Sztancsik Éva L. blogja

Doromboló

 
(Egy cicushoz)
 
Hideg a szél,
de te ne félj -
takarózz be,
itt egy tenyér.
 
(Szakad a hó,
jövök, hahó!
Kitartásod
szívfacsaró.)
 
Bújj ölembe,
száll az este -
lehull közénk
éj-köpenyke.
 
Doromboló
kis szőrcsomó -
szereteted
hűen folyó.
 
Hideg a szél,
de te ne félj -
írjad kottád...

Vénusz hintája

 
Hintázik az ágon az Esthajnalcsillag,
(Vajon mitől boldog ily fagyos reggelen?)
vakítón csillámos, angyalfényű silbak
vigyázza egünket felhőtlen, fesztelen.
 
Szemébe ha nézek, jaj, oly sokat látok...
eszembe juttatja a megtett utamat -
tükrében múltidőt nevetek  és fájok,
gyatrán villannak fel kiégett sugarak.
 
Egy halvány parázsra rátelepszik lelkem,
(már nem éget, nem szúr, csak néha pislákol)
hamujában mélyen érzésgyermek rebben,

Messzi-mami

 
Én vagyok a Messzi-mami,
kocsim röpít hozzád, ami:
suhan velem dombok között,
s látom az ősz... átöltözött.
 
Felvette a meleg ruhát,
fehér bundát, csudi-puhát,
jóllakottan  gömbölyödött,
jégcsapokkal lámpán bökött.
 
Visszafelé (ahogy megyek)
már nincsenek hófellegek -
leolvadt a tél ködmöne...
figyelem: a tavasz jön-e.
 
Na, de nem ám, csalafinta,
szélvédőmön eső-minta -

Egyszerű ebéd

 
Oly kevés már, amit ehetnék...
nyugalomból egy kis szeletkét -
csend is jöhet, sokan nem kérik,
én örömmel rágom pár hétig.
Megértésből törhetnek bőven,
az érzelmek lassan szűnőben,
s ölelésből szintén nagyobbat...
azaz mégse, lelkem rászokhat.
 
Oly kevés már, amit szeretnék...
hogy az asztalt nehogy leszedjék -
maradjon ott minden, mit kértem,
várjanak rám bölcsen, kimérten,
hisz talán... még korai szednem...

Dorka dolga

 
Fújjuk el a napot, no, fújjuk el, Kincsem,
kopog kinn az este, keze a kilincsen -
aludni kéne már, álmos a takaró...
ásítozós csücske kicsinykét zavaró.
 
Kihűlt fürdővízben úszkálnak a kacsák,
(műanyag tollakkal csápoló  társaság)
feledd őket mára, hadd száradjon csőrük,
holnap újból ringhat kedvedre bölcsőjük.
 
Amott - a sarokban - brummogó kismaci,
s veled szeretne ő nagyot bólintani -
siess érte, babám, vigyük az ágyadba,

Évszakváltó

 
Falevél-köntösét összehúzza magán... 
toronyiránt szalad (amit be is érhet) -
cipője talpára rátapadt ökörnyál
lengedez utána, tudva: levitézlett.
 
.....
 
Altató-adagból duplán jut a Napnak...
így az elsápadva, felhőpriccsen szundít -
fel-felriad olykor, a szél nekifeszül, s
megrázza sugarát, ébredésre buzdít. 
 
Náthásak a kertek, tüsszögnek a rétek,
minden hajnal fázik, az est keze dermedt -

Lefelé visz az út

 
Már azt mondta, 
az új ruha
nem éri meg, 
és így volt a 
cipővel, 
táskával, 
bánattal.
Megtette 
a régi, 
az elnyűtt,
az ismert. 
Amihez 
szokva 
volt, 
mint az öreg 
eperfához 
a kiskert. 
Már azt mondta, 
jó ez így,
jó az úgy, 
ne legyen 
másképp;
bánt a fény,
bánt a hang,
változni nem
érdemes.

Szelíd Százszorszépek

 
Napsugár simogatott finom-puhán...
gyöngéden túrt bele hosszú hajamba,
majd bemártotta fésűjét aranyba
és pödrött kicsit a szellő bajuszán.
 
Felöltöztetett fényével az Égbolt...
türkizkék ruhát választott ki nekem,
tele-rakta áldott szavakkal zsebem,
s emlékeztetett: a Tavasz mily rég volt.
 
Sokrétű fűfodrot díszként körém vont...
ráfektetett hamvas-zöld rét-ágyára
(smaragdok csillogtak e nyoszolyába') 

Álomkották

 
Dallamjárat fut itt bennem utasokkal telve,
(nahát, miket meg nem él az éjszakai elme?)
énekelnek emlék-lányok, fiúk hasonlóképp,
zsongó ágyam szellemlábán tempót toporgó nép.
 
Maradandón nem boldogít, hajnalra fáradok,
(talán bizony üresjárat nincs is már nálatok?)
örülök, ha felkerestek mondjuk, úgy... évente,
és egyszerre kevesebben, maximum négyesbe'.
 
.....
 
Hessintettem ébredéskor látomásom tova,  

Krédó

 
Ne kövessél engem, nem tartok sehová.
Csak egyik lábamról állok a másikra.
Mialatt forgószél tépi le rongyruhám,
viharvert testemtől sem esem pánikba.
 
Ha jönnél is velem, bánnád azt, tudom én.  
Megfordulnál hamar, igen nagyon hamar.
Nem árul már lelkem a közhely asztalán,
mosolyom romlottan savanykás szót takar.
 
Ne csatlakozz hozzám, én másfelé megyek.
Felemelve fejem, délcegen, egyedül. 
(Vagy lógatva orrom, bávatagon, sután...)

Kitörés

 
ködös
ablaküvegemen 
lomhán csorgó pára
a félénk cseppeknek
útját csak por állja
s elegyet képezve
összekeverednek
csapások kanyarján
szürke csíkká lesznek
 
szoba 
szűk 
nem fér be a fény
kifakult kék szemem
sárgára cserélném
sárgára mint a Nap
hogy melegíthessen
s elolvadjon a föld
sarkából billenjen
 
tüze
perzselné

Naphajszálon

 
Vértelen szívem szenvedi hiányod,  
kamrája kulcsa érfantomok foglya -
lajtorján mennék fel hozzád az égbe, 
hogy légi fényed bensőm beragyogja.
 
Halandók vagyunk, tanít'ák Istenek...
de kell-e hinnem szavakat a hamun?
A végzet szele talpam alatt fúj ma,
s megkövült évek porján tipor sarum.
 
Bársonyzsinórt vet lábam elé az éj,
kúszom fel-felé(d) tejsűrű fellegben -
reményem szerint lepled is fellebben...
 

Szélcsók

 
Szirmokból font álom
szeles éjszakákon -
hamarabb szétfoszlik,
mint egy csók a szájon.
 
 
.....
 
Csókjaidat hajdan
(hajdan volt a napja)
ajkam kölcsön kapta,
s vissza sosem adta.
 
Vissza nem adhatta,
- összetört miatta -
bezárult, elnémult...
kihalt ajkam partja.
 
Halott parton ballag
"szellemes" tanítóm -
messze lát (komorul)

Stagnáló

 
Egyhelyben topogás, haladatlan élet,
kéményben rekedt füst, ami ott eltévedt;
megíratlan lapok, szökött-betűs könyvek -
"jó reggelt", "jó napot" üresen köszönnek.
 
Minden változatlan, állandósult színek,
szobor-mozdulatot faarccal készítek;
körös-körül mások ugyanolyan rabok...
Sosem tör fel semmi, mégis folyton sajog.
 
(2018.szeptember)

Kísér(t)ő

 
Eszemben jársz alvás előtt
és eszemben, ha ébredek -
tekinteted hozzám fagyott,
mint sarkkörre a jéghegyek.
 
Velem vagy a buszon, metrón
és mellettem, ha dolgozom -
fogod kezem, hogy ha írok,
míg gombóc nő a torkomon.
 
Nyeldekelem ebéd gyanánt,
nagyon száraz (el nem ázik)
locsolgatom sós vizemmel,
szememből dől, fut a számig.
 
Látod, most már ettem, ittam,
mi baj lehet? Csak élni kell -

A gyűjtemény

(Profilok)
 
Gyűjtögetők vagyunk,
morzsákat csipkedünk -
elszórt, lehullt érzést,
végszavakat lesünk.
 
Nézéseket lopunk,
tekintet tüzeket -
érintést, ölelést...
legtöbbször üreset.
 
Narancs naplementét,
kerek holdtöltéket -
romantikus sebet,
mit a tél föltépett.
 
Gyűjtögetők vagyunk,
lélekszirom szedők -
álomfoszlány párát
reggelbe lehelők.
 

Nyugalom kegyében

 
Szeretem a csendem
hallgatni itt, bennem -
(a külcsín eltompul,
s belül béke kondul)
 
Ilyenkor szellemem
száll, repked felettem -
szemet hunyva elmém
helyet foglal mellém.
 
Megpihen az álom
lélekzöld faágon...
rügyeket fakasztva
egyensúlyom tartja.
 
Elférsz még mellettünk
gyere, jó lesz kedvünk -
szívem szegletében...
nyugalom kegyében.
 

Időzavartalan

 
El kell fogadnom: barátom lettél.   
El kell fogadnom, hogy velem vagy -  
Te, az Idő, ki máskor cserbenhagy,  
most belémkarolsz, hogy vezessél.    
 
Nekem nem tiszta, hová is tartunk,
rád bízom magam, kapaszkodom -
amott, a sármos, tüzes alkonyon
csendesedhet tán végül harcunk.
 
Ott majd elengedsz, lebegek lazán,
szabályok nélkül, korláttalan -
teret adsz, látom, mi hátra van...
minden világok túloldalán.
 

Oldalak