Sztancsik Éva L. blogja

Krédó

 
Ne kövessél engem, nem tartok sehová.
Csak egyik lábamról állok a másikra.
Mialatt forgószél tépi le rongyruhám,
viharvert testemtől sem esem pánikba.
 
Ha jönnél is velem, bánnád azt, tudom én.  
Megfordulnál hamar, igen nagyon hamar.
Nem árul már lelkem a közhely asztalán,
mosolyom romlottan savanykás szót takar.
 
Ne csatlakozz hozzám, én másfelé megyek.
Felemelve fejem, délcegen, egyedül. 
(Vagy lógatva orrom, bávatagon, sután...)

Kitörés

 
ködös
ablaküvegemen 
lomhán csorgó pára
a félénk cseppeknek
útját csak por állja
s elegyet képezve
összekeverednek
csapások kanyarján
szürke csíkká lesznek
 
szoba 
szűk 
nem fér be a fény
kifakult kék szemem
sárgára cserélném
sárgára mint a Nap
hogy melegíthessen
s elolvadjon a föld
sarkából billenjen
 
tüze
perzselné

Naphajszálon

 
Vértelen szívem szenvedi hiányod,  
kamrája kulcsa érfantomok foglya -
lajtorján mennék fel hozzád az égbe, 
hogy légi fényed bensőm beragyogja.
 
Halandók vagyunk, tanít'ák Istenek...
de kell-e hinnem szavakat a hamun?
A végzet szele talpam alatt fúj ma,
s megkövült évek porján tipor sarum.
 
Bársonyzsinórt vet lábam elé az éj,
kúszom fel-felé(d) tejsűrű fellegben -
reményem szerint lepled is fellebben...
 

Szélcsók

 
Szirmokból font álom
szeles éjszakákon -
hamarabb szétfoszlik,
mint egy csók a szájon.
 
 
.....
 
Csókjaidat hajdan
(hajdan volt a napja)
ajkam kölcsön kapta,
s vissza sosem adta.
 
Vissza nem adhatta,
- összetört miatta -
bezárult, elnémult...
kihalt ajkam partja.
 
Halott parton ballag
"szellemes" tanítóm -
messze lát (komorul)

Stagnáló

 
Egyhelyben topogás, haladatlan élet,
kéményben rekedt füst, ami ott eltévedt;
megíratlan lapok, szökött-betűs könyvek -
"jó reggelt", "jó napot" üresen köszönnek.
 
Minden változatlan, állandósult színek,
szobor-mozdulatot faarccal készítek;
körös-körül mások ugyanolyan rabok...
Sosem tör fel semmi, mégis folyton sajog.
 
(2018.szeptember)

Kísér(t)ő

 
Eszemben jársz alvás előtt
és eszemben, ha ébredek -
tekinteted hozzám fagyott,
mint sarkkörre a jéghegyek.
 
Velem vagy a buszon, metrón
és mellettem, ha dolgozom -
fogod kezem, hogy ha írok,
míg gombóc nő a torkomon.
 
Nyeldekelem ebéd gyanánt,
nagyon száraz (el nem ázik)
locsolgatom sós vizemmel,
szememből dől, fut a számig.
 
Látod, most már ettem, ittam,
mi baj lehet? Csak élni kell -

A gyűjtemény

(Profilok)
 
Gyűjtögetők vagyunk,
morzsákat csipkedünk -
elszórt, lehullt érzést,
végszavakat lesünk.
 
Nézéseket lopunk,
tekintet tüzeket -
érintést, ölelést...
legtöbbször üreset.
 
Narancs naplementét,
kerek holdtöltéket -
romantikus sebet,
mit a tél föltépett.
 
Gyűjtögetők vagyunk,
lélekszirom szedők -
álomfoszlány párát
reggelbe lehelők.
 

Nyugalom kegyében

 
Szeretem a csendem
hallgatni itt, bennem -
(a külcsín eltompul,
s belül béke kondul)
 
Ilyenkor szellemem
száll, repked felettem -
szemet hunyva elmém
helyet foglal mellém.
 
Megpihen az álom
lélekzöld faágon...
rügyeket fakasztva
egyensúlyom tartja.
 
Elférsz még mellettünk
gyere, jó lesz kedvünk -
szívem szegletében...
nyugalom kegyében.
 

Időzavartalan

 
El kell fogadnom: barátom lettél.   
El kell fogadnom, hogy velem vagy -  
Te, az Idő, ki máskor cserbenhagy,  
most belémkarolsz, hogy vezessél.    
 
Nekem nem tiszta, hová is tartunk,
rád bízom magam, kapaszkodom -
amott, a sármos, tüzes alkonyon
csendesedhet tán végül harcunk.
 
Ott majd elengedsz, lebegek lazán,
szabályok nélkül, korláttalan -
teret adsz, látom, mi hátra van...
minden világok túloldalán.
 

Babaság

 
Hat hónapos tervemben
anyát-apát teszteltem;
sírok néha, nyekergek
- ősrégik a receptek -.
 
Türelmesek, látom én, s
apukám egy nagy bohém -
grimaszolva mellém áll,
mögém bújik, megtréfál.
 
Kacajommal csengetek,
két kezemmel lengetek -
tetszik biza, gondolom,
átsegít a gondokon.
 
Apróság mind, kis tüske, 
nem is vagyok rá büszke -
s... babaságból adódik:

A Kápolna

 
Mindenség-érintő 
láthatatlan kezed
világokra segít, s
ugyanazzal temet
 
nem győzök ámulni
e művész trükkökön
netán szent bűvészként
varázsolsz tükrömön?
 
átfordítod képem
satírozott fényét...
oly sötétnek tűnik
innen a te békéd
 
(feldúlt harcos szeme
tekint a távolba
csatákban kivérzett
lelkében gázolva)
 
.....
 

Jer

 
Jer, szépülj velem.
Szépségem 
égen, réten
kertekben terem. 
 
Jer, szemérmesen.
Úgy izgat
széna-illat
ledér rejtelem.
 
Jer, felhő játszik.
Tornyosul
reánk borul
a menny teázik.
 
Jer, igyunk vele.
Falevél
szomjas legyél
nyárral tölt tele.
 
(2018. június)

Összebújva

 
Elhagytak a versek, el, mint sokan mások,
(van, amiket sosem, s van, amiket bánok)
hosszú körmondatok, csilingelő szavak, 
nem folynak belőlem, mint hegyről a patak.
 
Verejtékben úszó gondolat-foszlányok...
(tőletek én semmit, már semmit sem várok)
begörcsölt mondatok, félszeg betűtársak,
óhajtott ihletek... már nem is sajnállak.
 
Üresség a párom, mellkasához bújok,
nőhetnek felőlünk odébb a műcsúcsok -

Piruló nyár

 
Még nem öltözött fel teljesen a nyár, 
még szoknyát válogat, hosszút nem talál -
s a harisnya színe sem eléggé zöld...
bár haja csurom víz, rázza, s issza föld.
 
Még ezután fog majd nyílni a határ...
mézszín szőnyegére költ pipacsmadár -
s trillázva hullámzó búzaszemek közt
el-elpirul a nyár... arca oly fennkölt.
 
(2018. június)
 

Fakó álmok

 
Magányos utcákon öreg álmok várnak,
(felöltőjük nélkül némelyikük fázhat)
vékonyka ruhájuk eléggé molyrágta,
a sors szele abban pörgős táncát járja.
 
Kezeit dörzsöli gyermekkori ábránd,
(darabban maradva színezne szivárványt)
röppenni hagyta egy jóhiszemű lélek,
aligha gondolt rá, mikor felnőtté lett.
 
.....
 
Veletek születünk, s feledünk, temetünk...
elárvult vágyaink (kallódó szerepünk)

k/arc

 
(avagy: csapongó rigmusok)
 
szemem kékjén szárnyall, suhan az idő 
úgy siet, mint akit botokkal űznek 
bal íriszemben még él a gyermekkor
míg a jobb oldalon fény'i letűnnek
 
miért e rohanás, e sürgős tempó?
kérészlétem tőlem egyre csak kérdez
úgy tapad a lelkem kezdettől véghez
mint kanyargós útra hajló versenyló
 
arcodra (valahol) köd szállt útközben
(napok kábítottak, észre sem vettem)

Önkívület

 
tündérek, manók, égi-csodák
fátyolos ábránd, pillán brokát
káprázat söpri elméd porát
röpködő szikrák, szerver-varázs
fejedben marék zsongó darázs
 
szédülten várod: vége legyen
gondolat szállong révetegen
siklanak képzelt bőr-betegen
könyörgés, sírás hatástalan 
messziről diktál: hass általam
 
lázálom, kórság jó házasság
betegség (vigéc!) őrült vadság 
támadnak, mint az éhes falkák

Légvár alatt

 
Fáj már szorítani azt, ami nem enyém,
sajog a tenyerem, zsibbadnak ujjaim -
engedlek, légy szabad múltidő kebelén,
bár, pengethetsz kicsit érzésem húrjain.
 
Játszd el búcsúzóul kedves, szép dalomat,
amelyre hosszasan, ölelőn táncoltunk -
(most újból éjfél van, emléked csalogat)
reggelre azonban el fog fogyni Holdunk.
 
Lezuhan, mint akkor... elgurul távolra...
egymásé mi ketten nem lehettünk soha.
Életet próbáltunk, s míg a Sors cáfolta -

Oldalak