Mysty Kata blogja

Színt hoz a napfény

Színt hoz a napfény
aranyával rég...
Örömnek jelét...
Nem szegi kedvét
a gyilkos kedély.
 
Szinte megszólal,
Szava van, bókja!
Lenne csoda csak,
Elég volna az,
Mint tortán a hab.
 
Hogy színét lássad,
Él a látással...
Szemedbe mártja ,
Ecsetvonása...
Remek fogásban.

MystyKata
Színt hoz a napfény

Milyen jó is édesanyának lenni

Milyen jó is friss menyasszonynak lenni:
'kit színarany karikagyűrű ékít,
Tekintetek fényében tovalépni,
Vőlegénynek csókjába napként úszni!
 
Milyen jó is szép menyecskének lenni:
Kora reggel ifjú férfiszem térít,
Az újdonsült nejét karjai védi,
Szerelemnek tűzében csókot csenni...
 
Milyen jó is, - férjes asszonynak lenni,
A boldogság, meg - öröm-bora - szépít,
Nem szükséges kozmetikum sem néki...
Dolga közben sokat dúdolgat estig,
 
Milyen jó is édesanyának lenni:
Megköszönni az Úristennek mindig...

Versfa

Versfa
 
 
Vers a hazám, édes otthon,
Marad örökzöld a lombod!
Mélyen alant gyökér maraszt.
Szép anyaföld ritka arany!
 
Ott áll némán napsugárban,
Ezer fényben sok románccal,
Nem szabódik, a rög is csak
leláncolja , húzza  titka!
 
Versfa-soron a rímpárok,
szép bokrosan - mint családok,
Ölelkezők mind szeretnek,
Keresztbe ők sose tesznek!

 

http://www.magyarparnasszus.hu/blog/tuekoer-es-toll

A Korona

Emberi a bűn, lelki teher,

oly hitehagyott, barbár, öntelt...

Kiszolgáltatott, ki nem szolgál,

alázat nélkül - épp megaláz.

 

Mint gonosz sátán, s vezéralak,

Istennek helyét bitorolja,

Mindent megold majd, - nincs más gondja,

Koronavírus fölülírja!

 

Itt egy zsákutca, - a Korona!

Nem a keresztút, biztos csapda!

A trón meginog, földön bolyong,

kiált harsogva, - kelj fel, bolond!

 

Hej, korona hát eltévedtél,

Nem életünkké, - a halálé?!

A neved

A neved

A neved Kankalin,
az enyém Katalin.
A hangzás alaki!
Jelent-e valamit?
 
Jól hangzik igazán
a lelki tisztaság.
A mennynek a kulcsát...
Ha oda eljutnál!?
 
Becéző anyának
Lina volt szokásban...
Másoknak Katóka,
Róla szól a nóta.
 
Szomszédban a bocit,
hívták úgy, hogy Kati,
Oly szelíd és jámbor,
anyjával víg, s bátor.
 
Dédikénk, mint Kati
mama így vigasztalt,
A neved kötelez!
Jobbít, ha tiszteled!
 
 

Ne örülj, hogy elmennek

Ne örülj,hogy elmennek,
Hogy elmennek közülünk....
Ne örülj, hogy szorgos, dolgos
kezek munkája egyre kevesebb.
Teremtő, termelő , munkaszerető ember,
Hálásan otthont kelesztő asszonyember,
özvegyen maradván fáradtan kel fel...
Görnyedt háttal, sok nyavalyával
nem birkózhat már a dolgával.

Kankalin

Kankalin

Ha Kankalin a neved,
Rád a Nap is úgy nevet!

Mint Árvácska , kit "becsben"
tart meg az ég védelme.

Mintegy arany kulcscsomó,
Ép szívekbe ez való!

Szív talaján megfogan,
Ott szirmot bont, bimbózva.

Mint százszorszép, ha éber...
Téltemető letérdel.

Hóvirág Hófehérke,
Útjainkon elvétve...

Kankalinnak szirmai,
mint a Lélek hitteli.

Ha csendet sző az alkony...
Öröm csordul le azon.

Foltot hagyva a falon,
Nyomát hagyja vastagon.

Kankalin

Kankalin

Ha Kankalin a neved,
Rád a Nap is úgy nevet!

Mint Árvácska , kit "becsben"
tart meg az ég védelme.

Mintegy arany kulcscsomó,
Ép szívekbe ez való!

Szív talaján megfogan,
Ott szirmot bont, bimbózva.

Mint százszorszép, ha éber...
Téltemető letérdel.

Hóvirág Hófehérke,
Útjainkon elvétve...

Kankalinnak szirmai,
mint a Lélek hitteli.

Ha csendet sző az alkony...
Öröm csordul le azon.

Foltot hagyva a falon,
Nyomát hagyja vastagon.

A magára maradottság

Mint szivárvány-kék léghajó
a távoli ég köd-köpenyén,
-egy parasztház - fönn kanyargó,
ódon kémény-füstvonata,
- villanypóznán az ücsörgő,
sérült, vérző árva veréb,
- az eresz reszketeg vizén
veszteglő kis papírhajó,
Szűk útszéli kis fakereszt
Glória a feje fölött...
Zárt ablakrész üvege közt
 vergődő kifáradt rab légy,
- Elhagyottan a sarok szögén
hálóját szövögető pók,
Tehetetlen minden magány,
a magára maradottság
mint kiszáradt fügefa-ág.

Olvadó Szép

Esik sűrűn, esik, szitál,
Hol nagy szemmel,hol kisebbel,
Havas eső, hó a mező!
Havas mező, meleg teknő,
Nem kell seprő, tocsog, nem nő!
Hullik hullán, fehér hullám,
Rajzol a szem,megáll, szemez.
Húzott, szőttes, apró csipke,
lengő függöny, vőfély inge!
Minta soros, kötés szoros,
sima, lomha, könnyed, fodros.
Hóesésben járva ki-be,
én gyakrabban kitekintek...
Zölden fehér, mennyei szép!
Fenyőbokor síri csokor...
Olvadó Szép, tél, - a rajzod!

A tél rajzol, kincse vagyon

Szeretni jöttünk

Szeretni jöttünk e földre,
- halni, élni mindörökre!
Lelki áldásban az részes ,
'kit a gonosz nem kísért meg!
 
Szeretni jöttünk te meg én,
Az élet nyarán és telén...
Ősze, tavasza, mit megélsz,
Szokássá teszi a Reményt.
 
Szeretni mást úgy, mint magad...
Isteni törvény, hatalmas!
Életben tarthat irgalma!
A bűn romlásba taszíthat!
 
- Mi értelme a világnak?
- Van Megváltója! Váltsága!
Fiú született jászolban,
Emberi nemzet, vár jobbja!

Szemtől szembe

Szemtől szembe, nézz szemembe!
Nem röstellem, ha szerelem!
Szemben veled, szemlesütve...
Egy érzés most  teljesül be!
 
Szégyen az, ha a szó üres!
Lélek tükre, -" kő se üsse!"
Szóról szóra, le nem pereg,
Olvas abból, aki szeret.
 
Megcsillan a fény is benned,
Vajon árnyat m'ért keresne...
Többet már nem kesereghet,
aki szeret, s 'kit szeretnek.
 
Mysty Kata

Hol keresselek?

Mysty Kata
Hol keresselek

A megszokott helyek üresek,
Odarajzol a képzelet,
Csokorban a múlt eleven...
Összekötve ölelkezem.

Kutatlak, hol keresselek?
Mostohák és idegenek..
Hűlt helyek csak feleselnek,
Szívem reped, - hadd feleljen...

Hiába a kesergés, vágy,
Már a lelked haza talált,
Mégis keblem duzzad, mereng...
Felidézi emlékedet.

Ősz és tél közt

Az ősz tárol, a tél tarol...
A tél tarol.
Szinte karol, úgy átkarol
Úgy átkarol.
Ahogy csak bír, szunnyad, szusszan,
Szunnyad, szusszan.
Vall és vallat, lehull vakon...
Lehull vakon.

Rátör egy holt fakó vadon,
Hóba rajzolt útra hangol...
Úgy barangol!

Vizet csápol, jégből csapot,
Csapot-papot, itt hagy lapot,
Itt hagy legott.

Lángalbatrosz lehanyatlott,
Napos rajzot, fénye hagy ott,
Fénye-hagyott.

Elballagva most eloson!
Mégis hallom, ahogy pattog,
Ahogy pattog...

Nincs már anyám

Ének az őszben; nincs már anyám,
Megérint, búsít a hervadás,
Elmúlik minden, tél után nyár,
új értelmet kap az elhívás ...

Ének az ősztől, zizzen levél,
duplázva, zengve avarba ér,
Lágyabb tónusú hangban alél,
Elfojtatja mély, aztán az Éj.

Fagy hidegében rejtélyes Nyár,
Duzzadón érik, szökésre vált.
Eliramlott jég - szíve megáll.
"Elvérzik "aztán, utat talál.

Zsoltára ősznek, vigaszt, ha ád,
Zengi sok angyal, visszhang fogytán...
- Új értelmet hozz, hűen szolgáld,
Maroknyi néped, édes hazád!

Oldalak