Nagygyörgy Erzsébet blogja

Elviszlek

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2014, szeptember 24 - 15:39
Paplan alatt hallgat
a régi ölelés,
lelkembe belevés
téged, mohó ajkad. 
 
Még féltőn őrizlek,
s tegnapok felajzott
gyönyörén kihajtott
virágként elviszlek.
 
Elsárgult naplómban
szerelem bujdokol,
ez az édes pokol,
amiben csalódtam.
 
S egy unott hajnalon,
csendesen reszketnek 

Kullogok

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2014, szeptember 11 - 16:28
Álmos utcán kullogok,
arcomnak feszül az ég. 
Sisteregve hull a fény,
számra égnek billogok.
 
Lelkem, mint éhenkórász
kutya, árnyékként követ.
Testem elrongyolt póráz,
mellyel húzom bűnömet.
 
Beszennyeztem e földet,
tovább így nem élhetek.
De talán remélhetek,
s a Pokolból kilöknek.

Vénülő fa

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2014, szeptember 7 - 10:24
Vénülő  tölggyé lényegülök át,
szikkadt odúmban senki sem lakik;
csak kuvik köröz ítéletnapig
fölöttem, s nézi e gyengülő fát.
 
Kúszó napsugár időz még velem,
ám az ősz szele belopja magát.
Hitegethetne, mint egy  jó barát,
de belül érzem  közelgő telem.
 
Már nem táncolnak csillagok útján
rőt leveleim lágy szellővállon.
Elmúlásomat egyszer se bánom,
mert lehetnék karfa Isten trónján.
 

Talán

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2014, szeptember 2 - 22:47
Talán sosem volt költői vénám,
ülök a papír előtt most bénán. 
Te rút, kísértő, kóros képzelet,
szívembe tűzöl szöggel képeket.
 
Mi végre tennék olyat tinéktek,
hogy hamis gyöngyöt szórnék elétek?
Dühös szavak fészkelnek agyamba,
lávavers olvad körém, s magamba. 
 
Valaki lökne, hogy induljak el...
Szóljon-e szavam, vagy némuljak el?
Ha rám vetülne az ihlet fénye,
végre érteném, mi Isten lénye.
  
 

Búcsúzás (új verzió).

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2014, január 27 - 14:11

Arcomra régmúlt vágyak kövülnek,

párnámra csorba csillagok ülnek.

Furcsa, halálos légyottra kérnek,

koporsómhoz már gyűlnek a férgek.

 

Ma éjjel tőled búcsúzom kedves,

vonagló szívem utolszor verdes.

Céltalan lényem elfonnyad bennem,

torzult testemből kéne kimennem.

 

Álmokon hízott emléked kínoz,

sanyarú sorsom nélküled mítosz.

Lidércek fagyos csókjai számon,

borzadva saját síromat ásom.

Miattad szorít

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2014, január 8 - 12:40

Miattad szorít szívemnek tája,

nélküled kopár szerelmünk fája.

Álmomban most is szárnyalok veled,

s elhaló hangon suttogom neved.

 

Süket hajnalok csendjébe bújok,

legbelül mégis rezdülnek húrok.

Ha dallamokat gyengéden játszol,

lelkemről lehull a magányfátyol.

 
 

Fagyott lelkek

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2013, december 31 - 17:36

Éjféli ég pelyhező csendjében, 
mozdulatlan ül egy csuklyás leány.
Lelke kristállyá dermedt, arca bús,
fölötte angyalszárnyak suhognak.

Csendes fanfárdal lebben a szélben,
néki szól e nemes muzsikaszó.
Aki kint vigyázta mindhalálig,
hajléktalan nagyapját a fagyban.

Oldalak