Sztancsik Éva blogja

A kincsesláda

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, április 8 - 11:47

 

Dohos, öreg láda kincse kámforrá vált,

ami benne maradt... semmitérő, vacak -

túl gyorsan tűntek el a nemesebb javak,

lemondón ringatja aranyrög morzsáját.

 

Aminek örülhet, vajmi csekély dolog...

ám amiket adott, nem hamis szókövek -

külsejük lélekfém, nem porladó köteg,

jó szemmel táplálva fényük soká lobog.

 

Ő pedig békén vár ott fenn, a padláson...

csillapítja éhét pár szerelmes szép kép -

rakoncátlan emlék, bár éjente fél még;

Arany-hímzett éjszaka

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, április 3 - 19:23

 

Bontogatom adományát

az Újjászületésnek -      

(mikor a kert virágai    

már nyugovóra térnek)  

 

éjszalaggal átkötözve

itt hagyta a teraszon -

kóstolgatom jóízűen...

érzékimmel belakom.

 

Zöldparfümje illatárja

vérpezsdítő, belátom -

és ez oly friss, eredeti

... légfilterrel teázom.

 

Kaptam mellé csillagokat,

számolgatom, mennyit is -

duplaszálú arany hímzést

Szépéjt!

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, március 28 - 18:53

 

Szivárvány-uszályon feküdtem csöndben,

szemed zselés taván, ahonnan láttam,

miként ringatódzik testünk Estvágyban -

szőr rejtezésében...egymásnak szántan.

 

Majd bőröd alatt kúsztam, menedékért... 

pórusok nyíltak meg nekem, csak nekem,

s én összementem, oly parányi lettem - 

...sóvár ujjbegyedben értelek tetten.

 

Végül húsod mentén fejedbe kúsztam,

Meddőség

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, március 25 - 12:59

Üres a fej, gondolatkihalt,

nem érezni, csak a lüktetést -

tavasz van, de belül zord idő,

csírázatlan magvak szerteszét.

 

A termőföld hideg, szikkadt

és merészebb jövőt álmodik -

ahol nap süt, a hantokon kék

írisz röpköd, élet lakozik.

 

A kopárság fájó, lehangol...

a megrekedt dolog pusztító -

ám jobb néki mégis odabenn;

a remény e pusztán túl nyíló.

 

(2017. március)

Vágykertészet

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, március 20 - 20:36

Időzik bennem egy komor gondolat... 

(céltalanul jár, közönyös, kedvetlen)

nincs kinek adnom orgona-bokromat,

május, ha eljő, nincs miért kedveljem.

 

Kinyílik lassan a törékeny jázmin,

meg mindenféle jácint, mosolyszirom;

s - bár mézillatuk bódítóan száll kinn -

itt benn savanykás bánatborom iszom.

 

Mert hát... borúsan jön ez a koranyár...

és könnyezik majd ősszel a sebes szél -

tavasz, vagy tél sem lesz olyan soha már,

Csillagszekérbakról

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, március 13 - 18:06

 

Halld csak, mit súg az Éj?

Ma hozzád szól, neked 

mesél. Mélykék felhők

visszhangján búgva kél.

 

Nem álom ez, rád néz;

csillaglesből kémlel -

koromszemű pásztor;

Göncölszekér-Bámész.

 

.....

 

Bakra kap hajnalban,

fénycsóvát pattintva -

ágyam szélén billeg;

esdekli: hallgassam.

 

(2017. március)

T.F.-nek

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, március 10 - 18:14

Tavaszi Fáradtság... vagy mi is a neved?

Lassító krémekkel kenegetsz te kezet -

szempilla-nehezék télben hizlalt hájad,

nyomasztó lényedre bamba nézés árad.

 

Bágyadtan billennek az érlustult nyakak;

mormota-homlokon vérgyűlést tartanak.

Miattad nem halljuk, ha madár csicsereg

és nem látjuk azt sem, ha virít Kikelet.

 

Rád-hangol naponta Budapest buszparkja;

kátyúk közt pilledőn kerülünk összhangba.

Amikor leszállunk... ólomrönk a testünk,

Támadunk, míg feltámadunk

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, március 7 - 19:25

Isten nevében csak öltek, csak öltek... 

azóta, hogy hittel bombázták a földet - 

ezer évek múltak, nőtt az elvakultság;  

jelenünk sem különb, békéink kurták. 

 

(Hinnem kéne abban, amit ennyi vér 

mos? És templomaikban imát enni kér

most eleven és holt és a "közvetítők"?

Küldhetne az Úr még több felderítőt.)

 

Mit ér ölni, ölni, mindet, ha mást hisz?

Eltorzított Nagy Könyv, esti mise grátisz.

Kiforgatott szavak, álszent látomások...

Hajtások

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, március 4 - 19:16

Vértelen hónapok,

szürkés-fehér hetek -

intek egy utolsót...

messzire menjetek.

 

Amott, túl a sarkon,

hogyha befordultok -

mínuszok költöznek,

a morcosabb duzzog.

 

De megállni nem kell,

haladjatok tovább -

majd ők kiegyeznek,

s pirul a pipogyább.

 

Arrébb köt fülvédőt

dérmenyecske ángyom -

a pörgő motringgal

lábnyomotok játsszon.

 

Tempósan, tempósan,

Testetlen bűbáj

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, március 1 - 19:18

(Korfesletten c. versem utózengéje)

 

A szerelemről sem tudtam semmit.

Véremben lapult, tévelygett rajtam.

A kitörésben megrögzötten hitt:

a szenvedély minden titkot felnyit.

Szemérem hullik, abroncs lepattan.

 

Belém-bolondult és őbelé... én.

Lobogó tűzben a láng égig szállt;

csókmartalékunk izzott pernyéjén.

Hamar hamuvá vált a szív szélén.

Abban kutattam jövőm-talizmánt.

 

... a szerelem tud rólam valamit.

Hivatalom

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, február 25 - 12:38

 

Sírontúli posta

(lélek-kézbesítő)

leveled megkaptam,

válaszom békítő;

 

üzenet feladva...

talán még nem késő,

rábíztam a szélre,

gyorsan jár, beér ő.

 

Súgtam neki, fújjon

le egy felhőt nekem -

ott majd megbeszéljük

ülve, kényelmesen.

 

Várjon hát keveset

az, aki ezt küldte -

Anomáliák

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, február 22 - 18:24

Már számban keseredik az édes méz,

és hűs kezemben sasszét jár a pohár  -

majd (földre esve) huppan csuporhasa;

hm, ragacsos tollú, döglött üvegbogár.

 

Dohosan pang bennem a téli fűszer,

friss ízekért sóvárog húsom, vérem -

állott levegőt szusszant ki-be tüdőm,

míg rózsákról álmodom hajnalréten.

 

Túl hosszúnak érzem a hónapokat,

- bár a napok szaporán menetelnek -

oly titokzatos összhang lehet köztük,

hogy... aligha érthetem e szerelmet.

Hóvirágsóhaj

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, február 17 - 18:57

 

Terasz mellett, garázs előtt...

hóvirágok ébredeznek.

Félszeg hangjuk intőn kérlel:

óvjál minket, ne sebezz meg.

 

Törékenyek, zsengék vagyunk...

épp olyanok, mint az élet.

Karunk gyenge, arcunk fehér,

de zöldünkkel tavasz éled.

 

Köszöntjük a kert lakóit...

utcán, erdőn minden növényt -

hagyjál minket itt a földben,

Hattyúdallal fizetve

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, február 12 - 12:33

Szemem sarkaiból kicsordul a tegnap;

a piros asztalon reszketve imbolyog - 

boronálják arcom bánatos fintorok...

látod, a fájdalom mily kevésért megkap.

 

Egyéb sem jut neki, mint viseltes, tompa

lelkem holt darabja - aprópénz ez, tudom -

mégis megelégszik vele; ó, Krisztusom,

mikor lettem ilyen élettelen, csonka?

 

Valahol, magamban... néha összefutok

egy tetterős nővel, mosolygós szájúval -

aki bátran rám-szól: minek e hattyúdal?

Szeress, míg lehet

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, február 6 - 20:59

 

Pillepárna, tollpaplan,

éjfélt üt a hold-dallam -

bújjál gyorsan ágyadba,

tél csöppen a házakra.

 

Takarózzál nyakadig,

örülj, hogy ez adatik -

rusnya erők háttérben

tervük szövik, másképpen.

 

.....

 

Szél süvít a tanyán át,

látni arra nagy drámát -

ember fekszik a havon,

M/elegendő

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, február 3 - 20:41

(Sugármelegben)

 

Lemosolygott Isten.

Elhúzta a függönyt,

azt a fodros szélűt...

hogy ide tekintsen.

 

Kivirágzott minden.

Hóvirágot leltem

jácintokkal, bennem.

Csodámat érintem.

 

Küldött vagy, egyikben.

Leszakítanálak.

Félek, hozzád halnék.

Szirmod belső ingem.

 

Lemosolygott Isten.

Sugarakat fényez.

Tanú kell tervéhez,

melegséggel átfog.

Sejtközi pusztán

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, január 29 - 17:43

Ó, te kapkodó, szertelen gondolat...

holnap könnyedén meg leszel verselve -

holnap fenséges grifinc jut kelmedre...

(ma kuszán szőttem az összes fontosat)

 

Ó, te csapodár, szállongó képzelet...

jövő héten jön majd el a te időd -

húzok rád fényes, csillagjáró cipőt...

(unom már, hogy itt a plafont kémleled)

 

.....

 

Imbolygó balansz sejtközötti térben,

vér kopott falán súlyzózó támaszték -

hagyd, hogy belőled erőnlét származzék,

Zúzmaracsipkék

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, január 26 - 18:36

Fehér csizmáikban, egyenes derékkal

állnak a kerti fák, s zúzmara-pizsamát

horgol rájuk ködből e marcona szélraj,

s néhány leheletig gyönyörködik saját-

 

ságos munkájában, büszkén, zseni-módra.

Nyomot kíván hagyni, biztat még remélni;

olyasmit sugallva, mintha nem halódna

minden itt e földön; pedig hiszem, érti...

 

szétfoszlik a csipke, elolvad a jég is,

évszakok őszülnek csillagok fényében -

s később, mikor megdől az utolsó tézis,

Ébresztő, lélegezz!

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, január 22 - 14:13

Megállt az idő egy szobában -

magába görnyedten révedez.

Reszkető lábakon, soványan...

Ácsorgó! Ne add fel, lélegezz!

 

(Odvában rozsdállik kakukkja,

felhúzó-láncára múlt ragadt -

lopkodna holnapot, ha tudna,

de napok szorulnak súly alatt.)

 

Indulni félszeg, hát ráhagyom;

javítom itt-ott, míg engedi -

már folyik a víz a hátamon, s

tornyosul lázálmom, egyheti.

 

Vigaszom hessinti, túl konok -

Háttérzaj

Beküldte Sztancsik Éva - 2017, január 17 - 18:38

Szánkón csúsznak a lapos reggelek

és vékony fénycsík borzong a tájon -

olyan a város, mint egy ködvászon,

s a háttérről csönd-felhők feslenek.

 

Elmém mereng a természet dolgán...

feltámadt szélben a fagy megölel -

csak a végzet volt nemrég ily közel

hozzám, karmolva színtelen orcám.

 

.....

 

Láttam, hogy bármit megtehet velünk;

rongybabák vagyunk, játékok csupán - 

meg sem szeppenünk kedve ritmusán...

Oldalak