Nyári bársony éjszakában
Megpihen az isten lágyan.
Az ég vén szeme lecsukva,
Alszik a Nap - alábukva.
Fényes, halk csillagszerenád
Festi a csendes éjszakát.
Kicsi Jövő - pizsamában,
Nyári bársony éjszakában.
Van-e még elég Erő
A Tradícióban?
Látjuk-e, ha gonosz fegyver
Lapul a falóban?
Azt halljuk, hogy "a fejlettség"
Már az égig érne,
De azt látjuk, hogy folyik a
Világ orra vére.
Önveszélyes médiadalt
Zúg vén globál-kontár,
Vesztünkön szeretne nagyot
Kaszálni a dollár.
Fogunk-e hinni a sulykolt,
Hangos hazug szóban?
Van-e még elég Erő
A Tradícióban?
A Szent Erőt Isten adja,
Aki tudja,
El is kapja.
A világ vén ember-hámor;
Csak az egyéni a bátor.
Amerre nézünk, csak konok
Fantáziátlan sablonok.
A Szent Erőt Isten adja,
Használhatja -
Aki tudja.
Színjátszóink színpadon,
Most zajlik a tábor,
Akad, aki forró nyárból
Tháliához pártol.
Fenn a Vigadó felett
Vén Július ásít,
Tizennégy ügyes fiatal
Színházat csinál itt.
Senki sem tétlenkedik,
Öröm,
Munka,
Béke,
Elevenné válik Múltunk
Egy szép töredéke...
Színjátszóink színpadon,
A darab is épül
Pénteken előadás is
Lesz belőle végül.
Idő-parti Nyár-szigeten
Köt ki a Régi Szerelem
Optimizmusok susognak
"Megállj"-t idült viharoknak.
Idő-habok Jelent mossák;
Napon szárad a gonoszság.
Szívós a Régi Szerelem
Idő-parti Nyár-szigeten..
Máris itt a Július,
A Nap - vörös talár...
Pedig nekünk csak ezután
Kezdődik el a Nyár...
Tombol kint a nagy meleg,
Forrón tüzel a Nap,
S az éhes- idő-szörnyeteg
Már júliust harap.
Nagy iramban jött a Nyár,
Mint az ördög lova,
Mire megszokjuk majd, talán
El is üget tova.
Pénzvezérelt, beteg jövő
Fenyeget?
Nem is lesznek majd valódi
Emberek?
Se nemzet, se család, csupán
Globális?
Rajta a dollár hatalma
Totális?
Emberségnek az emléke
Sem kotyog?
Nem lesznek, csak dollár-agyú
Robotok?
Nem lesz ember, csupán bio
Egyveleg?
Pénzvezérelt, beteg jövő
Fenyeget?
Azt képzelik szenilis
Dollárpapák,
Hogy csupán a pénztől forog
A világ.
Dollártól tán a Nap se lesz
Halovány,
A halált meg legyőzi
A tudomány.
A Cél magában sose Felelet,
Csak híd az Idő partjai felett.
Egy pillanatban semmivé lapul,
Máskor felhőkből fölénk tornyosul.
Azt, hogy elérni milyen célt lehet,
Mindig az eszköz határozza meg.
A profán Cél nem ad erőt soha,
Lehet szülő - de mindig mostoha.
Ha van, akár irreális lehet;
Ha nincs - magunkhoz lettünk hűtlenek.
Vele is lehetek boldogtalan,
De nélküle - minden haszontalan.
Egyik Cél olykor másikon tapod,
A Cél nem végzet, csupán állapot.
Békés Jövő lesz-e még?
Kék marad-e még az ég,
Békés, boldog Családokra
Néz-e majd
A jövőbeli Ég?
Égig nőnek-e a fák?
Virágzik-e majd az ág?
Lesz-e még a mostaninál
Sokkal jobb hely
Majd a nagyvilág?
Lesz-e a világ kerek?
Lesznek boldog emberek?
Egészségesen fejlődnek
Szüleikkel
Majd a gyerekek?
Békés Jövő lesz-e még?
Ami jó, számít-e még?
Sivár extrémségek helyett
Felnőttséget
Ád-e még az Ég?
Legendák hőse,
Hazánk szentje Ő;
Fejjel magaslik a Múltból elő...
Néhai áldott Szent László királyunk
Olyan
Férfi volt,
Ember és
Király,
Amilyennek magát szereti látni
A Magyar,
Ha idő tükrébe áll.
Mi a valóság,
Mennyi a legenda -
Aligha érdekes nekünk ma már;
Valaha itt élt, ebben a Hazában
Néhai, áldott Szent László király...
Sosem égette a hatalom vágya,
De ő lett országunk legjobb királya.
Katona,
Bíró,
Államszervező;
Fejjel magaslik a Múltból elő...
Hol volt, hol nem volt
Három király bandukolt,
Amíg meg nem lett teremtve,
A Lét is csak Mese volt...
Vajon ki vagyunk találva,
Vagy csak Létbe vagyunk zárva?
Végtelen-e az Akol?
Amit képzeletünk teremt,
Él-e másutt,
Valahol?
Anyag csupán a Végtelen,
Vagy maga a Töméntelen?
Hol volt, hol nem volt,
Szabólegény bandukolt,
Amitől a világ jobb lett
Mindig,
Mindig
Mese volt!
Valahol,
Valahol..
Amit az Élet
Megteremt,
Az mindig él -
Valahol...
Rég tovatűnt ifjúságom
Múlt vizén úszik felém,
Friss, mint a tündérkirálynő
Homlokán a diadém.
Régi balatoni nyarak,
Emlékük vérpezsdítő,
Még nem tudtuk, milyen hurkot
Vet nyakunkba a jövő.
Felnőttnek hittük magunkat,
Mint mindig a siheder,
Nem tudtuk, hogy az igazi
Felnőttség milyen teher.
Lombkoronák árnyékában,
Kellemetes emlékeken
Hűsöl a régi Szerelem.
Napsugaras meleg nyárban,
Lombkoronák árnyékában...
Kellemetes emlékeken
Szent öröm-patina terem.
Szent öröm-patina terem,
Hűsöl a régi Szerelem.
Múlt és Jövő pihen lágyan
Lombkoronák árnyékában.
Szent itthoni nyári Béke,
A munkakedv menedéke.
Gép előtt, körtefa alatt
Az idő meghitten szalad.
Az esztendők meghitt éke
Szent
Itthoni
Nyári
Béke...
Komisz jövendőt tervezget
Sunyi pénz-globál,
Sok élet-dimenzióba
Belefuserál.
Utópia-zsákutcába
Téved a világ?
Felfalják az életünket
Papír-doktrínák?
Multikulti-métely okoz
Tüdőgyulladást?
Vérfürdő akadályozza
Meg a gyógyulást?
Ezt azonban nem szabad ám
Elfogadni. Sőt.
Terraformálnunk kellene
Végre - a Jövőt.
Az idő minálunk minden
Rendszert lecserélt,
Tudjuk, mindig az eszközök
Alkotják a célt.
Amíg egyedi az ember,
S a világ kerek,
Nyugalmasságos szép napon
Nyárra nyílik az ablakom.
Hő-takarót terít a Nyár,
Szundikál az egész határ.
Kerítésünk csendet teremt,
A Béke pihen idebent.
Kint az éden és a pokol
Munkába, nyaralni lohol.
Boldogságom élni hagyom
Nyugalmasságos szép napon.
Apa-Lánya napok alatt
Apa és Lánya - egy csapat.
Húsz éve is akadt ilyen,
A szép emlékek közt pihen.
Mai Apa-Lánya napok;
Isten ma is bennünk ragyog.
Nyári esti pillanatban
A Boldogság lóra pattan.
Boldog-ötvenöt évesen
Vágtat Időn, Földön, Hegyen...
Nyári esti álom-hegyen
Velünk kacag a Szerelem.
Életvágy szent habja csobban,
Nyári esti pillanatban...
Nyár-hajó vitorlát bontott,
Itt a napsugár-sereg,
Feltűntek a távolban a
Kánikula-szigetek.
Töltenek a Nap-tüzérek,
Feltisztulnak az egek,
Vén strandidő-generális
Negyven fokkal fenyeget.
Előbb-utóbb lesz olyan nyár,
Hogy az ember feje fő,
De egyelőre hideg van,
És - szemerkél az eső.
Szenteltessék meg a Szerelem.
Ne engedd el soha a kezem.
Benned az isten mindig velem.
Szenteltessék meg a Szerelem.
Isten elé csak Szerelem áll;
Szent az Élet - profán a halál.