lnpeters blogja

A Boldogasszony oltára

A Boldogasszony oltára
Híveit tán ma is várja

Téres Kárpát-medencében,
Éppen úgy, mint
Egykor,
Régen.

Múlt szelei halkan fújnak,
Régi hitek megújulnak.

Összeforr az oldott kéve,
Ezredévről
Ezredévre.

Téres Kárpát-medencében
Isten áldotta vidéken,

Ki tudja, hány ezredéve
Él a Boldogasszony népe.

Hódítók jöttek és mentek,
Gyilkosokból lettek szentek,

Hatalmak váltak hamuvá,
Régészeti kultúrákká,

De a csöndes munka népe

A Líra maga az Élet

A Líra maga az
Élet;
Semmi-ködbe sose téved.

Lelke a
Ritmus,
A mozgás;
Alapja a
Szívdobogás.

Végső rémeket sose lát,
Tudja, hogy mindig van tovább.

A szándéka mindig tiszta,
Csak ad, semmit nem vesz vissza.

Nem alkuszik hatalommal,
Se pénzzel, se hivatallal.

Nem néz divat-poétikát,
Álisteneket nem imád.

Napról napra újra éled,
A Líra maga
Az Élet.

 

Isten nem kezd kampányokba

Isten nem kezd kampányokba,
Egyetlen pártnak sem tagja.

Médiából nem szónokol,
Bankszámlája nincsen sehol.

Ha nevét hiába veszik,
Nem büntet,
Csak emlékezik.

Nem tartozik,
Nem követel,
Nem zár be,
Árat sem emel.

Profitot az ördög ismer,
A Teremtéshez Lélek kell.

Isten nem kezd kampányokba,
Csupán a kezünket fogja.

 

A Kollektív Tudattalan

A Kollektív Tudattalan
Évszázadokon átsuhan,

Fényruháját sose váltja,
Csupán Isten szeme látja.

Lelkünk lelke Neki üzen,
S az Időn túl benne pihen.

Vagyunk a Nagy Tudattalan;
Senki sem, de mindannyian.

Trónol az Öröklét hegyén,
Gazdagítja minden
Egyén.

Isten
És mi
Mindannyian;
A Kollektív Tudattalan.

 

Október végi csendélet

Október végi csendélet;
Múlt helyébe
Jövő éled.

Számítógépem "lapjain"
Szaporodnak a soraim.

Araszolgat szép csendesen
A hetedik évtizedem.

Egyszer a
Kapun átlépek,
S más alakban visszatérek

Egy másik
Életre készen,
Vagy tán egészen másképpen...

Örök körforgás az Élet;
Október végi csendélet.

 

A Magyar Nép szülőhelye a Kárpát-medence

A Magyar Nép szülőhelye
A Kárpát-medence,
Nyelvünk és
Magyar nevünk
Itt találkozott össze.

Őseink sosem itattak
Urál-hegyi kútnál,
Nem jöttünk ide földi vagy
Égi hadak útján.

Sosem kószáltak magyarok
Fenn a sarkvidéken,
Itt született a nyelvünk, a
Kárpát-medencében.

A Magyar Nép szülőhelye
A Kárpát-medence,
Az Urálba vaskalapos
Tudomány száműzte.

Szemellenzős indogermán
Kultúr-messiások
Rögeszméjükre formálták
Az egész világot.

Kultúrát csak indogermán

Októberi esti vizen

Októberi esti vízen,
Vén ladikban ül az Isten.

Ősz lelke bágyadtan lebeg,
Csendesek az idő-vizek.

Szép metamorfózis-szelek
Szelíd fényben örvénylenek.

Isten friss Jövőt keresztel;
Simogatja szeretettel.

Hit bújik könnyű kabátba,
Őszi melankóliába.

Makacs Hitből
Remény terem;
Októberi esti vízen.

 

Októberi nyár-romokon

Októberi nyár-romokon
Minden ál-érzés monoton.

Kincstári optimizmusok
Csüggedő serege zokog.

Vén utánérzés-költészet
Féli a közelgő véget.

Hulló levelek köd-árnya,
Az ősz melankóliája

Adja a kísérőzenét,
Mű-tragikum száll szerteszét.

Októberi nyár-romokon
Áll a búbánat-masztodon,

Köldökszemlélő közhelyek
Ön-sorsukon töprengenek,

S repedt sarkú dogma-bazár
Hiszékeny vendégekre vár...

Októberi nyár-romokon
Saját magát veszi zokon

Pokoli fáradtan - mennyei boldogan

Pokoli fáradtan -
Mennyei boldogan
Állítom a parkolóba benzin-lovam.

Fényes napvilágnál
Reggel indultam el,
Öreg este van már,
Ezer csillag figyel.

Mosolyog fenn a Hold,
Sötét az éjszaka;
Megyek át az úton
Anikómhoz
Haza.

Örök a
Szerelem,
Csak az idő rohan;
Pokoli fáradtan -
Mennyei boldogan.


 

Október huszonharmadika örök tanulságai

Nem!
Nem!
Mi nem viseljük el.
Itt nem kell
Bálványnak szentelt profán szentmise,
Ilyet ne hozzon ide
Többé
Senki se.

Ne boldogítson minket
Mesterséges doktrína,
Nem kell ide ideológia
Béke poraira.

Ha a kérdésre hazugság felel,
Mi nem viseljük el.
Nem!
Nem!
Mi nem viseljül el.

Más népek tán eltűrik
Végtelen,
Mi nem!
Mi nem viseljük el!

Íróasztal-okoskodás
A ráfogásos "haladás",
Terjesztői közönséges
Zsarnokságot akarnak,
Nem kellett ez,

Zrínyi Izsák

Zrínyi Izsák sosem ült nyeregbe,
Vitézek kenyerét sose ette.

Elsőszülöttként, ahogyan illett,
Sosem állhatott az Apja mellett.

Távol maradt szablyától, pennától,
Nem írt eposzt az Édesapjáról.

Nem villogott kezében a szablya,
Nem sújtott le kétlábú vadkanra.

Zrínyi Izsák nem volt teljes élet,
Csak egy teljesületlen ígéret...

Sosem ütött számára az óra;
Zrínyi Izsák sohasem ült lóra.

 

Szél-fütyülte októberben

Szél-fütyülte októberben
Elszántak vagyunk,
Délre izzadunk, reggelre,
Majdnem megfagyunk.

Szél-fütyülte októberben
Kellék a kabát,
Lomb-kórus zúg füleinkbe
Szél-elégiát.

Szél-fütyülte októberben
Fáradt a világ,
Harcról, halálról dalolnak
Rossz melódiák.

Szél-fütyülte októberben
Mégis van derű,
De aki rosszra vár, annak
Minden keserű.

Szél-fütyülte októberben
Minden fejre áll,
Madárcsicsergés helyett a
Szúnyog szalutál.

Szél-fütyülte októberben

"Világba vetett" Heidegger

"Világba vetett" Heidegger
Túlvilágon -
Túlpartra lel.

Tudja már, mi volt hiába,
Hogy mi vitte zsákutcába.

Pedig érezte a hibát,
Végül mégsem gondolta át,

Hogy az anyagelv mit jelent;
Ha van lent,
De nincs odafent...

"Világba vetett" Heidegger
Talán önmagával perel.

A terhe rendkívül kemény:
Rektor volt Hitler idején,

Kompromisszumok tömege
Vájta fogait lelkébe,

S a szűkös profán távlatok
Éppen ott hagyhattak nyomot,

Ahol nem szabadott volna:

Mítosz bátyó októberben

Mítosz bátyó októberben
Keresi, hol van az ember...

Az Ősz csendesen mendegél,
Hull az elsárgult falevél,

Világ-sebek felfakadnak,
Üres szavak elszáradnak,

Halott félkész-szerelmeket
Nevet ki az utcagyerek,

És protokoll-beszédeket
Les az éhes egér-sereg,

Avarba gyúlt hazug álmok
Birtokolnák a világot,

De szárnya nő a szép
Tettnek;
Valahol
Mindig
Szeretnek...

Mítosz bátyó októberben
Már tudja, merre az
Ember.

 

Hét törzs volt, vagy hét nemzetség?

Hét törzs volt, vagy hét nemzetség?
Bár sokan készpénznek vették

Azt a bizonyos hét törzset,
Írtak róluk kéket-zöldet,

Történelmünk mélyére ült,
S mára szinte bele kövült

A történettudatunkba,
Bele száradt az agyunkba

A hét törzs, s a hét törzs neve.
Nem kérdőjeleztük sose,

Pedig tán mégse törzs volna.
Konstantin "genea" szava

Sohasem jelentett törzset,
Hanem csupán nemzetséget,

S a hét név nem a törzseké,
Hanem csupán személyeké.

Fagyos jövendő didereg

Fagyos jövendő didereg;
Hitek nélküli emberek

Menetelnek csont-szegényen,
Fagyos kopár szürkeségben.

Kalandozó végzet-örvény
Kering a pokol peremén,

S taplószáraz eszme-sereg
Játszik profán ördögöket...

Hallgatnak az őszi egek;
Fagyos jövendő didereg.

 

Ha mindenki csak azt tenné...

Ha mindenki csak azt tenné,
Amit tenni kell,
Akkor minden úgy lehetne,
Ahogy lenni kell.

Ha mindenki szívvel tenné,
Csak azt, ami jó,
Jobb és békésebb lehetne
Ez a Földgolyó.

Ha mindenki azt gondolná
Mindig, ami szép,
Egyetértésben élhetne
Valamennyi nép.

A világ egy szebb Jövőre
Ébredhetne fel,
Ha egyszer mindenki csak azt
Tenné, ami kell...

 

A "primitív finnugorok" és a "fejlett indogermánok"

Ez csak elfogult szemlélet,
Nem igazi őstörténet,

Prekoncepciózus mese,
Nem igaz egy mondata se.

A "fejlett indogermánok"
Hiedelme repedt bádog;

Nem élők, de nem is holtak;
Ma se élnek, sose voltak...

A "primitív finnugorok"
Helye üresen ácsorog,

Ők sem Isten végső érve,
Csupán a bot másik vége.

E kettő csak zsák, meg a folt;
A valóság?
Másmilyen volt.

 

Oldalak