lnpeters blogja

Húsvétkor

A Feltámadás örömünnepén,

Amikor elcsitultak a szelek,

Kell-e még a világnak

A Remény?

 

Kell-e még a Hit?

Kell-e Kikelet?

Kell-e még Isten?

Kell-e Szeretet?

 

Vagy Isten nélkül?

Reménytelenül?

A tömegben szorongva?

Egyedül?

 

A Feltámadás örömünnepén,

Amikor újjáéled az erő,

Kell-e még Tavasz?

Kell-e még Jövő?

 

Tavasz van újra,

Fent a Nap ragyog;

Vén körtefánk is virágzik

Vén körtefánk is virágzik,

Éppen úgy, ahogy tavaly,

Ha parancsot ad az Élet,

Hátrál a bú, meg a baj.

 

Tegnap Gyulán még havazott,

Zúgnak a hideg szelek,

De nyílni kell a virágnak,

Ha Kikelet közeleg.

 

A nagyságos pesszimizmus

Befolyása itt kevés;

Létezik még a világban

Kötelesség, küldetés.

 

Gyöngyös Imre újabb művei - Prológus - Alta Ripa

 

Prológus

 

Ránk marad annyi tulajdon alig várt ó hagyatékul

s kezdeteink örökét örökölni nagyon fura érzés,

mint, amiképpen az ős-eonokban az őseim éltek:

Küzdöttek jogokért s egymásért is hadakoztak!

Életet áldoz a harc, tusa, irtó háborúzások.

Emberölés csömörében az áhítat egy menedéke:

Béke-igény szüli meg szelídeknek a lelkesedését,

ösztönöket kiszorító nagy hatalommal a Béke!

Béke teremti az értekezést, a baráti megértést.

Létfeltétel a béke, amelyre felépül a város!

Gyöngyös Imre műfordítása - Elizabeth Barrett Browning:Portugese sonnet XLI

Elizabeth Barrett Browning:Portugese sonnet XLI

 

I thank all who have loved me in their hearts,

With thanks and love from mine. Deep thanks to all,

Who paused a little near the prison-wall

To hear my mimic in its loudest parts,

Ere they went onwards, each onto the mart’s

Or temple’s occupation, beyond call.

Szerelem és líra - CLXIV.

SZÁZHATVANNEGYEDIK RÉSZ

Ez a kérdés már a magyar költészet hajnalán is felvetődött. Janus Pannonius a Galeotto Marzióhoz írt elégiája utolsó sorában így felelt rá:

 „Mert hívő ember költő nem lehet!”

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a költő nem lehet vallásos. Azért kell ezt megjegyeznem, mert van ilyen ostoba vélemény (is).

Ameddig álmodni merünk...

Ameddig álmodni merünk,

Addig fontos az életünk.

 

A valóság – porsivatag;

Élet az Álomhoz tapad.

 

Az entrópia nem teremt,

Álomból fejlődik a Rend.

 

Ameddig álmodni tudunk,

Jövőt addig alkothatunk.

 

Boldogságot nem hoz létre

Az anyag önfejlődése.

 

Jobb világra ébred egyszer

A bölcsen álmodó ember.

 

Ameddig álmodni merünk,

Szerelemre addig lelünk.

 

A hitetlen éber járom

Halál;

Az Élet – csak álom.

 

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XXXIV.

HARMINCNEGYEDIK RÉSZ

 

Mi történt?

 

Megérkezett a katonák hosszú ideje elmaradt zsoldja. A kiéhezett, lerongyolódott emberek fellélegeztek, izgatottan gyülekeztek.

 

Csakhogy…

 

A pénz felháborítóan kevés volt, töredékét sem fedezte a hátraléknak. A kamara még azt se fizette ki, amit a kapitány a saját pénzéből előlegezett a katonáknak. Kerecsényi kapitánynál betelt a pohár.

 

„Ez semmi, ez nem fizetés… Őfelsége lássa, hogy kit küld ide a várba, mert én bizonnyal tovább nem tartom.”

 

Ócska, vén buszunk, az Idő

Ócska, vén buszunk, az Idő

Néha rohan,

Máskor áll,

Árnyas halál-stációknál

Pár utas mindig leszáll.

 

A legrégibb Barátom is..

Szerdán temetik talán…

Jó ember,

Férj,

Apa voltál;

Béke Veled,

Matyikám…

 

Huszonöt éve láttalak,

Robogott a busz velünk;

Következő életünkben

Talán…

Jót beszélgetünk.

 

Ócska vén buszunk, az Idő,

Hegyeken és völgyeken;

Elmarad a megélt Élet,

Jön a Hit,

S a Bölcselem.

Én ma böjtölök, fiam!

Valamikor a XV. században a pápai hadak Anconát ostromolták. A város védői makacsul kitartottak, nagy veszteségeket okoztak a támadóknak.

A fegyver, amit a védők mesterien alkalmaztak, a kézi ágyú volt, azaz a puska. Alig hasonlított mai utódaira. A legtöbbje csak ormótlan vascső volt, és gyújtózsinórral sütötték el.

Gyöngyös Imre - Klárikának

Gyász felidézi az Elhunyt élete fényeit, árnyát.

Gyászban az Eszme találkozik össze a lelki egésszel,

mit kisugároz a képzeletünkből a sok közös élmény

elszigetelt sokasága, a régi letűnt fiatalság

képeinek, mit a létszakaszoknak a filmje vetíthet.

 

Jóakarattal adom ma az enyhe tanácsot: Ügyelj rá!

elszomoríthat a gyásznak az eszmei volta, de mégis

gyászdalod áldja szülőd, aki boldogan élni kihordott!

Lelke maradjon örökre körötted ügyelni családod!

Gyászteli áldozatunk szomorú, komor ünnepe: Búcsú!

Acsarkodó böjti szelek

Acsarkodó böjti szelek,

A világunk mitől kerek?

 

Szubkultúra-nyúlketrecek;

A világ-ereszték recseg.

 

Mai trend globálra fajzott,

Dollár eszik világsajtot.

 

Acsarkodó böjti szelek,

Hajléktalan a Szeretet.

 

Fukar anyagi nyereség

Zabálja az ember eszét.

 

Torony hegyén fehér kendő;

Aszalódik a jövendő.

 

Acsarkodó böjti szelek,

Bármi is jön – már közeleg.

 

Csapzott jövendőt rejtenek

Rossz buta, seszínű szemek.

 

Szerelem és líra - CLXIII.

SZÁZHATVANHARMADIK RÉSZ

 

Vajon rendelkezik-e a költő személyes emberi autonómiával? Ha valóban alkotó művész, nyilvánvalóan rendelkeznie kell vele. A válasz magától értetődik. A kérdés nevetségesnek tűnik, de itt és most fel kell tennem, hiszen számos olyan botcsinálta „elmélet” van forgalomban, amelyek ennek ellenkezőjét sugallják.

 

A világunk mögött rejtőző sunyi rettenet

Ott rejtőzik a baljós ég fölött,

A harsány reklámszünetek között,

A hazug, kincstári mosoly mögött,

A ronggyá szakadozó idegekben

Közéleti patvarkodásban rebben,

Üres tekintetekből vigyorog.

 

A Jelen buta, süket peremén

Várakozik

A Rém.

 

Az ostobaság csillaga ragyog,

Egyre butulnak

A hétköznapok.

 

A fáradt Idő görcsösen pereg,

Vámpírok,

Szörnyek,

Farkasemberek

Acsarkodnak gyermekeink agyában,

S a jövő

Véres foggal

Vicsorog.

 

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XXXIII.

HARMINCHARMADIK RÉSZ

 

A győzelem után Kerecsényi kapitány megjutalmazta az embereit. Minden egyes „bátor magaviselete és vitézsége jutalmául” körülbelül másfél liter bort és friss cipót kapott, ezen felül többeket pénz-vagy tárgyjutalomban részesített a parancsnok. Volt, aki ruhákat, mások zsákmányolt tárgyat, állatokat, vagy éppen török foglyokat kapott jutalmul. Néhányan zsoldemelést is kaptak.

 

Fukuyama-rigmus

(Aki csak tradíciózik,

Meg a száját tátja,

Próbálja úgy nézni, ahogy

Fukuyama látja.)

 

A világok legszebbike;

Hurrázzunk tehát ízibe!

 

A boldogság piacgazdag,

Minden más: vallási maszlag.

 

Múltunkat a számhoz verem;

Véget ért a történelem.

 

(Mégse kell ám protestálni

Ezen szavak végett,

Csak így ér a liberális

Történelem véget.)

 

Kábelbokron bádog mókus;

Zúg a Fukuyama-kórus.

 

Génmanipulált világfán

A "szakember" drámaíró

Valamikor a XVIII. században egy magyar gróf írt egy vígjátékot. Jópofa, pikáns darabot könnyen gördülő versformában. Egyetlen felvonás volt mindössze, és a társaságban közismert, kikapós szépasszony volt a főszereplője. Megmutatta előkelőségekből álló társaságának, és az ifjú grófok és konteszek tüstént kedvet kaptak rá.

- Játsszuk el!

 

Máris nekiláttak, szabad idejükben próbálni kezdték a komédiát. A gróf megígérte, hogy az előadásra meghívja az illető hölgyet, akiről a vígjáték szól.

- Hogy fog pirulni! – kuncogott egy ifjú bárónő.

A Költészet nagy hatalom

A Költészet nagy hatalom,

De sohasem nagyhatalom.

 

Sosem pedigrés hivatal,

Csak szeretni, hinni akar.

 

Sosem alkuszik a líra,

Lélekre vágyik, nem díjra.

 

A Költészet nagy hatalom,

Máskor csak - árnyék a falon.

 

Ha egyenest látni bandzsa, 

Az nem líra, csak halandzsa.

 

Ha igazat nézni restell,

Visszaél szóval és verssel.

 

A Költészet nagy hatalom,

De csak ha szolgál - szabadon.

 

Ha a profán semmit hajtja,

Az Isten átka ül rajta.

Szerelem és líra - CLXII.

SZÁZHATVANKETTEDIK RÉSZ

 

Fontos és bonyolult kérdésekhez értem.

 

Kimondtam, hogy hétköznapi értelemben a ’költő’ státuszában lévő ember felelőssége nem lehet egyetlen más státusz felelősségénél kisebb, ami egyrészt magától értetődő, másrészt nagyon is problematikus, hiszen a jelenlegi kanonizált szövegek erőteljesen igyekeznek tagadni elkövetőjük felelősségét.

 

Mendegél az Élet

Mendegél az Élet,

Mindig csak tovább,

Egyre újabb esztendőnyi

Városokon át.

 

Némelyik aprócska,

Másik jókora,

Hűvös estén jólesik az

Emlék-vacsora.

 

Itt-ott ki van írva:
“Az emlék harap!”

Muskátlis kapuk jelölnek

Boldog napokat.

 

Mendegél az Élet,

Őszül a vidék,

Visszanézve ragyog a sok

Emlék-töredék.

 

Sziklás hegyoldalban

Idő hajlata,

Integet a Múlt, akár egy

Fáradt nagymama.

 

A Jövő, mint vékony

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XXXII.

HARMINCKETTEDIK RÉSZ

 

Tojgun pasa azt tervelte ki, hogy két magas föld-fa építményt emeltet, a várfalnál magasabbra, és a tetejükre telepített tüzérség és gyalogos lövészek tüzével megbénítja a védelmet. Az ilyen építményeket akkori magyar katonai szóhasználattal „kastélynak” nevezték. Az építményekhez futóárkok rendszere tartozott.

 

A pasa haladéktalanul hozzá is fogott terve megvalósításához.

 

Oldalak