Mysty Kata blogja

Szeretni jöttünk

Szeretni jöttünk e földre,
- halni, élni mindörökre!
Lelki áldásban az részes ,
'kit a gonosz nem kísért meg!
 
Szeretni jöttünk te meg én,
Az élet nyarán és telén...
Ősze, tavasza, mit megélsz,
Szokássá teszi a Reményt.
 
Szeretni mást úgy, mint magad...
Isteni törvény, hatalmas!
Életben tarthat irgalma!
A bűn romlásba taszíthat!
 
- Mi értelme a világnak?
- Van Megváltója! Váltsága!
Fiú született jászolban,
Emberi nemzet, vár jobbja!

Szemtől szembe

Szemtől szembe, nézz szemembe!
Nem röstellem, ha szerelem!
Szemben veled, szemlesütve...
Egy érzés most  teljesül be!
 
Szégyen az, ha a szó üres!
Lélek tükre, -" kő se üsse!"
Szóról szóra, le nem pereg,
Olvas abból, aki szeret.
 
Megcsillan a fény is benned,
Vajon árnyat m'ért keresne...
Többet már nem kesereghet,
aki szeret, s 'kit szeretnek.
 
Mysty Kata

Hol keresselek?

Mysty Kata
Hol keresselek

A megszokott helyek üresek,
Odarajzol a képzelet,
Csokorban a múlt eleven...
Összekötve ölelkezem.

Kutatlak, hol keresselek?
Mostohák és idegenek..
Hűlt helyek csak feleselnek,
Szívem reped, - hadd feleljen...

Hiába a kesergés, vágy,
Már a lelked haza talált,
Mégis keblem duzzad, mereng...
Felidézi emlékedet.

Ősz és tél közt

Az ősz tárol, a tél tarol...
A tél tarol.
Szinte karol, úgy átkarol
Úgy átkarol.
Ahogy csak bír, szunnyad, szusszan,
Szunnyad, szusszan.
Vall és vallat, lehull vakon...
Lehull vakon.

Rátör egy holt fakó vadon,
Hóba rajzolt útra hangol...
Úgy barangol!

Vizet csápol, jégből csapot,
Csapot-papot, itt hagy lapot,
Itt hagy legott.

Lángalbatrosz lehanyatlott,
Napos rajzot, fénye hagy ott,
Fénye-hagyott.

Elballagva most eloson!
Mégis hallom, ahogy pattog,
Ahogy pattog...

Nincs már anyám

Ének az őszben; nincs már anyám,
Megérint, búsít a hervadás,
Elmúlik minden, tél után nyár,
új értelmet kap az elhívás ...

Ének az ősztől, zizzen levél,
duplázva, zengve avarba ér,
Lágyabb tónusú hangban alél,
Elfojtatja mély, aztán az Éj.

Fagy hidegében rejtélyes Nyár,
Duzzadón érik, szökésre vált.
Eliramlott jég - szíve megáll.
"Elvérzik "aztán, utat talál.

Zsoltára ősznek, vigaszt, ha ád,
Zengi sok angyal, visszhang fogytán...
- Új értelmet hozz, hűen szolgáld,
Maroknyi néped, édes hazád!

Őrizlek

Mint csillagot az éj,
Mint a napot az ég,
Mint a tengert a kék,
Mintegy rózsafüzért,
Őrizlek, őrzöd még...
Szívügyünk nagy tüzét,
Kis apró örömét,
Életünk értelmét;
A kezdet és a vég
lelkünkben összeér.
Nincs soha feledés,
összeszőtt, oly mesés
a kezdet és a vég!
Őrizlek, őrzöd még...
Barátom, testvérként:
éveink emlékét;
Mint mézek jó ízét...
rózsakert nyár-színét,
aranyló őszt ígér!
Őrizlek, őrzöd még...

Végelszámolás

Új értelmet hozott a nap,
Nem nyugodott, sütött aznap.

Az őszi éj rideg vánkos,
Oly hideg lett, nagyon fázom.
Mily foszló a régi álom,
De jössz te, erre várok.
A szíved nem hímez-hámoz,
- Sok éve már, negyven három!?
Ártatlan , volt gyermekkorom..
Nekem te ezt visszahozod...

Fut az idő, én meg'állok,
emlékére mért is vágyok.
Gyermekire! Még nincs távol,
Hozd közelebb, eljössz, - várom!
- Kezed szorít, - nem vitázom.
Visszaréved két szempár most...

Láttam

Láttam patak vizén a gyöngyöző napfényt,
Buborékok ajkán ragyogva csillogott !
Ezernyi csók csobbant, cuppanás meg'itatott.
Fényladikok csodája ringott...Ringatott!
Aztán a fák közé szökött,
Legyezőként landolt kézközött
Elköltözött.

Láttam

Gondolat erdejében,
Toporog szenvedélyem,
Nap fénye résnyi rajta,
Szeretet annak arca.

Gondolat is tengerár,
Fényeső a Golgotán..
Költészet a hullámágy,
Viharban kél, sorba áll...

A gondolat erdejében

Az ősz siet elénk

Hogy siet az ősz elénk,
Buzgón, lépkedve, hetykén
társul szegődik, beszél!
Amint durozsol a nap
szánja, meg is veti,rá -
tüzel, hogy ha kell még...
Meg ne fázzon a test-vér!
Itt még igazán megfér ....
Legyen hű, mintegy testvér!
Halad, halad a kerék,
Teker a tekergő szél...
Őszül, nézd csak a fejét!
Rohan az idő, a vén
kergetőző...
Pontos vessző a váltón az és!
 
Mysty Kata
Az ősz siet elénk

Az én Napom

Mysty Kata : Az én Napom

Ki-tűnő nem, csak szép vagyok,
ha felragyog minden reggel
az én Napom!
Örömet ír sugarával az arcomon...
Pirosan leng örömpírja,
ha örömkönnyel mind lemossa,
Égi kékkel satírozza
Féltőn szeret,
én is vakon,
akit Isten nekem adott.
Tisztul lelkünk, harmat mossa,
vétségen túl kétség lakja,
ettől hull a', az égbolt alja..
Az arcra simul,
S reá az áldott éj leple hull.

Kitartó ez a nyár

Kitartó ez a nyár,
Szívat a forróság ...
Mint egy hős indián,
Felhevült ős titán!

Kibírjuk, kitartás!
Érik az aratás...
A kalász - hitvallás,
Az élet nagy áldás!

Ha áldás, úgy vigyázd,
Mint anya magzatát,
Egyszülött, Szent Fiát...
S viszont is az Atyját!

Tűz a nap, el nem ég,
Felhőtlen kék ezért
az égbolt, szürkeség
uralja, meszelt fény

tapasztja rá magát,
Tikkasztó sugarát
hinti szét mireánk...
Forralja mámorát.

Mintha csendben csak szeretnénk

mystykata
Mintha csendben csak szeretnénk

Mintha mindig veled lennék,
mintha csak mi ketten lennénk,
mintha soha el nem mennénk,
mintha csendben csak szeretnénk...

Mintha, csak úgy , messze menvén...
Egyszer mégis visszajönnél,
Mint rég fogott (a) munkakényszer....
Most úgy tart fel a Távol tőlem,

Mintha várni volna kedvem,
Mintha várni lenne kegyes,
Mintha a csenddé volna minden,
Mintha feddés lenne mindez.

Fáj a múlt, fáj a jelen

Fáj, nagyon fáj,
hogy már nem vagy...
már nem is leszel,
A nap is hiába kel fel,
le se nyugszik, velem szenved.
A hiány egyre nagyobb.
Az a perc, amely elválasztott,
bennem jéggé fagyott,
A hajnal is késik,
úgy bealkonyodott.
Az ég kékjén most képzelet alkotta
halvány alak rajzol hívó patakot,
benne Te egy lélekcsónakon.
Hiába a sírás, csak az Írás
vigasza húz a mába át.
Fáj a múlt, fáj a jelen,
Hogyne fájna a jövő, nélküled?!
Az elmúlás kegyvesztetten temet el

Egy év telt el

Elmenőben - mégis vagyok,
Óvakodva Feléd tartok,
hulló széllel szemben , ahogy
a színezett fényruhámon
szétfutnak a szakadt foltok
rajzolta, bús, kék fantomok...
Kísértőim, - eltaposom...
Vízeséstől napom ragyog.

Egy év telt el, a hamvadon
halkult virág, - színehagyott.
A nevedet a hajnalok
rajzolják ki, (drága arcod,
vélt mosolyod, ) - még zokogok.
Zokog itt benn, hallgatagon
fel -feljajdul a hiányod,

Emlék a kulcs

Emlék a kulcs...
Hozzád ismét benyitok,
Elillant a múlt,
Veled ment el a titok.

Emlék az út..
Hozzád visz az, eljutok
Ösvényen át, hisz
Ott állsz a keresztúton

Emlék a nap,
Forrás az , mint volt régen,
Éltetőn kél , meg
is nyugszik lementében.

Emlék fűz át,
Nem fakul, még színteltebb,
letisztult, kitár
mint hajnalt a kikelet.

Mysty Kata

Vakációk

Ölében tart a nyár

Ölében tart a nyár,
Mint kedvesemé
ölelése akár,
A forró testbeszéd.

Szárnyal tovább s tovább,
Lobogó láng , aszály,
Szüntelen csókja száll,
Sosincsen vége tán...

Ölelés, csók az ám,
Nem tikkad, nincs hiány,
Heves, forróbb a láz,
Orvosold," indián "!( nyár!)

Mysty Kata
Vakációk

Egész évben arra vágytam,
hogy jusson az időmből még
- testi jóra, lelki szépre!
Vakációk nyugágyára!

Oldalak