Usurpator Február
A Május helyébe áll.
Tavaszt, pompát eljegel,
A Vízöntőt hozza el.
Vízöntő parancsszava:
Dönteni kell valaha.
Usurpator Február
Úgy véli, várhat a Nyár.
Ha Vízöntő trónra ül,
Nincs a remény egyedül.
Előre, vagy hátra néz,
Ami rész volt, most – egész.
Usurpator Február
A közönnyel perbe száll.
Tudja: vermet közöny ás,
Minden mámor – árulás.
Más esernyő nem marad,
NEGYVENEGYEDIK RÉSZ
Horváth Márk már márciusban megpróbálta megerősíteni az őrséget. Azt jelentette, hogy a várban még hatszáz gyalogos sem szolgál, a védelemhez ez nagyon kevés. Ezzel természetesen az illetékesek is tisztában lehettek, de ez még nem jelenti azt, hogy tüstént intézkedtek volna a vár megerősítéséről.
Leginkább ígéreteket kapott.
Továbbra is Nyárban élek,
Vannak még tervek, remények.
Nem jártam be a világot,
Az Isten mégis megáldott.
Röfög az ócska busz-konda;
Kétórányi út naponta.
Bádogmadáron nem ültem;
Képzelet szárnyán repültem.
Továbbra is Nyárban élek;
Körülvesznek elmúlt évek.
Mindenütt, amerre látok:
Régi, s mai Tanítványok.
Tiszta arcok, tekintetek,
Tiszta kezek integetnek.
Eprek éltem kosarába;
Egy évem se telt hiába.
Hannibál nem félt a túlerőtől. Az utolsó kivételével minden jelentős ütközetét megnyerte, és mindig túlerővel szemben.
Az i.e. 216-ban Cannae mellett vívott csatában az újkori német hadtudomány a túlerőben lévő ellenség bekerítésének és megsemmisítésének iskolapéldáját látja.
A csata reggelén Hannibál fellovagolt egy dombtetőre, hogy szemügyre vegye a harcra készülő római sereget.
Vele volt többek között egy Giszkón nevű alvezére is.
Eső volt,
Most sóhajtozik a kert,
A tócsák tükrén huncut fény ragyog;
Itthon vagyok.
Madárcsicsergés,
Csendes nyugalom;
Alszik a vén Idő a vállamon.
Borult az ég,
A napfény tétova,
Vízcseppel ragyog a virágokon
Anikóm kéznyoma.
A békesség csendesen gomolyog;
Itthon vagyok.
NEGYEDIK RÉSZ
SZÁZHETVENEGYEDIK RÉSZ
A hivatal támogatta líra – azaz a kánon lírája – csak intézményi értelemben van különleges helyzetben. Ez a kánon természetéből következik. A kánon az intézmények struktúrájából eredő hatalomra épül, ezzel élve/visszaélve határozza meg a neki megfelelő lírát.
Egyszerűen, pózok nélkül…
Piac, ami vígan vénül.
Tett lehet csak igaz Kezdet;
A pokol meg – értekezlet.
Míg az idő élni enged,
Élünk szép Szerelmet, Rendet.
Egyszerűen, pózok nélkül…
Ugyanoda jutunk végül.
NEGYVENEDIK RÉSZ
Szigetvár azonban a jelentőségéhez képest igen gyengén volt ellátva tüzérséggel.
1554-ben tehát huszonöt ágyú védte a várat. Feltételezhetjük, hogy ennél két esztendő múlva sem volt sokkal több. Ez mindenképpen kevés, de ha egyenként szemügyre vesszük ezeket a lövegeket, a véleményünk tovább romlik.
A májusi nap forrón
Didereg;
Féltelek.
A vén Idő lemaradt;
Araszol
Valahol.
Időtlenségben fogom
A Kezed;
Jó Veled.
Amíg megvagyunk, a világ
Kerek;
Féltelek.
Prielle Kornélia a XIX. század legnagyobb magyar tragikái közé tartozott.
Petőfi menyasszonya volt egy ideig, és korántsem biztos, hogy nem ő lett volna a költő méltó felesége…
A kiváló színésznő talpraesett ember volt.
Egyszer romantikus idős hölgy szerepét osztották rá a Nemzeti Színházban. A szerep miatt a csinos fiatal művésznő arcát idősre maszkírozták, hajára ősz parókát tettek.
Prielle Kornélia így is gyönyörű volt.
Ami szilárd volt: laza,
Girhes a kor horpasza;
Nagyvilágunk?
Töredékek halmaza.
Allergiát rejt az ég,
Szomorú a messzeség;
Emberiség?
Összesepert törmelék.
Rossz kultúra csikorog,
Piac-robot vigyorog;
A jövendő?
Rongyokban. Gyomra korog.
*
Emberélet ritmusát
Bamba lárma járja át
Lét-folyamba
Avantgárd-szennyet bocsát.
Ripacsszín-lila az ég,
Egész világ:
Törmelék.
Hull média-zagyvalék;
HARMADIK RÉSZ
A tiszt megrökönyödve hátrahőkölt, apám pedig csak állt, szétvetett lábbal, keményen a szemébe nézve, de olyan számon kérő arccal, hogy az asztlanti akaratlanul is szükségét érezte a magyarázkodásnak.
SZÁZHETVENEDIK RÉSZ
v Különleges helyzetben van-e a hivatal támogatta líra, elég-e ezredszer is a közönségre hárítani az érdektelenség miatti felelősséget?
A hivatal támogatta líra bármilyen egyéb költészettel szemben csak akkor lehetne különleges helyzetben, ha a líra kizárólagosan a hivatal belügye volna. Láttuk, hogy a művészet intézményi elmélete valóban ilyen helyzetet próbál a társadalomra erőszakolni.
Naponta hálát adok,
Hogy én is
Közétek tartozok.
Mindenből mindig
A legkevesebb;
Nem voltunk ifjak,
Nem leszünk öregek.
Bár van temérdek Hit,
Meg ráció
Ez egy elátkozott
Generáció.
Kiváltság nélkül,
Munkában nyakig,
Másutt a pénz,
Nálunk Isten lakik.
Régen túl ifjak voltunk,
Ma túl vének;
Mindig más nemzedékről szólt
Az ének.
Volt szocialista,
S polgári
Szüret;
S mi?
HARMINCKILENCEDIK RÉSZ
A vár 1530-as ostromáról szólva azt írja a történetíró Istvánffy Miklós, hogy Szigetvár annyira nem rendelkezett kellő számú ágyúval, hogy az ostrom idején a védők a kerek torony tetejére – tehát az egyik legalkalmasabb tüzérségi kilövési pontra – ágyú híján kénytelenek voltak egy maguk eszkábálta nagy középkori kőhajító gépet elhelyezni. Ennek a lövedékei azonban súlyos veszteségeket okoztak a töröknek, sőt a hatalmas lövedékek némelyike egyenesen az oszmán táborba hullott.
Lét árnyas lombjai alatt
Kanyarog a titok-patak.
Csendesen horgászik Isten;
Kérdésekre válasz nincsen.
Mi a Kezdet?
Mi lesz a Vég?
Néz csendesen a messzeség.
Lét árnyas lombjai alatt
Isten-áldott Élet fakad.
Az ész szerint csak véletlen;
Jót mosolyog ezen Isten
Teóriák, mémek, gének;
Isten tudja, hol a lényeg.
Lét árnyas lombjai alatt
Fárasztja Isten a halat.
Eloszlik vagy újra éled,
Hálóban pihen a Lélek.
Több budapesti színházban is dolgozott kellékesként a századforduló évtizedeiben Baghó. Sajnos, a keresztnevét nem sikerült kinyomoznom.
Szellemes és furfangos ember volt, anekdoták tucatjait mesélték róla.
Kezdő kellékesként megkérte egy csinos kóristalány kezét. A buta fruska elhúzta a száját.
- Talán majd kellékesné leszek? Mit képzel?
Tíz év telt el. Baghó ismert kellékes lett, és megrögzött agglegény. A lány fennen hordta az orrát, de csalódnia kellett. Aki kérte, nem kellett, aki meg neki kellett volna, nem kérte.
Amíg élünk
Akad munka,
Nem süt a pénz a hasunkra.
Finomkodjon, ami kérges,
Panaszkodjon, aki pénzes.
Vágyat, Létet napfény éltet;
Amíg élünk, legyen
Élet.
Amíg élünk,
Élet legyen;
Napfény csillogjon a hegyen.
Aki ember:
Alkot,
Nevel;
Múltat Jövő felé terel.
Aki művész:
Ember marad;
Vissza nem vesz,
Mindig csak
Ad.
Amíg élünk,
Van becsület,
Csupán a holt anyag süket.
MÁSODIK RÉSZ
Nem tehetek róla. Beléhajszolt asszonyom kétségbeesett, segélykérő tekintete, meg az évezredek indulata. Nem és nem! Ettől nem hagyom magam megfosztani, bármi történjen! Ha le is lépek az útról, majd visszatalálok rá a magam emberségéből.
Egy szemvillanás volt. kinyújtott mutatóujjammal megböktem az óriás nyakán a halál pontját, és a nagy bálvány akkád zúgva összecsuklott.
Aztán tettem feléjük egy lépést. Egyet. Egyetlenegyet. Hátrahúzódtak. Visszaűzte őket e tekintetem.