Idő-parti faluvége;
Valami új álom kéne.
Fellegek az esti égen;
Volt jövő, de – nagyon régen.
Rezignált lombok susognak
Gyászmisét régi daloknak.
Idő-parti faluvége;
Öreg fák néznek az égre.
Vén sejtelem szárnya rebben
Ködös, sötét esti csendben.
Bozót mélyén holdfény kutat,
Árnyék lepi el az utat.
Idő-parti faluvége;
Illúzió, remény, béke.
Tetovált műanyag ágon
Gubbaszt károgva a kánon.
Több súlyos vereség után Rómában diktátorrá választották Fabius Maximust, aki utóbb a “Késedelmeskedő”, azaz a “Cunctator” állandó jelzőt kapta a hadtörténetben.
Fabius valójában nem azért kerülte a csatát, mert félt a harctól, hanem azért, mert rájött, hogy a római hadsereg egyelőre taktikailag alkalmatlan arra, hogy Hannibál ellen döntő ütközetet vívjon.
HATODIK RÉSZ
- Na és? – kérdezett vissza meglehetősen gügye ábrázattal Napsárkány. – Mi van, ha szűzházasságban élek? Talán nem az én dolgom?
Szélfarkas már acsarkodott volna, de apám leintette. Maga vette át a szót.
Vitorlát bontott a Nyár,
Lombosak az esték,
Napsugárban ragyog újra
A Szent Végtelenség.
Üde a Nyár mosolya,
Sok virággal ékes,
Politikus legyen, aki
Panaszkodni képes.
Istennel örül, aki
Megváltódni érett;
A Nyár virágpompájából
Ragyog ránk az Élet.
Vitorlát bontott a Nyár,
Lombosak az esték,
Napsugárban ragyog újra
A Szent Végtelenség.
Üde a Nyár mosolya,
Sok virággal ékes,
Politikus legyen, aki
Panaszkodni képes.
Istennel örül, aki
Megváltódni érett;
A Nyár virágpompájából
Ragyog ránk az Élet.
SZÁZHETVENHARMADIK RÉSZ
Valószínűleg a profanizálódás a legnagyobb veszedelem, ami a lírát fenyegetheti. Sőt, minden művészetre nézve ez lehet a legnagyobb veszedelem. Ez valóban felszámolással fenyeget; nemcsak a művészet, hanem minden érték következetes felszámolásával.
A román vallástörténész, Mircea Eliade vékony kötete, A szent és a profán a közelmúlt legfontosabb könyvei közé tartozik. A szerző ebben az ember két ellentétes létmódjaként határozza meg a szentet és a profánt.
Ne sírj, Kicsim!
Ez nem álom!
Valóban itt vannak!
Szülinapodra távolból
Hazalopakodtak.
Ünnep van,
Hiába szerda!
Itthon a két Lányod!
Tudjuk, boldoggá tesz Téged,
Ha Mindkettőt látod!
Szülinap-szél
Lányainkat
Hazáig sodorta,
Övék volt eddig a munka,
Tied most a torta!
NEGYVENKETTEDIK RÉSZ
Szentlőrinc mellett jelentős török kontingens táborozott, és portyákkal igyekezett akadályozni a szigetváriak felkészülését.
A portyák, rabló hadjáratok most már szinte az egész országban folytak. Az oszmán fegyveres erő gátlástalanul kihasználta tetemes létszámfölényét. Újabb és újabb helyekről futottak be olyan jelentések, hogy a török gyújtogat, rabol, gyilkol, a fiatalokat rabszíjra fűzve hurcolja el.
Főtt glóbuszon Ég a fedő,
Lángol a fűzöld lepedő,
Dologidő,
Dologidő…
A tenger kacsaferedő,
Izzik a fáradt levegő,
Dologidő,
Dologidő…
Sorban áll az eljövendő
Összes ártatlan esztendő.
Dologidő,
Dologidő…
A rejtélyes eljövendő
Ma még csak hófehér kendő.
Dologidő,
Dologidő….
A Jelen mindig teendő,
A Múlt pedig rég esendő.
Dologidő,
Dologidő…
Anyagdémon mászik elő,
Sóvárog a vén temető.
Jászai Mari egyszer valami rossz színésszel játszott együtt. Az illető közönséges ripacs volt; harsányan deklamált, nagy marha, patetikus mozdulatokkal játszott. Mindent tönkre tett.
Jászai Mari nem sokáig bírta. A második előadás után megszólította a tehetségtelen kollégát:
- Mondja, maga miért lett színész?
A ripacs örvendezve nézett fel. A híres primadonna megszólította! Kidüllesztette a mellét.
- A világot jelentő deszkákra vágytam!
Jászai vállat vont.
- Akkor inkább asztalosnak kéne mennie!
Idő öblében kis Tavasz-sziget;
Vihar tépázta szirtjei felett
Vén májusfán gubbaszt a szerelem.
Tavasz, maradj velem!
Már ötvenhárom évem elszelelt,
Voltak fagyok, de hajóm áttelelt;
Élek,
Haszontalan minden panasz -
Maradj velem, Tavasz!
ÖTÖDIK RÉSZ
Egyenként a szemünkbe nézett. Napsárkány mindent látó sötét szemébe, Szélfarkas villogó, sóvár, szürke szemébe, és az én kék szemembe.
SZÁZHETVENKETTEDIK RÉSZ
Miért?
A kultúrában sohasem létezik olyan jelenség, amelynek csak egyetlen oka lenne. Itt is több, de egymással nagyon is összefüggő okkal számolhatunk.
1) Az „intellektuális elzárkózás” minden korban megteremti a maga elkülönült, preciőz nyelvhasználatát.
Usurpator Február
A Május helyébe áll.
Tavaszt, pompát eljegel,
A Vízöntőt hozza el.
Vízöntő parancsszava:
Dönteni kell valaha.
Usurpator Február
Úgy véli, várhat a Nyár.
Ha Vízöntő trónra ül,
Nincs a remény egyedül.
Előre, vagy hátra néz,
Ami rész volt, most – egész.
Usurpator Február
A közönnyel perbe száll.
Tudja: vermet közöny ás,
Minden mámor – árulás.
Más esernyő nem marad,
NEGYVENEGYEDIK RÉSZ
Horváth Márk már márciusban megpróbálta megerősíteni az őrséget. Azt jelentette, hogy a várban még hatszáz gyalogos sem szolgál, a védelemhez ez nagyon kevés. Ezzel természetesen az illetékesek is tisztában lehettek, de ez még nem jelenti azt, hogy tüstént intézkedtek volna a vár megerősítéséről.
Leginkább ígéreteket kapott.
Továbbra is Nyárban élek,
Vannak még tervek, remények.
Nem jártam be a világot,
Az Isten mégis megáldott.
Röfög az ócska busz-konda;
Kétórányi út naponta.
Bádogmadáron nem ültem;
Képzelet szárnyán repültem.
Továbbra is Nyárban élek;
Körülvesznek elmúlt évek.
Mindenütt, amerre látok:
Régi, s mai Tanítványok.
Tiszta arcok, tekintetek,
Tiszta kezek integetnek.
Eprek éltem kosarába;
Egy évem se telt hiába.
Hannibál nem félt a túlerőtől. Az utolsó kivételével minden jelentős ütközetét megnyerte, és mindig túlerővel szemben.
Az i.e. 216-ban Cannae mellett vívott csatában az újkori német hadtudomány a túlerőben lévő ellenség bekerítésének és megsemmisítésének iskolapéldáját látja.
A csata reggelén Hannibál fellovagolt egy dombtetőre, hogy szemügyre vegye a harcra készülő római sereget.
Vele volt többek között egy Giszkón nevű alvezére is.
Eső volt,
Most sóhajtozik a kert,
A tócsák tükrén huncut fény ragyog;
Itthon vagyok.
Madárcsicsergés,
Csendes nyugalom;
Alszik a vén Idő a vállamon.
Borult az ég,
A napfény tétova,
Vízcseppel ragyog a virágokon
Anikóm kéznyoma.
A békesség csendesen gomolyog;
Itthon vagyok.
NEGYEDIK RÉSZ
SZÁZHETVENEGYEDIK RÉSZ
A hivatal támogatta líra – azaz a kánon lírája – csak intézményi értelemben van különleges helyzetben. Ez a kánon természetéből következik. A kánon az intézmények struktúrájából eredő hatalomra épül, ezzel élve/visszaélve határozza meg a neki megfelelő lírát.