Sztancsik Éva L. blogja

Még el kell mondanom

 
(Nekrológ helyett)
 
Bennem maradt a történeted, Eszter.
Nem gondoltam, hogy van még itt hely,
hiszen annyi már a mese, a nyomor... 
annyi a baj, hogy magam sem tudom
mi az, ami ebben a rengeteg jelen és
múltdobozkában raktározódik és hol
alulra kerül, hol felülre, hol csak lebeg;
van, hogy felrázkódik, én pedig
meglepődöm, netán elszomorodom:
Jé, még ez is itt van, az is...talán az idő
mégsem old meg mindent úgy, ahogy 

Szaladga

 
Pöszi cicám körbe-körbe
rohangászó kerti törpe -
fehér ingje sokszor koszos,
nadrágszára térdig poros.
 
Beidéztem mosodába...
nem is leltem a nyomára -
hűlt helye a rózsa tövén
füstölögve lebbent körém.
 
Rendben, fussál, nagy a világ...
benne rigók, békák, csigák -
tudom, neked érdekesek...
s mosolyogva teregetek.
 
(2019.május)

Alig-május

 
Az udvar sarkában, tavasz lábnyomában
fürdőzik a reggel felhő-pongyolában;
csepereg az eső, a föld, mint a szivacs -
ó, drága májusom, sírós (nyár)bébi vagy.
 
Tudom, szeret a fű, mert úgy megnő tőled,
hogy gyepből az idő nagykabátot szőhet -
aztán... ha felveszi, álmélkodhat magán:
vajon ez a hónap zavart-e vagy vagány?
 
Virágokat vittem mélyalvók kertjébe,
oda, hol madárdal szálldoshat kedvére.
Nem zavarja semmi az ének folyását,

Korkorsó

 
Szomjazik a korsóm, konganak a  pincék,
elfolytak az évek...még több időt innék.
Csodálkozom folyton, mire e rövidség..?
Cudar perc-fegyőrök - aligha őrizték.
 
Még több időt innék. Órákat, kortyokban.
A kimért napokkal rosszul gazdálkodtam.
Sokat néztem (léha), ahogy a Tűz lobban
és hevertem mélán magamra hagyottan;
 
ám milyen jó volt ez, így pihent az elme;
közben elfeledte: gyorsan itt az este...

Véglet

 
Koszorúk egy síron -
kinn a temetőben...
és a Nap is most van
pontban lemenőben;
 
de még éppen rálát,
rálát a világra -
fényével betölti
azt, aki már árva.
 
Madárdal hallatszik...
szellő kúsz' hajamba -
nincs már, ki figyelne
szavamra...magamra.
 
(2019. március-április)

Levél(r)ügyek

 
 
Pattanak a rügyek, repülnek az álmok...
április, ha csoszog, ugyan mit is vártok?
virágzóbb életet, nyugalmas időket...
ebből a káoszból még bármi kinőhet.
 
Kusza a világunk, bonyolult tételek...
feladták a leckét, a fejünk szédeleg -
Migráns ide-oda, csúcs a politika...
levelét elnökünk épp a minap írta.
 
Figyelmeztet benne (ahogy eddig tette),
nehogy tévelyegjen ez a magyar elme -
rámutat a rosszra, pirít a gonoszra,

Zsongoló

 
Halkuló szívverés,
gyengülő ütemek -
kevés már az erőm,
amivel üzenek.
 
Elcsigázott szavak
kúsznak le torkomon -
kacag rajtam a szám,
míg betűm korholom.
 
Lenyelve mondatom
ízetlen és száraz -
szomjazom a Napot,
mi fényébe ágyaz.
 
Feltölti a lelkem,
betakargat lágyan -
lebben lepedője,
simogatja lábam.
 
Érzem, ahogy átjár,

Utólag

 
Mi lesz majd utánam? Mi lesz, ha nem leszek?
Fog még érni szőlő? Zsongnak fürtjén legyek? 
Kéz, amely szüretel, mondd, marad-e elég?
(Hisz enyém föld-falta, csúf kukac-eleség.)
 
Milyen lesz a liget? Nőnek tovább erdők?
(Remélem síromnál szarvashiba "felbőg".) 
Nyár torkán lecsúszik akkor is a hőség?
És ríttok ugyanúgy, hogy mikor jön bőség?
 
A barack - fenn a fán - hamvas lesz azután?
(Miközben senki sem hív már így: anyukám.) 

Márciusi estén

 
Új Tavaszom ébred, nyújtózkodni hagyom.
(Adománya nekem igen becses vagyon.)
Növekvő hajtások pattintják a földet -
ébresztő, ébresztő, mutassatok többet!
 
Álomból, kómából Nap ecsetje költ fel.
Megfesti a Kertet sárgával és zölddel.
Aprócska bogarak csatasorban járnak.
A rózsatöveknél fürge árny vadászgat.
 
Ugrál erre-arra, boldogan szaladgál...
Bohókásan szökken mindegyik falatnál,
majd (elunva mindezt) felpattan a fára -

Engedet

 
Állt még ott egy hajó... az is tova úszott.
Halkabb lett a móló, nem annyira zsúfolt.
Sirály-röppenések tördelték a csendet,
éjente hallgattam a dobbanást benned.
 
Itt maradtunk ketten a madarak között,
mellőlünk az élet hullámokban szökött.
Moha-ette kőtömb zöldell már a vízben,
hogy a szürkeségen némileg szépítsen.
 
.....
 
S belegázolok most a jéghideg tóba,
(felettem hangosan ketyegő Nagyóra)

Rebbenések

 
Pillangó szárnyai rebbennek a széllel,
csapodár álmaim köröttem keringnek - 
makrancos szellőlány ámulva tekintget...
biztosan nem számolt efféle veszéllyel.
 
.....
 
Agyamban lángvörös palettákon járva
lüktető vérerek dús partján ballagok -
rikoltva ropják benn huzatos dallamok,
száz pille táncol a szürkeállományba'.
 
Csitítni szeretném tüstént a mulatást:
"ébredni, ébredni, hess innen mindenki "

Melankólia

 
Mi lehet megoldás az összes bánatra,
s mitől múlhatna el a szellem keserve?
Gyógyír tán a végzet (bolondját járatja),
általa minden seb példásan hegedne.
 
Fekete tüllfátyolt szaggat a Múlt keze,
sötét képzet szőtte erősre, vastagra -
nehezen boldogul, már bontózik bele,
mérgében ollóval százfelé szabdalja.
 
Ború-foszlányokból falat húz a Jelen,
nem látszik, nem hallik, ami belül maradt -
s e szűkös kuckóba húzódni kénytelen

Doromboló

 
(Egy cicushoz)
 
Hideg a szél,
de te ne félj -
takarózz be,
itt egy tenyér.
 
(Szakad a hó,
jövök, hahó!
Kitartásod
szívfacsaró.)
 
Bújj ölembe,
száll az este -
lehull közénk
éj-köpenyke.
 
Doromboló
kis szőrcsomó -
szereteted
hűen folyó.
 
Hideg a szél,
de te ne félj -
írjad kottád...

Vénusz hintája

 
Hintázik az ágon az Esthajnalcsillag,
(Vajon mitől boldog ily fagyos reggelen?)
vakítón csillámos, angyalfényű silbak
vigyázza egünket felhőtlen, fesztelen.
 
Szemébe ha nézek, jaj, oly sokat látok...
eszembe juttatja a megtett utamat -
tükrében múltidőt nevetek  és fájok,
gyatrán villannak fel kiégett sugarak.
 
Egy halvány parázsra rátelepszik lelkem,
(már nem éget, nem szúr, csak néha pislákol)
hamujában mélyen érzésgyermek rebben,

Messzi-mami

 
Én vagyok a Messzi-mami,
kocsim röpít hozzád, ami:
suhan velem dombok között,
s látom az ősz... átöltözött.
 
Felvette a meleg ruhát,
fehér bundát, csudi-puhát,
jóllakottan  gömbölyödött,
jégcsapokkal lámpán bökött.
 
Visszafelé (ahogy megyek)
már nincsenek hófellegek -
leolvadt a tél ködmöne...
figyelem: a tavasz jön-e.
 
Na, de nem ám, csalafinta,
szélvédőmön eső-minta -

Egyszerű ebéd

 
Oly kevés már, amit ehetnék...
nyugalomból egy kis szeletkét -
csend is jöhet, sokan nem kérik,
én örömmel rágom pár hétig.
Megértésből törhetnek bőven,
az érzelmek lassan szűnőben,
s ölelésből szintén nagyobbat...
azaz mégse, lelkem rászokhat.
 
Oly kevés már, amit szeretnék...
hogy az asztalt nehogy leszedjék -
maradjon ott minden, mit kértem,
várjanak rám bölcsen, kimérten,
hisz talán... még korai szednem...

Dorka dolga

 
Fújjuk el a napot, no, fújjuk el, Kincsem,
kopog kinn az este, keze a kilincsen -
aludni kéne már, álmos a takaró...
ásítozós csücske kicsinykét zavaró.
 
Kihűlt fürdővízben úszkálnak a kacsák,
(műanyag tollakkal csápoló  társaság)
feledd őket mára, hadd száradjon csőrük,
holnap újból ringhat kedvedre bölcsőjük.
 
Amott - a sarokban - brummogó kismaci,
s veled szeretne ő nagyot bólintani -
siess érte, babám, vigyük az ágyadba,

Évszakváltó

 
Falevél-köntösét összehúzza magán... 
toronyiránt szalad (amit be is érhet) -
cipője talpára rátapadt ökörnyál
lengedez utána, tudva: levitézlett.
 
.....
 
Altató-adagból duplán jut a Napnak...
így az elsápadva, felhőpriccsen szundít -
fel-felriad olykor, a szél nekifeszül, s
megrázza sugarát, ébredésre buzdít. 
 
Náthásak a kertek, tüsszögnek a rétek,
minden hajnal fázik, az est keze dermedt -

Lefelé visz az út

 
Már azt mondta, 
az új ruha
nem éri meg, 
és így volt a 
cipővel, 
táskával, 
bánattal.
Megtette 
a régi, 
az elnyűtt,
az ismert. 
Amihez 
szokva 
volt, 
mint az öreg 
eperfához 
a kiskert. 
Már azt mondta, 
jó ez így,
jó az úgy, 
ne legyen 
másképp;
bánt a fény,
bánt a hang,
változni nem
érdemes.

Szelíd Százszorszépek

 
Napsugár simogatott finom-puhán...
gyöngéden túrt bele hosszú hajamba,
majd bemártotta fésűjét aranyba
és pödrött kicsit a szellő bajuszán.
 
Felöltöztetett fényével az Égbolt...
türkizkék ruhát választott ki nekem,
tele-rakta áldott szavakkal zsebem,
s emlékeztetett: a Tavasz mily rég volt.
 
Sokrétű fűfodrot díszként körém vont...
ráfektetett hamvas-zöld rét-ágyára
(smaragdok csillogtak e nyoszolyába') 

Oldalak