Sztancsik Éva L. blogja

Nyugalom kegyében

 
Szeretem a csendem
hallgatni itt, bennem -
(a külcsín eltompul,
s belül béke kondul)
 
Ilyenkor szellemem
száll, repked felettem -
szemet hunyva elmém
helyet foglal mellém.
 
Megpihen az álom
lélekzöld faágon...
rügyeket fakasztva
egyensúlyom tartja.
 
Elférsz még mellettünk
gyere, jó lesz kedvünk -
szívem szegletében...
nyugalom kegyében.
 

Időzavartalan

 
El kell fogadnom: barátom lettél.   
El kell fogadnom, hogy velem vagy -  
Te, az Idő, ki máskor cserbenhagy,  
most belémkarolsz, hogy vezessél.    
 
Nekem nem tiszta, hová is tartunk,
rád bízom magam, kapaszkodom -
amott, a sármos, tüzes alkonyon
csendesedhet tán végül harcunk.
 
Ott majd elengedsz, lebegek lazán,
szabályok nélkül, korláttalan -
teret adsz, látom, mi hátra van...
minden világok túloldalán.
 

Babaság

 
Hat hónapos tervemben
anyát-apát teszteltem;
sírok néha, nyekergek
- ősrégik a receptek -.
 
Türelmesek, látom én, s
apukám egy nagy bohém -
grimaszolva mellém áll,
mögém bújik, megtréfál.
 
Kacajommal csengetek,
két kezemmel lengetek -
tetszik biza, gondolom,
átsegít a gondokon.
 
Apróság mind, kis tüske, 
nem is vagyok rá büszke -
s... babaságból adódik:

A Kápolna

 
Mindenség-érintő 
láthatatlan kezed
világokra segít, s
ugyanazzal temet
 
nem győzök ámulni
e művész trükkökön
netán szent bűvészként
varázsolsz tükrömön?
 
átfordítod képem
satírozott fényét...
oly sötétnek tűnik
innen a te békéd
 
(feldúlt harcos szeme
tekint a távolba
csatákban kivérzett
lelkében gázolva)
 
.....
 

Jer

 
Jer, szépülj velem.
Szépségem 
égen, réten
kertekben terem. 
 
Jer, szemérmesen.
Úgy izgat
széna-illat
ledér rejtelem.
 
Jer, felhő játszik.
Tornyosul
reánk borul
a menny teázik.
 
Jer, igyunk vele.
Falevél
szomjas legyél
nyárral tölt tele.
 
(2018. június)

Összebújva

 
Elhagytak a versek, el, mint sokan mások,
(van, amiket sosem, s van, amiket bánok)
hosszú körmondatok, csilingelő szavak, 
nem folynak belőlem, mint hegyről a patak.
 
Verejtékben úszó gondolat-foszlányok...
(tőletek én semmit, már semmit sem várok)
begörcsölt mondatok, félszeg betűtársak,
óhajtott ihletek... már nem is sajnállak.
 
Üresség a párom, mellkasához bújok,
nőhetnek felőlünk odébb a műcsúcsok -

Piruló nyár

 
Még nem öltözött fel teljesen a nyár, 
még szoknyát válogat, hosszút nem talál -
s a harisnya színe sem eléggé zöld...
bár haja csurom víz, rázza, s issza föld.
 
Még ezután fog majd nyílni a határ...
mézszín szőnyegére költ pipacsmadár -
s trillázva hullámzó búzaszemek közt
el-elpirul a nyár... arca oly fennkölt.
 
(2018. június)
 

Fakó álmok

 
Magányos utcákon öreg álmok várnak,
(felöltőjük nélkül némelyikük fázhat)
vékonyka ruhájuk eléggé molyrágta,
a sors szele abban pörgős táncát járja.
 
Kezeit dörzsöli gyermekkori ábránd,
(darabban maradva színezne szivárványt)
röppenni hagyta egy jóhiszemű lélek,
aligha gondolt rá, mikor felnőtté lett.
 
.....
 
Veletek születünk, s feledünk, temetünk...
elárvult vágyaink (kallódó szerepünk)

k/arc

 
(avagy: csapongó rigmusok)
 
szemem kékjén szárnyall, suhan az idő 
úgy siet, mint akit botokkal űznek 
bal íriszemben még él a gyermekkor
míg a jobb oldalon fény'i letűnnek
 
miért e rohanás, e sürgős tempó?
kérészlétem tőlem egyre csak kérdez
úgy tapad a lelkem kezdettől véghez
mint kanyargós útra hajló versenyló
 
arcodra (valahol) köd szállt útközben
(napok kábítottak, észre sem vettem)

Önkívület

 
tündérek, manók, égi-csodák
fátyolos ábránd, pillán brokát
káprázat söpri elméd porát
röpködő szikrák, szerver-varázs
fejedben marék zsongó darázs
 
szédülten várod: vége legyen
gondolat szállong révetegen
siklanak képzelt bőr-betegen
könyörgés, sírás hatástalan 
messziről diktál: hass általam
 
lázálom, kórság jó házasság
betegség (vigéc!) őrült vadság 
támadnak, mint az éhes falkák

Légvár alatt

 
Fáj már szorítani azt, ami nem enyém,
sajog a tenyerem, zsibbadnak ujjaim -
engedlek, légy szabad múltidő kebelén,
bár, pengethetsz kicsit érzésem húrjain.
 
Játszd el búcsúzóul kedves, szép dalomat,
amelyre hosszasan, ölelőn táncoltunk -
(most újból éjfél van, emléked csalogat)
reggelre azonban el fog fogyni Holdunk.
 
Lezuhan, mint akkor... elgurul távolra...
egymásé mi ketten nem lehettünk soha.
Életet próbáltunk, s míg a Sors cáfolta -

Fen(n)ségek

 
Magasra vágyó, túl dölyfös álmok, 
föld porát lenézve iszkoltok onnan - 
inkább felettünk, az égi otthonban 
elszenderedvén csillaggá váltok. 
 
.....
 
Fényes slafrokban ballag a hajnal,
bágyadt kisbolygókat terel tanyáján:
"haladás, haladás, ne állj ma báván,
járjad kerengőd pitymallat-zajjal."
 
.....
 
Selyemstólát vált nappalra a táj...
(antracit árnyalat mennysutba kerül)

Mivelünk

 
Sorolom a bókokat,
(Jövőre tán bólogat...)
Dorka baba, pici lány,
születésed nagy nyitány.
 
Általad lett szép tavasz,
nyárral sem jő el panasz -
bimbót bontott lelkemen
öröm-rózsám lelhetem.
 
Ősz sem lehet szomorú,
rút, szeles, rossz modorú...
mert majd sokat nevetünk,
s marad a Nap mivelünk.
 
(2018. április)

Szellőn-szálló

 
Hozzám ért egy békés szellő, 
hízelkedett, cirógatott -
szétfújta pár hajszálamat, 
lehengerelt, nyugtot adott.
 
Modorának kedvessége
vidítólag hűlt arcomon -
láttam magam véle szállni
derűs-narancs, hűs alkonyon.
 
Vendégként az ég felé vitt,
megmutatta háztájékát -
elámulva tátottam szám,
csodáltam a sok játékát. 
 
Csilingelő jég-pengetőt,
melytől levél fenn rezeghet -

Béklyók

 
...
s ahogy ültünk ott, 
- a Hallgatás Szekerén -
éreztem...szakad, kiszakad 
belőlem egy nagy, nagyon
nagy darab és mintha ott 
hagytam volna, ott,... a 
kerekek alatt, szívtelenül, 
kimérten pillantva utána,
igen, biztosan ott maradt.
Azóta belepte a hó, az avar,
a nyarak, az őszök, a boldog,
a kényszeredett nevetések -
törték, taposták sietős vágyak,
mígnem a vihar egyszer leásta 

Időszabó keze nyomán

 
Tüskebokrot lépő, hajlott tavaszom...
ígérted, hogy sietsz, foglak szavadon -
vártalak, mint mindig rút telek után,
régóta te varrod legszebbik ruhám.
 
.....
 
(Időszabó keze nyomán szétszakad
a férc, nézd, reszketeg és telet-nyarat 
összeöltve gyűszű nélkül dolgozik,
mint hajdanán anyám, s ujja elkopik.)
 
Fogy a szövet, foszlik, rojtosodik már...
nem jut arra gomb, sem maradós cipzár -

Hajnalszárny

 
Hajnalszárny érintett
karmolva az éjjelt... -
mámorban elpilledt
szerelmük pírt érlelt.
 
Eközben csendpárnán
mellém feküdt álmom -
nap-magzatot várván,
hogy az ránk találjon.
 
S megszületett reggel,
selymes-sárga hajjal... 
hatalmas tervekkel,
ábrándos sóhajjal.
 
.....
 
Hajnalszárny pihéket
fújok le ágyamról -
nem tudom, mi végett

Ébredet

 
Talán a holdban, talán a napban,
talán a szélben (mind magasabban)
- valahol lenni, lenni kell végleg -
felhőkbe bújva rakhatunk fészket.
 
Talán a fákban, zöld levelekben,
talán a kertben, földbe vetetten -
kicsíráz magunk erősebb sorsot,
olyat, mi ettől jobban kiforrott.
 
.....
 
Talán majd vízen, talán majd hóban
(talán... ha elfogy utam alólam)
átröppen lelkem semmi határán,

Oldalak