Sztancsik Éva L. blogja

Papírvitorláson

 
mint lyukas dézsából
surranó vízcseppek,
úgy törnek szabadba 
összegyűlt szavaim -
 
kiszikkadt anyaföld
szomjazó mezején
papír-vitorlásból
dobálom javaim
 
.....
 
döng a szél, vihar jön,
árbócrudam reszket -
hol lehetsz, merre jársz...
múlt szeled bizserget
 
(2017. december)

A Kisgyermek

 
Egy Kisgyermek olyan erős,
hogy megtartja a világot -
egy Kisgyermek önmagából
a csodákat önti rátok.
 
Bogárszeme mély tavában
szivárványt űz a látomás -
élet-angyal incselkedik,
játékos a csatározás.
 
Benne rejlő felnőtt magja
sebezhető, de nem gyenge -
lelke tárva, nincs bezárva,
szabadságra nyíl' értelme.
 
Bőre rózsa, ajka cserfes,
szíve egyben, még töretlen -

Decemberi ábrándok

 
Panaszkodnak a fák az endrődi kertben,
(megremeg néha egy ottfeledett levél)
vörösről, meg zöldről ábrándoznak ágak -
fakó, szürke bőrük hamar-tavaszt remél.
 
Hiába mesélem, hogy az még messze van,
az év éppen most fog fordulót váltani -
toporog, háborog, míg új cipőt keres...
erős talpút, lakkost, hogy abban járja ki.
 
Néhány hónap csupán, mire betöri azt,
s akkor aranyfelhőt, lármás színeket lép -
nevető gödröket a fázós arcokra...

Holdsarló ideje

 
Lesarlózta a Hold az Ég csillagait,
kihalt, üres lett a mennytelepi határ -
immár (ha mesélnél) lejutnak szavaid,
rekedtes, tört hangod éjkékből kitalál.
 
Emberségről regélj, bátor puritánról,
ne arról, ki önhitt, gőgös és fölényes -
perzselj meg erőddel abból a világból,
kiégetni lelkünk, mert túl pörsenéses
 
és jóllakatni végre, 
hisz...
szeretetre éhes.
 
(2017. december)

Lelenchúrt pengetve

 
Lássatok majd akkor is, ha már 
nem leszek tépett tollú madár -
akkor is, ha fényes zakómon
sikongva csúszik a napsugár...
 
és majd akkor is, ha vérszegény
dalom kopott kottája helyén 
Holnap egy új füzetre lelek,
izzadva a hangjegyek hevén.
 
Szeressetek akkor is, ha már
elmúlt belőlem a cifra nyár -
akkor is, ha garázda vihar
köröttem bottal tombolva jár...
 
és majd akkor is, ha ájultan,

Fagyszeretők

 
Akkor...
a vér megalvadt, kialudt a láng, 
borzongató szél söpört a télben -
Most...
halványrózsaszín szagodat érzem
és már elhiszem, itt lesz a hazánk. 
 
Itt, ahol fagyos szeretők élnek,
ahol dermesztő érzések hálnak -
csillagtalan éj sző körénk fátylat, 
s jelen-ecsetünk festeget vénnek.
 
Pedig maradtunk ifjon táncolók,
maradtam öntelt, vadóc szigeted -
együtt és külön hány évtizedet

Nekrologó

 
A halálnak szépnek kell lennie.  
Ránctalan szeműnek, kíntalannak,
testet hagyva földi, víg tavasznak -
szelíd vonásunk, mondd, istenhit-e?
 
S akinek nem juthat mégsem béke,
(lapja-hullott Könyvet lát végzete...
tündér szállt el abból, játék, mese)
hogyan idéz nyugvást pisla fénye?
 
Vajon oszt-e idillt egy Örök Úr
és mi alapján dönt rólad, rólam?
Az üdvös távozás csak kép? Szólam?
Mit tegyen az, kiben fájdalom dúl?

Őszvégi anzix

 
Rámhajol az Éj -  
kék, széles szája mély  
torkából hörög,
párát köp, gőzölög.
 
Fáznak a felhők -
napsugaras kendőt
szaggat szét a szél,
rojtján a nyár alél.
 
Deres föld dagad
vetkőző fák alatt -
sorsom lepereg,
levelek - veletek.
 
Lassul a ritmus,
(ez őszvégi himnusz)
dallamcsizmában
poroszkál utánam.
 
(2017. november)

Látófélben

 
Meg kéne állni, szétnézni kicsit,
amíg van látni, csodálni való -
hamarost lehull, ránk tapad a hó,
a nyárt-sóhajtó szellő is frigid.
 
Hűvös utakon, bundáknak táján
szívekbe dermed a holnapi vér -
zúzmarán siklik a fess "napfivér",
jégszobrot farag itt benn a sátán.
 
Meg kéne állni, szétnézni kicsit,
amíg van szemünk és látunk vele,
s lüktet pulzusunk élénkebb fele -
... amíg az égBolt naponta kinyit.
 

hiábavalóság

 
bukott bölcsességek
szóval-vert mezején
ketten tartunk még ki
(kőszobrok) te meg én
 
mindenütt sebesült
közhelyek hevernek
kezek, lábak nélkül
egyik sem nevelget
 
minek erőlködnünk?
az idő ránk céloz -
lábnyomunkban a gaz 
szellőt sem palléroz
 
(2017. október)

Szemről, végről

 
Mindig arra menj, ahol a tűz lobog, 
ne hallgass másra, bármit is locsog - 
ne hallgass rám sem, ha álljt kiáltanék, 
ajkam dermedt és nincs már álma rég. 
 
Magadra figyelj, meddig bírja lábad,
emeld magasra, lépj át száz gátat -
szakadék, hegycsúcs, az összes a tiéd...
talán nagy dolgok, talán semmiség.
 
Ámbár... mielőtt végleg kifáradnál,
kaphatsz látást, ne légy többé vaklány -
értelme nem sok (sorsunk buta csele)

MajRém

 
Felkeresett a Pánik,
hogy váltig engem vágyik -
rázom fejem mérgesen:
szidom, űzöm, kérlelem.
 
Ám
 
virul bennem örömmel,
motyója egy bőrönddel -
apró gondok holnapja
kalamajkán roskad ma.
 
Lelkem virágoltárán
(ébredéskor ott vár rám)
mérges füstje bűzölög,
hajnal legényt gyűlölök.
 
Kivont kardom szelleme
forradalmat keltene -
de késem sincs, tőröm se',

Elmeszelek

(hecc-perc)
 
Hetyke, kerge, SzemteLenke
henye kedve tervbe vette -
(felnevetve versbe szedte)
esdekel egy csere-testre.
 
Jegyzetelget este, reggel,
fergeteges szettet rendel -
beste lelke szervre seftel.
 
"Teremts nekem enyhet mellbe'.
Legyek kecses kebel-eszme.
Legyek edzett, sebes zerge.
- Ne terpesszen termet terhe. -
Legyek heves, de nem kehes,
cserfes, nemes, szerelmetes."
 

Időmarás

 
Észre sem vettél. 
Én nagyon láttalak. 
Csukott szemem
ablakán át kiesett
az idő, omlottak
a bezártság-falak.
 
Ott álltál háttal
közös életünknek,
hajadból vagány
jövőkócok csüngtek -
annyira 
annyira 
vágytam
kifésülni mindet,
s közéfonni
saját tincseimet...
Ám egyszer 
eltűntél.
Hirtelen
minden időt 
zsebre tettél -
és biztosan

Alagút(v)iszonyok

 
végtelen sötétség
nappal is a vakság 
lúgként maró éhség
- a tarlót aratják -
 
(r)idegroncsba harap
a sorvatag elme 
lepattan egy darab
kukacokkal telve
 
együgyű, szánalmas
botladozó lélek -
csak múlni alkalmas
míg rágja a féreg
 
.....
 
Nem érted ezt, érzem,
hogyan írjam másként?
Járj tovább mesékben...
ott kaphatsz rabnál fényt. 
 

Szeptemberi levelek

 
 
A teraszon
pont mellettem
levél csattant 
nézd, felvettem
 
az ősz küldte
szélforgással
dalolt hozzá 
lett postásdal
 
üzent nekem
kapok többet 
a seprűm is 
nyakon törhet
 
hajthatatlan
száraz avar 
mindent zörgő
paplan takar.
 

Hagyaték

 
Rátok hagyom majd a sárgarigó dalát,     
a rózsalevélről gyöngyöző harmatom;  
nyárvégi tücsköket zenélő pamlagon...  
ahol most éjente koncertjük hallgatom.    
 
Forró zápor nyomát lábbelitek talpán...   
fagyott háztetőkön csillámló porhavat - 
egy kismókust, amint faágakon szalad, 
hogy emlékeztessen: ilyen, aki szabad. 
 
Rátok hagyom majd a szivárványút ívét,
hisz (csalogat, bűvöl) indulnátok rajta;

Hajnali Itália

 
Pirkadat parfümje terjeng a Kék Hegyen,
(bekúszik bőr alá, szívünkbe egyaránt)
bágyadt tekintetem völgyén legeltetem,
az illatfüggönyön át vérszemre talált.
 
.....
 
Kócosan, mosdatlan vánszorog a reggel,
szállongó ködfoltot húz őgyelgőn, kábán;
hitvese (smink nélkül) párna mögül leskel,
néhány felhővánkost lökdösve Napágyán.
 
.....
 
Kiszabadul 
(szikráz vadul)
milliónyi sugár -

Nyárszabászat

 
Izzadt virágszirmok levegőt kapkodván...
pihegnek a fűben, porosodnak - botrány!
Fáradt tekintetük egyre feljebb pillant,
esedezve várják: oltsd már le a villanyt.
 
Ott, a felhők mögött, a Napnak is háttal...
biztosan ül egy úr késekkel és bárddal -
szabdalja a Nyarat kénye-kedve szerint,
a nagy darabokra szenvtelenül legyint.
 
Most éppen óriás cikkely jutott nekünk,
tomboló hőségben lángra kap a szemünk -

Oldalak