Fáradt Hold fénye regél;
Az Idő peregve él.
Szeles alkony-paplanát
Most növi ki a világ.
Távoli csillagködök;
Lét és az Idő - örök.
Fáradt Hold fénye regél
Vénülő Lét mendegél.
Alamuszi, vén korok;
Fekete lyuk tántorog.
Sunyi anyagelv hebeg;
Hallgatnak a fellegek.
Jövőt fél, vagy vár a szél;
Fáradt Hold fénye regél.
Valami mindig összeér,
Valami mindig visszatér,
Valahol apró pontocskává
Változik át
A Tér.
Valami mindig tétova,
Valahol soha nincs soha,
Valahol kongva magasodik
Az Idő
Temploma.
A főhajó: sötét torok,
Toronypár búsan ácsorog,
Valahol néma csendben várnak
Az
Idődémonok.
Valahol mindig zúg az ár,
Valaki mindig visszavár,
Az elhagyott időotthonban
Most is áll
A Vár.
Régen várt napsütés
Ragyog ékesen,
Bízunk benne, hogy a Tavasz
Gyorsan itt terem.
Ragyogó verőfény
Kint az udvaron,
Örök Nyár maradhat bennem,
Hogyha akarom.
Születő Tavaszban
Újjászületünk,
Anikóval,
Boldogságban
Fut az Életünk.
A Tavasz első szombatja
A Telet kamrába rakja.
Fagyot, ködöt nem siratunk,
Mosolyog az öreg Napunk.
Felül bárányfelhő-sereg,
Integet a friss Kikelet.
A Tavasz első szombatja
Jövőnket kezünkbe adja.
A sorsot élére rakja
A Tavasz első szombatja.
NOlimpia...
El ne induljon Fehérlófia...
Itt mindenkinek kár fáradnia.
Miénk az ínség régi kosara,
Többe, nagyobba
Ne vágjunk soha.
NOlimpia...
Elég nekünk az ínség kosara.
Legyünk egy kisországnyi bennszülött,
Lessük makogva a nagyok szavát,
Ne merjünk,
Ne akarjunk,
Ne reméljünk.
Ha Árpáddal ezt közli valaki,
El sem kellett volna indulnia.
NOlimpia...
Szegény, kopogó érzelemvilág,
Azt mondja, költsük a pénzt hasznosabbra...
Miféle pénzt?
SZOMBAT
Május 15.
12 40
Tours
Franciaország
A könyörtelen szempár a szekrények és kofferek tartalmát vizsgálgatta. Két férfi sorra kitárt és megmutogatott mindent. Ninurta semmihez sem nyúlt, csak néha intett: tovább. A legapróbb tárgyat is megvizsgálta.
— Úgy tűnik, mindent itt hagytak, uram!
Európa - alkonyatban;
Reményeken bilincs kattan.
Hagyomány sorsa - enyészet;
Koránt lapozgat a végzet.
Az agyakat globál kepi,
Meg polkorrekt mákony lepi.
Sátán boldog izgalomban;
Európa - alkonyatban.
Télutói alkonyat,
Szél gyászolja a havat.
Amit mástól kapunk, elvész,
Amit adunk,
Megmarad.
Szürke tél végi ködök,
Lusta Idő hömpölyög,
Egyedül a Szép,
Meg a Jó,
Ami istenben
Örök.
Ős Okoknak rejtekében
Szunnyad pokol,
Szunnyad Éden.
Ami egyszer nevet kapott;
Ami másnak nevet adott...
Szunnyad, ami fogant régen,
Ős Okoknak rejtekében.
Ős Okoknak rejtekében
Minden gyönyör,
Minden szégyen.
Kezdet és Vég együtt halad,
Mindig örök titok marad.
Egyedül csak az Akarat
Épít Jövőt,
Emel falat.
Elindultunk
Nagyon régen,
Ős Okoknak rejtekében...
Vén Télutó sarat dagaszt,
Naiv Jelent Múlttá maraszt.
Tüsténkedik világkufár,
Közönyösen hallgat a sár.
Csorba propaganda-kopják
A Jövőt zsebünkből lopják.
Vén Télutó sarat dagaszt,
Sok az úr - kevés a paraszt.
Szú nyomul, akár egy herceg,
Rosszkedvű verseket perceg.
Mindig pénz a non plus ultra,
Satnya jövő délceg Múltra.
Vén Télutó sarat dagaszt,
Jelent a Jövőbe halaszt.
Rózsaszín lett a gólyahír,
Nihilt árul globál-fakír.
Vén Télutó sarat dagaszt,
Szerelemmel áld az Isten,
Üdvöt hullat szerteszét,
Hűséges szerelmespárok
Érezhetik a Kezét.
A világ alaptörvénye,
Amiből Jövő terem;
Isten legfőbb adománya:
A hatalmas Szerelem.
Isten él a Szerelemben,
Ahol semmi sem profán.
Istent is a Kedvesünkben
Szerethetjük igazán.
Szerelemmel áld az Isten,
Jóindulattal szeret,
Ad életcélt, boldogságot,
Szép Családot, Gyermeket.
Gyermekek voltunk egykoron,
Anyák és Apák leszünk,
Célt, értelmet ad létünknek
Kedvesünk és
SZOMBAT
Május 15.
08 35
Róma
Olaszország
Ligi a számítógépe képernyőjére nézett.
Ködfelhő a világ felett,
Fasorban sincs még Kikelet.
Vén Fagy - páncélos darabont;
Övé a ködszürke porond.
Hallgatagok az emberek,
Vicsorog az idült hideg.
Ködfelhő a világ felett;
Úgyis túléljük a telet.
Isten mosolyog - nem nevet;
Ködfelhő a világ felett.
Vízöntő makacs telében
Örökké csak Isten ébren.
Közöny issza poshadt sörét,
Ördögöt bujtat a sötét.
Az Életet Idő falja,
Bakacsin az egek alja.
Vízöntő makacs telében
Jövendő Nyár fogan éppen.
Úton járó Télutó
Bandukol sietve,
Vén Tél és ifjú Tavasz közt
Egyensúlyt keresve.
Szürkülő hócafatok
Lassan olvadoznak,
Frissülő fürge hajnalok
Kora tavaszt hoznak.
Még a legkeményebb Tél
Sem örök - csak árva;
Úton járó Télutó
Kudarcra van szánva.
Olimpia Budapesten?
Szép álom nyugalmas esten...
Esélyünk?
Talán akkora,
Mint egy kolibri sóhaja...
A Győzelem a Mersz fia;
Kell-e nekünk olimpia?
Kell-e nekünk olimpia?
Olimpia Budapesten?
Sarjadó Hit holt kereszten...
Nem biztos, hogy mások hagyják,
Küzdve is nehezen adják...
Károg százezer hárpia,
Kell-e nekünk olimpia?
Kell-e nekünk olimpia?
Olimpia Budapesten?
A Bátorság - félig Isten...
Mások azon acsarkodnak,
Hagyjuk inkább a nagyoknak...
A Messzeség szélén
Fehér lovak..
Csak addig élünk,
Amíg látszanak.
Előttünk nyargalnak a Messzeségben...
Az Idő hátán loholunk utánuk,
Hátha egyszer
Nyergükbe kaphatunk...
Vén botosispánunk, szürke valóság,
Fülünkbe kántálja unalmait,
De nem veszíthetjük szemünk elől
A fehér lovakat
A Messzeségben....
A Messzeség szélén
Fehér lovak..
Lelkünk egy részével
Száguldanak.
Tán fiatalok
Szépek és
Erősek,
De - mégis általunk száguldanak...
A Messzeség szélén
Május 14.
09 35
Sacramento
California
Egyesült Államok
Thomas Mar Aprim-Williams elképedve meredt a számítógép képernyőjére. Arra az e-mailre, amelyet az Asszír Keleti Egyház Nyugat-Kaliforniai Egyházmegyéjének vezetője, Mar Darmo Theophilos püspök küldött neki. Talán meghibbant a püspök úr? Mit akar?
Hideg, fehér hótakaró;
A Jövő sosem látható.
Hogy a Lét merre ficereg,
Nostradamus se mondja meg.
Rózsából sose lesz gyopár,
A jósok világa - kopár.
Hideg, fehér hótakaró,
Csupán a halál eladó.
A Lét nem műszálas kelme;
Nincs eleve elrendelve.
Talmi szükségszerűséget
Csak az anyag-világ éltet.
Hideg, fehér hótakaró;
A Remény nem megalkuvó.
Létbe nem véletlen estünk;
Azért élünk, hogy szeressünk.
Szeressünk, Gyermeket hagyjunk;
Visszavette trónját a Tél
Hóesés pereg,
Fa tövében komor arccal
Bámul a Hideg.
Hópelyhekkel hull ránk az új
Téli stáció;
A láthatárt betölti a
Hó-invázió.
Hószakadást gyászos hangú
Téli szél kísér,
Amerre a holdfény ellát,
Minden hófehér.
Visszavette trónját a Tél,
Kétség didereg,
Meleg házba húzódnak a
Fáradt emberek.
Visszavette trónját a Tél,
Azt hiszi: marad;
Egyedül csak Isten látja
Bennünk a Nyarat.