Nagygyörgy Erzsébet blogja

Feketül

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, július 5 - 13:04
Miért most szánt fel fájó szavakat
a múltbéli csúf hibák ekéje?
Feketül lelkünk rút rákfenéje,
e hideg vastól szívünk szakadhat. 
 
S a szép szó, ami kicsordul szánkon,
homályló kornak vethet-e véget? 
Lesz-e még dicsőn duzzadó élet,
földi virágba szökkenő száron?

 

Veszett szelek (Emlékvers 1937. December 3. Péntek)

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, június 16 - 11:05
Olykor, ha veszett szelek fújnak,
érzem keserűjét a múltnak. 
Ez a tél már csontomig hatolt,
versfolyamom lelkembe fagyott.
 
Reménytelen, fájó szerelem,
tudom nincs számomra kegyelem.
Ma szombat van, hideg a szívem,
kihűlt tegnap a rideg sínen.
 
 

Neuronfáim...

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, május 15 - 21:59
Neuronfáim ritkás ágain,
a sorsom sérült bimbót bontogat.
Agyam mocsaras, sötét tájain,
belül rekedt egy rémült gondolat.
 
 
Talán már velem henceg a halál?
Bőszen borzolja éji álmomat.
Rettenet kísért, pont szíven talál,
vagy még várhat e kínos kárhozat?
 
 
Agyam égboltja szürke kupola,
csendben rám terül. Gondolat zenél,
akár egy apró, aranyfuvola,
amely boldogabb jövőről mesél.
 
 

Így nélküled...

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, május 12 - 20:43
Fojtogat a magány,
így nélküled anyám.
Fakulnak a képek,
szívem belső falán.
 
Mosolyod vonalát
keresem odaát;
csak halványan látom,
de lelkem odalát. 
 
Elárvult kertedben,
már madár se rebben.
Életem boldog volt,
mert veled lehettem.
 

Istenhez

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, május 7 - 20:55
Gondolataim csonttalan testek,
rogyadozva most pont eléd estek.
Rekedt torkomból szavak ugatnak,                      
e kínban téged hívlak Uramnak.
 
Hiszem az  Isten részemmé lehet,
s még itt a Földön boldoggá tehet.
Mélyülő csöndem belülre zárom,
féltés takar, és rebbenő álom.
 

 

Csillagfényt lopok

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, május 6 - 20:56
Csillagfényt lopok,
mint égi lomok
szerteszét szórtan,
hevernek szótlan.
 
Kihűlve várnak,
bús éji árnyak,
hívják a Holdat
szívük behorpadt.
 
Siralmas a táj,
elorzott lét fáj.
Kihunyt minden fény,
zokog a remény.
 
Nem lopok többé.
 

Nem hallják

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, április 30 - 13:30
Álmosan nyújtózik előttem a Szajna,
néma partja mentén lustán delel a fény.
Légies látvány e lüktető csodalény, 
vonzza a lelkemet, még bele is halna.
 
De most mégis élni, szólni támad kedvem,
bekiabálni a nyüzsgő tömeg közé,
hogy vagyok, létezem a Föld öreg ölén!
Ők mégsem értik meg, ahogy versbe szedem.    
 
Lelketlen bábtestük rogyadozva reccsen,
mint vasdaruk nyaka, ha végleg meghajlott.
Ezért nem hallják a búsan síró lantot,

Néha...

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, április 8 - 21:28
Néha agyamba tornyosul
a leheletnyi sejtelem,
hogy majd filléres álmokért
fogom lelkemet eladni.
 
Pedig nem ily kemény sorsot
szőttem egykor önmagamnak.
Nyomot akartam hagyni én,
mint kardpengén a bátorság.
 
Most tékozolva folyik el
kihűlt könnyeimnek árja,
és fáradt szívem mélyéből,
csak a sötétség huhog rám.
 

Ó, Földanya

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, március 31 - 18:46
Ó, Földanya ma miért
olyan szűkszavú a szél?
Talán azért van ily csend, 
hogy tisztábban hallhassuk,
ahogy fagyott pánsípok
gurulnak zörögve szét?
 
Ó, drága Hold hol marad
a rég beígért tavasz?
Mert itt e dermedt tájon
a deres palástú, vén,
garázda tél még most is, 
egyre csak havat lehel.
 
És, ti égi mezőkön
legelő csillagnyájak,
mondjátok meg énnekem,
hallja-e Isten föntről;

Ma éjjel...

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, március 26 - 21:15
Ma éjjel titánok ereje van velem,
s tán valódi hős sem minden korban terem.
Ha nagyot dobbantok, a világ megremeg,
vagy sziklát morzsolok, mert nekem egyre megy.
 
Ha nagyot sóhajtok tajtékzik a tenger,
istenség helyett én lehetnék: az ember.
És hiába szólnak rólam hősi dalok,
ha a magányomba egyszer belehalok.
 

Oldalak