Ma felveszem színes sziromruhám,
s az esti csendbe árad illatom.
Könnyű szél incseleg köröttem most,
s az éjjel langy esőt szitál reám.
Új tavasz virradt ma ránk,
látom élni fog e nemzet,
s Szent István nyomdokán lépve,
Kertemben kecses kis krókusz nyílik,
úgy repes a szív, a lélek bízik.
Apró cinke trilláz fönt az ágon,
érzem, a tavasz ma titkon átfon.
Már virágrügy édes könnye duzzad,
vízre és melegre várnak, tudtad?
Csillag csillan, zeng az angyalének,
hej, hamarjában vége lesz a télnek.
Szűrt szeleken át hallom a hangod,
s nem tudom eldönteni kellemes-e,
vagy a háborúban megnémult
sziréna csendje jobban esne?
Kint hull a hó, ezernyi pelyhe száll,
bús kandeláberek fényében fürdve.
Bent most izzó parázs hevíti lelkeink,
ámbár a kandalló már oly régen kihűlt.
Várlak, vörös levélhalom zizzen,
sóhajuk szívembe ég.
Az utcalámpa fénye
Sérült lélekhajóm ringatja
az őszi szél a lét vizén.
Kókadt szívvitorlám
nem simítja senki sem.
S hiába ölelnélek görcsösen,
levegőbe markolok.