Nagygyörgy Erzsébet blogja

Reményt nevelj

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, október 20 - 20:07
A szebb jövőt remélem, és várom,
talán mi elvész, végül rám talál.
A sorskönyvben megírt utam járom,
s hiszem, jövőmre nem nő ősz szakáll.
 
Esély lehetsz nekem, csodás ünő!
Tudd, most létem keményen feltöröm. 
A sorstalány veszélyesnek tűnő,
s megélni, érzem nem lehet öröm.
 
A vészben életben maradni érdem,
s hogyan teszem? Ezen merengek este,
egy őszi szép napon tudom megértem.
 
Dúlt romhalom világunk gyenge teste,

Ma este egy szonett

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, október 9 - 15:28
Ma este egy szonett gyógyír, hűs balzsam,  
tudd, forró lávaként kereng a vérem.
Mióta elraboltad szívnyugalmam,
lelkemben lüktet a pokol, s az éden.
 
Nézd Holdanyánk ma álomgyapjút csévél,
miközben  csillag gyúl az égi vásznon.
Bolond a szív, magányt szül most az éjfél,
utánad vágyva már a hajnalt várom.
 
Mily nyughatatlan is a dőre ember,
hisz vágya olykor fellebeg az égig, 
s érzelme egyre mélyül, mint a tenger.
 

Miféle hervadás?

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, szeptember 8 - 20:58

Miféle hervadás ütötte fel fejét

szépséges testeden, én fényruhás nyaram?

Már lopva, éjsötétben itt oson az ősz,

de tudd, lehunyt szemem mögött még nyár lobog,

 

virágillat, s kis langyos szellő lengedez,

a búzatengeren szelíd hullámot ver.

Tudom miféle mérges kór emészti fel

lelkemnek csillanó ezüstös szálait.

 

Mondd, Istenem, hát van számomra új remény?

Hadd higgyek még, hagyd hogy írjam verseim,

mert azt neszeltem meg, vagy csak fájó sejtelem,

talán elillant végső, mézédes nyaram.

 

Ha jő a csillagéj

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, szeptember 3 - 19:33
Midőn az est, ha rád szitál,
a szél köréd most fényt zilál,
körötted míg a csend pereg,
a lelkedben remény remeg.
 
Szilaj csikó a két kezem,
kutatna már a bérceken.
S tudod, ha jő a csillagéj,
belül feszeng a szenvedély.
 
Az őszi éj oly hallgatag,
nem kellenek zajok, szavak. 
Féltőn a Hold ma átkarol,
s az álmokon is áthatol.
 
 
 

Gázolás (Barna T Attila, Dél, című egysoros verséhez írtam folytatatást...

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, augusztus 28 - 18:32
"Az úttesten elgázolt harangszó hever",
az óratorony tán látta őt még élve.
Egy alak mellette biciklin elteker,
üres tekintete az arcára égve.
 
Sebesült testére forróság telepszik,
de mintha szegény már láthatatlan lenne,
ezer autó gázol át rajta estig,
s lassan ráereszkedik a világ szennye.
 

Arcomra fagyott a bánat

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, augusztus 15 - 15:46
Talán csak a kerengőlegyek
eszelős bolyongása az állandó.
Régen én is bezsongva, lebegve lüktettem,
tettvágy, s szerelem feszült bennem.
Mennybevitt a szív, s az éj varázsa.
Míg a lét ura egy borongós, bús napon,
elvette tündöklő ezüstszárnyamat,
hirtelen arcomra fagyott a bánat.

Éjjeli árnyakat űz

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, július 22 - 20:13
Éjjeli árnyakat űz ma a hajnali Nap, vele ébred a Föld,
hajlik a nád, fűszálon gyűlik a mennyei könnycsepp.
Szélfutamok hárfáznak, bókol a felleg a fénykoronának,
földanya most daloló madarat csal bíbor egére.
 
Pongyola pitypang szórja a magját, terjed a szépség,
nyári melegben virgonc szúnyog szívja a vérünk.
Dús jegenyék lágy lombja közé beszivárog az Isteni fény, 
búsul a szív, de talán bimbót hajt még a remény is.
 

 

Álom jön

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, július 5 - 12:59
Éjfél feszül föl kisszobám falára,
álom jön, csillagos ég a határ ma.
Most lopódzó farkasok szürke szennye,
nyál nyúlik, rosszindulat áll szemembe.
 
Holdtorzó kísér(t), rút árnyalak röhög,
buktatnak napszítta, forró földrögök.
Szívembe merülő kések élesek,

Oldalak