Olyan kék ma az ég,
Rózsát fest a Remény,
A napba nézve ég,
A máért, (és )holnapért.

Fényesebb most az éj,
A csillag mind ledér,
Levetve mindenét...
Böjtöl és jót ígér.

Oszlik a sötétség,
Szeme a Mindenség!
Világ az, Világa,
A szemek Szikrája.

Kivirult, mint a rét,
Kékül gyepszőnyegén,
Tisztulni hagyjuk még!
Élj , drága, magyar nép!

Mysty Kata: Rózsát fest a Remény

Mysty Kata: Te, csodagyerek!
(József Attila születésnapján)

Mysty Kata: Te, csodagyerek!
(József Attila születésnapján)

Csak verset olvass,
A lélek hírét,
Csak verset írjál,
Mint ember hitét...

Ha munkál benned,
Az vág majd rendet.
Ép testben ép lesz.
Eredő vérteszt,

Vért lesz az, egy bárd,
Szót kérve kiálts,
Ültesd a magját,
Lesz igéd, s imád.

MystyKata

Mysty Kata : Kékben

Kékben ragyog a fa lombja,
Annak rég zöld a lakója,
Azúrt cseppen a Nap fénye,
illat-tócsa éke, Szépe!

Festő a nap, drága méze,
Csókja párja csalfa, édes...
Ernyőnk kék, és fejünk fölé,
Gyöngy lakozza azt be büszkén!

Szín pompája

A tavaszi szél lenge,
mint harmathoz ért lepke,
A fák között várhat még,
enyhet hozhat a friss lég.

Levél zizzen, s a végén,
araszolva mit sem ért.
Napot hívja, ideér,
Szépre festi a kék ég.

Kék eget ringat gyöngyöző patak,
Kanyarog a part, útja port kavar.
Néhol még avar csöndjében matat
mocorgó tarack. Némaság halad
az úton, halat keres , vár a sas,

Kavics, kő akad a lábam alatt,
Állok egymagam, fogyva fogy szavam,
Egyre csak folyik így a könnypatak,
Medernyi bánat moraja halkan
Suttogja, - fájhat, a szív megszakad.

Mysty Kata: Könnypatak

Kék eget ringat
Gyöngyöző patak.

Kanyarog a part,
Útja port kavar.

Néhol még avar
Csödjében matat

Vérző, még olyan friss a seb,
Minden elveszett hirtelen,
Fájó vészterhes a jelen,
Ruhám gyászvarrta fekete.

Bénít sikoltozó hiány,
A jaj megbénult, meddő már!
Kérdés, kérdésre puszta láz,
Özvegy-életem hattyú -tánc.

Vissza , visszatér, felidéz
múltat, s gyakori , hű vendég
Az az idilli együttlét
otthon, amikor szerettél.

Ez ad erőt ma , s holnap is,
Fakaszt még tavaszt, igazit...
Szól a pacsirta, visszahív,
Szélbe pólyálja kincseink.

Kata Mysty Kata
Vérző még

Oly zöld volt a táj!
Mellettem álltál,
mellettem voltál...

Kikelet okán...
Tavasznak híre,
Keresve keres,
Ég és föld felett.

Pázsitnak íve
már a szívemet
festi meg, igen!
Erembe vés be,
csöndje fojt bele.

Nem ereszt, lefest,
Él ez az ecset...
A reményvesztett
szín megtér ( a) kékhez!

Kata Mysty Kata
Mellettem voltál

Leborulok, - vigaszt hoz,
Ez most mindent visszahoz!
Ünnep ez a pillanat,
Szívem úgy ver! Hogy szalad!

Hálát adok Érted én.
Bárcsak lennél, - élhetnél!
Elkésett - e, mennyit ér.
a megvallott értem élsz!?

Urunk másként gondolja,
Irgalma nagy, hatalmas!
Kegyelmébe fogad ma,
Mindenképpen elfogad.

Amíg élek, bennem élsz,
Feltámadsz, mint költemény...
Sirató meg könyörgés,
Nem mint góbé, - énregény,

párbeszédes, cselekmény,
Hőse is van, te meg én,
Peregnek a szerepek,

Eléd teszem
 
 Tiszta égbolt a hűség,
Felhő sehol, nyugalom
simul, játszik a tükrén...
Mint a csönd az ugaron.
 
Veled összefonódva
 - te már a szerves részem
maradsz, az vagy, régóta
nem engedlek el Téged,
 
Vétek lenne, nagy hiba
ha nem lennél itt velem.
Kell, hogy még te se engedj!
 
Légy mint egy fejedelem...
Szolgálva én követlek...
Mindenem eléd teszem.

 

Mysty Kata

Az édes álom hosszú útján

Kezemben egy szál őszirózsa...
Elviszem, ha virrad az Óra!
A temető csöndje hull reám,
Mint levél a rőt avarhullán...
Pihen a Lélek megnyugodván,
Az édes álom hosszú útján.
Aludj,
Semmi sem zavarhat már!

Mysty Kata
Októberi fényben
 
Októberi fényben
selyemkönnyű szél leng...
Zöld levélen réved,
rajta el nem téved!
 
Októberi fényben
rejtőzködő vének
szunyókálnak szépen,
merengenek, élnek.
 
Októberi fényben,
aranylóbb az élet...
Varjak szerte, lazán,
halottaknak napján.
 
Októberi fény-szett,
csábítóan ékes.
gyönyörködtet, áthat,
színpompás e játszma!
 
Októberi tavasz,
mint az éhes kamasz,
levélágyban ölel,
szerelmetes hölgyet.

Lélekkapocs
 
 
Te vagy Lélek az a Kapocs,
Ami nélkül, minden halott!
Te vagy Lélek szoros szövés,
Erős fűző, szent kötélék.
 
Hármas kötés, biztos töltés,
Voltál, s maradsz összeöltés.
Mint kőoszlop sziklaszilárd,
Nem fog rajta soha csapás.
 
Lélek által megmaradunk,
Erős Várunk Atya, s Fiúnk!
Csak a Lélek visz a mennybe,
A találkozás nincs már messze!
 
Drága Párom, "mennyországom",
Most ezt Isten elé tárom...
Egy az utunk, összefutunk...
Végtelenben találkozunk.
 

Csak te hiányzol egyedül
 
Csak te hiányzol egyedül,
A szív imákba menekül,
A szó mind, mint a gyász, úgy megfeketül,
Szívbe markol, - enyhül....
Jaj-om legbelül.
 
Csak te hiányzol egyedül,
Üres a fészek, ki nem hűl.
Pereg előttem, el nem rejthet a múlt.
Megszépült emléked,
Napként süt bennem.
 
Egyedül csak Te hiányzol,
Számos adottság;- jóságod,
áldássá válásod - emiatt zárolt,
Végső a szállásod,
Urad szolgálod.

Mysty Kata

 A rózsák
 
A rózsák este üzennek,
Ha alkalmatlannak tűnnek...
A tövisek legyintenek,
majd türelemre intenek,
mint a büszke félistenek!
 
*
 
Mint türelem a rózsát
vigyázom az órát...
Hogy jöttödnek percei
szépségét rám szórják.
 
*
 
Minden, a Minden csupa kék:
az álomút, valóság, bérc...
Reményt alkot a költemény,
Enyém marad - kis szökevény.
 
 
Életdalok, én dalolok!
Pillanatok pilláimon
versszerelmek, ha villantok,
szeretet lesz tánc-motorom.
 

Köszönjük szépen , hogy a gyász nehéz óráiban  részvéttel osztottatok velünk.
Kata

Az élet tengerén
hajómon te meg én,
Még csendben most a szél...
Éber fény víztükrén.

Messziről hang röpül,
Mint madár , ha örül...
Keringve száll körül,
Felénk ér, le is ül.

Hangszálat köszörül,
Légörvény összegyűr...
Az ember vele küzd
Meg bátran, emberül!

Kis élet, két halál,
Nagy Élet, egy Halál,
Van, ki megkönyörül...
Van, aki újjászül.

Ében Fény vízbe fúl,
A sötét mélybe túr..
Vitorlás , visz az út,
Minden út visszafut!

MystyKata ; Az élet tengerén

MystyKata; Botlásaid