lnpeters blogja

Az öregedő világ

Mi lett a szabadságból?

Csak piac.

Ahogy a sasból pákosztos malac,

Az Éden? Álcázott pokol-bugyor;

Részben talán csak marketing-vigyor.

——-

A vén bolond Világ
Globalizál,

Lopkod,

Privatizál,

Régi eszmékből

Új zombit csinál,

S ha megijed: ideologizál.

——

A Forma elveszett,

A Tartalom?

Döglött veréb a kásás, rossz havon,

Élőnek hazudja média szája,

S a sznob  áhítat  impotenciája.

—-

A test

Az Idő folyóján

Lassú folyam, szelíd folyam

A vénülő Idő,

Ne higgyük, hogy sodrásában

Nincsen elég erő.

——-

Bár lustának tűnik nagyon,

De néha elragad,

S ilyenkor köd borítja el

A néma partokat.

——

Széles mederben hömpölyög,

A hátán sok hajó;

Itt búcsú minden pillanat,

És új találkozó.

——

Az Idő hallgatag folyam,

Nincs kihez szólnia;

Homlokára árkokat ír

A melankólia.

——–

Örök alkonyba fut tova,

Poszt - riposzt

Látjátok, feleim,

Silány koszt

A poszt.

——–

Gyakran tárgya

Trágya,

De az sem való,

Csak hintaló;

Csak komposzt

A poszt.

—–

Szép tájék

A szójáték,

S ha jön sietve,

Nem keresve;

Valóban szép

Ajándék.

Egészségedre váljék,

Ha ártatlan a szándék.

——-

De magában csak negál,

Önmagáért helyt nem áll,

Vén dög

Ördög

Üstje;

Göncölszekér felettem

Göncölszekér felettem,

Alattam fűlepel,

A mélység és magasság

Itt bennem ünnepel.

————

Sötétlik a magasság,

És szunnyad lent a mély;

Csillám-sötét palástját

Teríti ránk az éj.

————–

Magas fák csúcs-magánya

Az ég felé tekint,

S a felhő-sziluettek

Rejtelme csendre int.

————-

Az embert tompa vágya

Az Űr felé veti,

S a végtelenbe nyúlnak

Magasház-ujjai.

———-

Egy bolygó néz az égre

Az Élettel, s velem,

Szerelem és líra - III.

Harmadik rész

 

A szerelemtagadásról, különösen az úgynevezett modern szerelemtagadásról feltétlenül szólnom kell.

Első körben persze magától adódik a kérdés: mitől lenne modern a szerelemtagadás? Merthogy ilyesmi minden korban előfordult. Tagadták bizony a szerelmet a pátosztól a trágárságig terjedő skálán minden időben. Legfőképpen persze olyan emberek, akik valami okból sohasem ismerték meg. Vagy akik nem tudták érdemén becsülni.

Ádventi esti varázs

Egyre sötétebb estéket hoz a tél közeledte;

Nyúlik az alkonyat és kurtább lesz a napunk.

——–

Egyre kopárabb kertet láthat a tétova hajnal;

Zörgő, száraz avar reccsen a lábam alatt.

——–

Tél barlangja felé veszi lépteit újra az évünk;

Egykor onnan jött, s ott megy a semmibe majd.

——–

Tudjuk: tél jön, dermesztő hidegek közelednek;

Mégse reménytelenül nézünk szembe velük.

——–

Lángol a tűz, ami felmelegíti a szürke decembert;

Ám nem a kályhában; bennünk ég a parázs.

A magyar puszta

Régen puskatus zúzta,

Osztrák, meg török nyúzta,

Néha valóban

Puszta volt

A puszta.

 

Baljós évszázadok hosszúra nyúltak,

Emlékek hulltak,

S úgy tűnik,

Mára elmúltak

A múltak.

 

De lehetnek bármilyen gondok;

A föveny alatt,

A homok ágyában,

A humusz mélyén

Tovább élnek,

És éltetnek bennünket – a csontok!

 

S mert el nem hullt,

Még él a múlt.

Jöhetnek ide

Ukrán frontok,

Csillagtalan égi tájon

Csillagtalan égi tájon

Csalfa homály tekereg,

Álmodozó szegény ember

Gazdag múlttal enyeleg.

——–

Csillagtalan égi tájon

Szürke Jelen mendegél,

Fehér folton sötét árnyék

Színes reggelről regél.

——-

Csillagtalan égi tájon

Ásít a vén Irgalom,

Vékony jövő-segélyt mérnek

Lapos égi asztalon.

———-

Csillagtalan égi tájon

Egyhangú zene pereg,

Fékevesztett jövő-suhanc

Égi pusztán hempereg.

——-

Csillagtalan égi tájon

December elején, csupasz fák között

December elején, csupasz fák között,

A föld a szürke árnyalataiba

Öltözött.

——–

Készül a tél nyögve, fázva,

Vagy esőzve, tétovázva.

——–

December elején, csupasz fák között,

A Biztonság a Lélek rejtekébe

Költözött.

——-

Aggódás a szürke jelen;

A szürke jövő: félelem.

——–

December elején, kopasz fák között,

Úgy bujkál felhők közt a Nap, akár

Egy üldözött.

——–

Vagy szürkeség agonizál,

Cucu, a hajóskapitány

Cucu, a zsemleszín tacskó

(Becsületes neve: Mackó),

Békén hagyta a sok macskát,

S letette a matrózvizsgát.

 

Hamarosan a tengeren

Egy kétárbocos szkúneren

Tapasztalatszerzés végett

Az eb szolgálatba lépett.

 

Az új matróz szorgos, akar,

Hajót sikál, vitorlát varr,

Görbe lábán futkározik,

Ha kell, az árbocra mászik.

 

Menyét, a fedélzetmester,

Aki bizony sose restell

A matróz körmére nézni,

Tőle kell Cucunak félni.

 

Categoricus imperativus

A kapzsiság politikát

Szövöget,

Szóra, dallamra, hazára

Nyelvet öltöget;

Gömbnyi létből formál

Sápadt

Köröket;

Vele szemben didereg a

Naiv

Becsület.

———

A becsület a lelkünkben

Vert tanyát;

Ha figyelünk, meghallhatjuk

Egyszerű

Szavát.

*******

Csiricsáré világunkban minden relatív,

Csak az marad szilárd,

Ami örök

És naiv.

——–

Fondorlatos rendszerekben

Terjed

A kacat;

Atlantisz utolsó napja

Talán csak nyugat kóbor, rossz szele,

Talán a halál

Előérzete;

Mert tűz a nap, mint régi nyarakon,

Árnyék táncol a fehér falakon,

A piac zajlik, mint a zuhatag,

A nép zajong,

S a tenger

Hallgatag.

——

Talán az öröm lett megint kevés,

Talán csak pillanatnyi

Csüggedés,

Nyár közepe van, és pogány meleg,

A város turistákkal enyeleg,

A csapszékben a jókedv fokozódik,

Megállt a szél,

S a tenger

Fodrozódik.

——–

A Pillanat maga a Lét

Éj-takaróját elővette újra,

És pihen a Nap alkony-ágyba bújva,

Tudja: a lét-öröm sosem hamis;

S pár boldog órát láthatott ma is.

A perc fogan,

A lét rohan,

Az élet egyre száll;

Száguld és meg nem áll,

Lélek partjáról

Más lélekhez

Mindig eltalál.

———

Tobzódás nélkül a lét: puszta semmi,

A halál tud csak gazdaságos lenni,

Az Élet él, és nyüzsög szüntelen,

A takarékos lét: csak félelem.

A hivatal

Csak port kavar,

A lelkek mélyén bujdosó Atlantisz

A feledés örvényébe lehullt,

Vak ködével takarta be a Múlt,

Titkát tagadja néha még az ég is,

S emlékét őrzi minden ősi  mégis.

—-

Az ember fennen tagadja, de sejti,

Hírét-nevét a lelkek mélye rejti,

Ott rejtőzik, mint hitünk meghitt éke,

S mint a Jövő utolsó menedéke.

A megfagyott jövő

Új reménynek tűz az ára,

Tégy hasábot a kályhára.

——

A jövő: megfagyott tetem,

De nem szabad eltemetnem.

——-

Kint feküdt Semmibe vetve,

Hátha mégis feléledne.

Hazug mákony tépte, csalta,

Komprádor kapzsiság falta.

——-

Míg a jövő ki nem olvad,

Itt állnak köztünk a holtak.

—–

Szkepticizmus? Sötét verem.

Ellenszere: a Szerelem.

Ha nem is tud lábra állni,

Azért ne hagyd amputálni.

——–

Az ötvenedik esztendő

Előttem egy még fiatal, elfogódott

Tél oson;

Ötvenedik esztendőmet

Taposom.

——-

Hozzám bújik sok év óta az éltető

Szerelem;

Ötvenedik esztendőmet

Szeretem.

——-

Ifjúkorom összes álmát véghez vinni

Remélem;

Ötvenedik esztendőmet

Most élem.

Oldalak