Sztancsik Éva blogja

Hajnali Itália

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, augusztus 22 - 19:19
 
Pirkadat parfümje terjeng a Kék Hegyen,
(bekúszik bőr alá, szívünkbe egyaránt)
bágyadt tekintetem völgyén legeltetem,
az illatfüggönyön át vérszemre talált.
 
.....
 
Kócosan, mosdatlan vánszorog a reggel,
szállongó ködfoltot húz őgyelgőn, kábán;
hitvese (smink nélkül) párna mögül leskel,
néhány felhővánkost lökdösve Napágyán.
 
.....
 
Kiszabadul 
(szikráz vadul)
milliónyi sugár -

Nyárszabászat

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, augusztus 5 - 19:31
 
Izzadt virágszirmok levegőt kapkodván...
pihegnek a fűben, porosodnak - botrány!
Fáradt tekintetük egyre feljebb pillant,
esedezve várják: oltsd már le a villanyt.
 
Ott, a felhők mögött, a Napnak is háttal...
biztosan ül egy úr késekkel és bárddal -
szabdalja a Nyarat kénye-kedve szerint,
a nagy darabokra szenvtelenül legyint.
 
Most éppen óriás cikkely jutott nekünk,
tomboló hőségben lángra kap a szemünk -

Az 57. nyáron

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, július 29 - 13:49
 
Annyi volt az egész, mint egy nagy sóhajtás;
mint egy hosszú, hosszú, méla szempillantás -
ha magamba nézek, ugyan mennyit látok?
Jaj, áldás voltam-e vagy borzasztó átok?
 
.....
 
Elvarratlan szálak, félbetépett szavak...
tobzódó érzelmek - gyűrődött az anyag -
közhely-e a jóság, s egyértelmű vajon?
Aki bennem lakik, azt én megcsalhatom?
 
Ha szerettek tegnap, holnap felednek-e?
Mekkora a szívünk emlék (mű) szeglete?

A Bősz Szél Monológja

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, július 21 - 19:30
 
Kiszakít a Bősz Szél egy fodros darabot
az égből és feléd nyújtja, kék halomba'...
 
"nézd, távlatot adok neked; legyen foltja
rongyos vágyaidnak, amiktől nem láttad
legszentebb álmaid a múlt-fergetegben;
mégis úgy álltál ott, a káosz közepén,
mint a zűrzavarból született jövevény,
eltökélt voltál és kemény. Irigyeltem.
 
.....
 
Vétkesnek hittelek. Ma azt kérem, vedd el, 
szelídítsd magadhoz vadóc reménységem -

Lesz-e esküvő?

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, július 16 - 15:49
 
Suhanó, suhanó, suhanó Nyárlány...
Nyárfiú imádja, szemében bálvány -
szerelme kibuggyan arany kacajban,
nászágyuk vöröslő, forrongó katlan.
 
Öleljük, öleljük, öleljük egymást...
nem tart ez örökké, édesem, meglásd -
elmúlhat egy év is, míg viszont látlak,
varrassál akkorra menyasszony fátylat.
 
.....
 
Kegyetlen, kegyetlen, kegyetlen nagy kár,
december végével lejárt a naptár -
az utolsó lapján üzent Szilveszter:

Ragyogó kő

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, július 4 - 18:54
 
A túl sok gondolat mérgezi az agyat;
jobb azoknak, akik keveset töprengnek -
kényelmesebb úgy, ha pilled az akarat,
földön kell maradni, nem űzve madarat.
 
Akik velük szállunk... tollaink kócosak...
álmoktól, tervektől hitünk is ragacsos - 
a Menedék sokszor csak profán jósolat...
vijjogó vércséknek elménk nem bólogat.
 
.....
 
Felhőkönny medence vize háborgóban...
megmártózik benne a tikkadt kalandor -

Szívügyek, s egyebek

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, június 28 - 20:37
 
Az Érzés szoknyájának korcán a múltidő,
(mint felhevült vasaló) kéjesen átnyomul -
a sűrűbb gyűrődésnél bronzos fohász tolul,
s ásítva les zsebéből két lyukas nyúlcipő.
 
Eme sikkes küllemhez sürgősen párt választ,
így nem figyel rendesen a csúf hozományra -
pedig többen fecsegik: bizony monodráma
lesz végül ebből, a férj nagy elvárást támaszt.
 
.....
 
Mezítláb fut tovább, a csenden csattan talpa;

Földek vonzásában

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, június 21 - 21:40
 
Elfogadni az elmúlást (nekem) rágós falat,
elengedni a fényeket, a színpompás nyarat -
a rögök közé bújt csírát, amiből lét fakad;
belenyugodni abba, hogy véges a végtelen,
 
s megérteni próbálni, bár tagad az értelem.
Mennyei füzetekből a vizsgám elégtelen.
Ti, többiek, jól feleltek, sohasem kérdeztek,
általában én nem vagyok továbbra sem veszteg,
 
bensőm háborog, mialatt kételyektől retteg;
a másoké tán közömbös, ám az enyém riaszt -

Erdei szeppenke

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, június 12 - 18:40
 
Mókust fogtam, aprócskát,
talán a nagy apródját.
Kissé bizony szeppenke,
könnyét nyelve esenge:
 
"Tegyél vissza, félek én,
hadd nőjek fák énekén.
Rigó dalol, csalogány -
lombok közt a palotám.
 
Szeretek ám ott lenni,
bár az étkem mákszemnyi -
kevés toboz, makk, dió...
látod, tudom azt, mi jó.
 
Puha szőröm, bojtfarkam,
ráértemben folt-varrtam -
simogasd hát két percet,

Permanens

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, június 8 - 20:31
 
Onnan érkeztem, ahol tombolnak a szelek,
ahol a jó és a rossz egymással enyeleg -
onnan, ahonnan jönni nem szoktak emberek...
de engem ide küldtek; kacagok, szenvedek.
 
Arrafelé a népek szótalanok, s vakok,
a lélekvirág hervad, az út nem kanyarog -
ott senki sem kéri, hogy holtért virrasszatok;
a gondolat lecsorog, ha a fény ráragyog.
 
várok
 
nincsenek velem mások -
én magammal vagyok.
 
(2017. május)

... nélküled

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, június 1 - 19:15
 
zúgó tenger lettem, mi habjába fullad;
örvények torkában vergődő hullámzás -
világítótorony, ahol nem ég lámpás...
emlékfényben sejlik, haza sosem juttat.
 
Otthont vesztett lélek, ki testében bujkál;
helyét nem találva csatangol, míg várja,
hogy egyszer majd újra kinőjön a szárnya,
hamarabb, mint mikor repülést hazudtál.
 
(2017. május)
 

Éjvacsora

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, május 27 - 13:26
 
Tintakék köpenyét szerényen teríti,
igazgatja szépen, mondja: feküdj reá -
jólesik az álom, máshol sem különbül,
a test és a lélek napnyugtával gyöngül.
 
Égi vendéglátóm, köszönöm figyelmed;
hálás vagyok neked ezért és mindenért -
csillagokat kínálsz fényes ezüst-tálból,
meg szellőfelfújtat, a langy nyár urától.
 
Fekszem hát e posztón, falom ételedet,
az utolsó morzsát imént csippentettem -
tényleg andalító, pillednek tagjaim...

Parketten

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, május 23 - 13:10
 
Körbe-körbe táncot lejt a Tudat;
ismeretlen lépéseket tanul -
jártassága napról-napra fakul,
de kíváncsi, folyton újat kutat.
 
Lélekparkett korhadt fája törik;
belebotlik, s csúnyán orra bukik -
lankad, ahogy vurstliban a lufik;
ha bölcs is volt, most az Évek ölik.
 
Tápászkodik, fel kell állni, tudja;
Víg Vonósok sebes polkát húznak -
továbbra már csodátlanul múlhat;
sokat látott szemén fátum-nyugta.
 

Színlelő

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, május 15 - 17:46
 
Gondolatok vöröslöttek bennem...               
rózsaszín, pink, püspöklila színnel -
és féltem, hogy e rőt csak úgy színlel,
ezért aztán még mélyebbre mentem.
 
Ásóm nyomán kifordult a barna...
mogorva volt, rögtön el is szaladt;
harsánysárga füst-útjára dagadt
számolatlan szürke koldus falka.
 
Vakot mímelt, s ténfergett a fehér...
nekiment a föld-fekete csendnek;
utána meg vékony hangja csengett:

Ifjak maradtak

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, május 8 - 18:31
 
Gyermekarcok hatvannyolc tájáról...
szemünk izzott kamaszos bájától -
ott játszottunk, hol szüleink tették, 
gödörparton nem nőtt a betegség. 
 
......
 
Könnyharmat ült pilláimra minap,
tekintetem húzta, mint az iszap -
bukdácsoltam korhadt gátjaimban...
szomjam olt'ni állott kútból ittam.
 
Megidéztem pár régi barátot...
kikkel (te Úr) országodat járod -
olyan zsengén rendelted fel őket...

Áldás nélkül

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, április 29 - 13:16
 
Nevetve mesélted: a muskátlik fáznak,
reggel összesúgtak, rajtuk dér portyázgat -
...és a nárcisz szirma... kókadtan didereg,
... oly kikelettelen... s marnak a hidegek.
 
Mutattad a fákat, mindegyik virágzott.
De a hajnali fagy itt-ott még világlott -
megcsípett levelek barnultak az ágon...
ablakomat rájuk múlt-szélesre tárom.
 
Emlék-szemem nézi azt a régi kertet...
ahogy az elmúlást tenyeredbe vetted -

Az Író

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, április 23 - 13:45
 
Szemétkosárba dob az Élet...
mint egy elrontott fejezetet -
majd tovább ír törött meséket,
míg összeáll a nagy jelenet.
 
De nem tetszik az sem, gyűri már,
szanaszét hever sok galacsin -
mindegyik történet túl sivár...
és elakad folyton valamin.
 
Ez és ez kell bele, tudja ő...
boldogság, dicsőség, egészség -
tengernyi holdfény meg utcakő,
hadd andalogjon a remény még.
 
Ujjára száradt a kék tinta...

Csak egy rigóért

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, április 18 - 19:37
 
Mily kicsiny az ember Időszemmel nézve,
s e szúrós tekintet ott csüng múlton, jövőn -
láthat gyermekként és pásztázza kikötőm,
ahová egyszer majd a végzet csempész be.
 
Irigylem tán ezért? Nem tudom, nem hiszem;
de ha megengedné, bámészkodnék vállán.
Sőt, ha sarcot kérne, azt is biztos állnám.
- Cserében kegyelmes íriszén őrizzen. -
 

Pőre lélek

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, április 14 - 16:07
 
Nem kell takaró, jobb nekem, ha fázom,  
minden, amit adsz, metsző, jeges álom -
nem melegít fel, ha rám dobod nyarad,
hisz nyaradban is...  bőrömre hó tapad. 
.....
 
Nem kell a szó sem, hamisan őszinte,
inkább maradok csendes magányomban -
elhantolt hangom fejfáján szám koppan,
s mellézuhanok néma, álszent frigyre.
 
Nem kell szánalom, bocsánat és hűség;
bűnhődtem értük, magam feloldozom -
megváltóm leszek, átlépve dolgokon...

Oldalak