Leng a Nyár úti kalapja,
Földünket az Őszre hagyja.
Nyárutó súlyosan pereg,
Reszket a maradék meleg.
Sóhajtoznak a reggelek,
Zúzmara herceg közeleg.
Leng a Nyár úti kalapja;
Isten a Jövőt ránk hagyja.
Rossz propaganda hegedül,
Felelősség ül egyedül.
Politikus – ezer halom;
Pénz-árnyékban a Hatalom.
Leng a Nyár úti kalapja,
A jövendőt Ősz harapja.
Szabadság hagy csapot-papot,
Tanév-csengő kondul nagyot.
TIZENNYOLCADIK RÉSZ
- Bizony annyira, hosszú emlékezetű – bólintott súlyosan, komoran. – a katasztrófa mindent el fog törölni. Az embernek a kezdet kezdetétől kell újra elindulnia. Vadállatként kóborol majd a Föld kietlen rengetegeiben a csekély maradék.
Fel voltam háborodva.
- De mégis! De akkor is! de hát a tűz…
Proget a türelem mérhetetlen, isteni magasságaiból tekintett le rám.
SZÁZNYOLCVANÖTÖDIK RÉSZ
Miért lenne vége a „nagy narratívának?”
Ha Fukuyama helyzetelemzése volna igaz, és az emberi társadalom elérkezett volna fejlődésének csúcspontjára, és a lehetséges legjobb világ valóban a liberális piacgazdaság lenne, még akkor sem volna igaz, hogy vége a nagy narratívának.
A konteó hógolyó,
Hogyha igaz – sose jó;
Főleg, hogyha
Konteóból acsarog ránk
A Való.
Ma még talán kiskorú
Az a titkos háború,
Amitől az egész Földet
Felzabálhatja
A szú.
Felelőtlen egyedek
Kezében fegyver remeg,
Milliószám
Menekülnek
Előlük
Az emberek.
A konteó izgató,
Halálhívó csodaszó,
Képein a Történelem
Őrült,
Szadista
Bakó
Minden csupa kiskapu,
Mocorog ezer gyanú,
ÖTVENNEGYEDIK RÉSZ
Egy Pribék Lázár nevű görögkeleti vallású rab, aki korábban a topcsiknál, a török tüzérségnél szolgált, felajánlotta, hogy szabadulása fejében hajlandó a török ellen harcolni. A várkapitány levetette a rabról a bilincseket, tanúk előtt, ünnepélyesen feleskette, és beosztotta az ágyúk mellé.
Viseld csöndes türelemmel;
Időnként – a sznob is ember.
Őt csak önmaga érti meg,
Mindenki más:
Buta tömeg.
A szegény sznob sorsa fanyar;
Nagyon szégyelli, hogy – magyar.
Nemzetinél jobb a Semmi;
Az nemzetközi tud lenni.
Ha hazádról rútul regél,
Nézd el, mert
Szegény – ebből él.
Ha műanyag dalt zeng neked,
Ne lásd meg – a közhelyeket.
De – kedved bárhogy keresi,
Hatalmat sose adj neki.
Régi történet, de nem veszti erejét…
Amerikai lap írta…
Valamikor a koalíciós időkben (1945-48 között) egy amerikai riporter megszólított a nagykörúton egy magyar járókelőt:
- Mi a baj Magyarországon?
A kopott öltözetű középkorú férfi elmosolyodott:
- A vezetőink egy része semmire sem képes, egy másik részük meg mindenre.
Azt hiszik, csak látni jövünk,
Azt hiszik, beilleszkedünk.
Azt hiszik, békén maradnak,
Ha szállást, meg ételt adnak.
Szegény, naiv idióta,
Vén totyakos Európa…
Hogyha elég sokan leszünk,
Üt az óra,
Lesz fegyverünk.
TIZENHETEDIK RÉSZ
A beteg Király visszafordult, és rám vetette lázfényű szemének bágyadt, tört sugarait.
- Megteszem, amit mondtál, építőmester – mondta elszánt hangon. – Elküldöm hadihajóimat, foglaljanak el olyan földeket, ahol vadakban bővelkedő erdőket, bővizű folyamokat, jól termő szántóföldeket és kellemes éghajlatot találnak, utánuk küldöm mestereimet, építsenek ott kőfallal övezett, bevehetetlen városokat, hogy Asztlant népe pusztulásra ítélt szigete helyett új hazára lelhessen a szárazföldön.
SZÁZNYOLCVANNEGYEDIK RÉSZ
v Valóban vége a nagy narratívának és vele a nagy lírának is.
Azt, hogy „vége a nagy narratívának”, már annyiszor elmondták, hogy talán maguk is kezdték elhinni.
Hogy’ lehetne vége? Talán a történelemnek is vége?
Valóban, ezt rebesgeti egy ideje „a fejlett nyugat” némely ideológusa.
Az endizmus a történelem, vagy a művészet végét, lezárultát hirdető különféle elképzelések gyűjtőneve. A jelenség végigkíséri a „posztmodern” korszakot.
Sápatag virágok
A Nyarat siratják;
Dollár-hordák szolgái a
Fegyvert tisztogatják.
Hazánk nagyobb része
Hulló szirmú rózsa,
Kisebb része a butaság
Utolsó csatlósa.
Jövő reménysége
Szakadékba rejtve;
Rongyos-véres jövőképek
Egymást verik fejbe.
Sápatag remények
Jelent ostromolnak;
Messzi álmok erdeiben
Csavarog a Holnap.
Kicsi országomnak
Egész múltja sáros,
Mindenfelől szegény régi
Magával határos.
ÖTVENHARMADIK RÉSZ
A nyugatról tüzelő török lövegek 27-én többször is eltalálták a külső vár majorsági épületeit. Az állatok panaszos lármája elhallatszott az ostromlók táborába, és örömujjongást váltott ki.
Ezrével dolgoztak a magyar parasztok a töltéseken, földmunkákon, kitéve a védelmi tűznek. Sokan meghaltak közülük.
Őszbe készül a világ,
Dacosan állnak a fák.
A nyárutó szégyelli,
Hogy feszültséggel teli.
Lerohanta a Kelet
A polgári életet.
Őszbe készül a világ,
Izzadnak a koponyák.
Közöny üli az eget,
Viharfelhő fenyeget.
Hazug minden drótfödél,
Hazugságot fúj a szél.
Csattognak régi paták;
Őszbe készül a világ.
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, akik nem tartottak Rákosi Mátyástól. Szerencséjére ezt “a magyarok bölcs vezére” annak tulajdonította, hogy a világhírű zeneszerző és zenetudós túlságosan belemerült a hivatásába, és nem érzékeli a valóságot.
A hatalom Kodályt ártelmetlen, de nagyon fontos személynek tartotta. Ezért bizonyos “fontos” alkalmakkor elvárta tőle a protokolláris szereplést. Ez elől Kodály nem térhetett ki.
Volt ijedtség,
Megremegtek a kórház-falak;
Száz vizsgálat,
Aggodalom -
Visszakaptalak!
Lányainkat
Isten küldte
Fél országon át;
Helytállásuk
Hazahozta
Az Édesanyát.
Horizonton túl a
Sejtelmes körvonalak…
Visszakaptalak!
TIZENHATODIK RÉSZ
Vidámnak akartál ma látszani,
Mosolyodtól fel is vidult a kórház…
Csak mi aggódtunk Érted egyre jobban…
Várunk haza,
De minél hamarabb.
A ház,
Az élet
Üres Nélküled,
Gyere haza!
Milyen fontos lehet minden
Veled,
És mennyire nem az most semmi sem;
Gyere haza!
A dolgok takaréklángon sem égnek;
Gyere!
Adj újra értelmet
ÖTVENKETTEDIK RÉSZ
Az ostrom komolyra fordult.
A vár elleni közvetlen, módszeres ágyútűz megindulásával a védelem esélyei kétségtelenül csökkentek. A török tüzérségi tűz „kegyetlenül az várat rombolta”. Az ütegállások a védők számára csaknem teljesen hozzáférhetetlenek voltak. A kitűnő fedezékek minimálisra csökkentették annak esélyét, hogy a védelem valamelyik lövege eredményesen tüzelhessen rájuk, a janicsárokból és egyéb gyalogsági alakulatokból álló éber fedezet pedig kilátástalanná tette a kitörést.
Aki szeret – szeretem,
Aki tisztel – tisztelem.
Hogyha pedig lélek lelket
Kölcsönösen látogat,
Elfogadom,
Aki engem elfogad.
Ami igaz – kölcsönös,
Önkéntes és – ösztönös;
Ha nincs kölcsönös vonzalom
Semmire sem megy soha
Semmiféle
Rossz
Ideológia.
Aki szeret – szeretem.
Aki tisztel – tisztelem.
Otthonomba az jöhet,
Aki jót hoz, örömet.
Törvényt itthon én szabok,
Akárkit nem fogadok.
Aki szeret – szeretem,
A Hahota számára írom. Részlet belőle:
„ 1. Jelenet
Samu, Amália
SAMU:
Nagy szerencse ért ma, asszony!
A vevő éppen fizetett,
Ebből két bőrt is vehetek!
Máris a bőröshöz megyek!
(El.)