titus56 blogja

Apró halálok

Beküldte titus56 - 2017, január 2 - 10:40

Apró halálok

 

Meg sem érintő apró halálok

kövezik ki a nyugtalan utat,

engesztelést már sohasem várok,

a sor csak emlékek között kutat,

felporzik néha a lépés mögött,

elhagyva a sajgó túlélteket,

és az évgyűrűid mentén törött

ágadban ottfelejted lényeged.

Titokban már mindent elmeséltem,

kihagyva mind, ami lényegtelen,

hogyan lebegtem veled a kékben,

de magamat még meg kell fejtenem.

Ha összerakom bennem a képet,

Lecsüng karunk-szonett

Beküldte titus56 - 2017, január 1 - 09:45

Lecsüng karunk-szonett

 

Felhasad az est szürke bábja,

szárnyát próbálja a végtelen,

lepkévé simul Isten ránca,

csillagok hímporán égve el,

 

minden szárnycsapás örök rejtély,

semmiből kibomló látomás,

a mennybolton könyörtelen mély

barázdát vonszol a hallgatás.

 

A messziség tükörszobája

visszacsillogja még tegnapunk,

tükörképünkkel magunk vagyunk

 

a teremtés foszló imája,

mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyt.

Beküldte titus56 - 2016, december 23 - 10:01

Áldott Ünnepünk

 

Fent kormosan, vaksötét az ég,

lent minden üdvösséggel teli.

Fent karjait sok csillag tárja szét,

lent illatát az ünnep lengeti.

 

Fent zajtalan, maroknyi némaság,

lent fényeket csomóra köt a csend.

Fent elhaló, néma harsonák,

lent áhítat varázsa körbeleng.

 

Fent szűz sötét, bársonyos irgalom,

lent gyertyaláng, lágy viasz hegek.

Fent földreszállt, végtelen bizalom,

lent ágakon himbál' a szívmeleg.

Etűd

Beküldte titus56 - 2016, december 21 - 18:20

Etűd

 

Szorong az este fény közé csavarva,

földig hajolnak fentről a csillagok,

az ösvény hallgatással van kirakva,

a padon magányos, megfáradt dalok

ejtik ölükbe a halk ütemeket,

kifakult kottalap a csendbe gyűrve

keresi a rég elengedett kezet,

aprókat sóhajt a régi etűdre.

 

El kéne számolni az életemmel,

-egy angyal éppen átsuhan a parkon -

csak némán megyek, néha elfelejtem,

hogy zenédet még a szívemen tartom,

Elneveztem

Beküldte titus56 - 2016, december 2 - 06:38

Elneveztem

 

Emlékszem, valamit elneveztem rólad,

ringó tavaszt-e, vagy sietős lábnyomot,

már nem is tudom, de nem vált be a jóslat,

csak rendezgetem magamban a limlomot,

s ráégett valami furcsa szó a számra,

ahogy a nap az ürességet tölti ki,

még fénylése sincs, se hosszúra nőtt árnya,

az éjt a hajnal fokán épphogy átviszi,

puha, nem hivalkodó, csak csendben ott van,

- fagy, és lángolás közé hullt kristálycukor -

Születésnapomra

Beküldte titus56 - 2016, november 17 - 09:09

Születésnapomra

(József Attila után szabadon)

 

Mindegy „hányéves” lettem épp,

nem voltam bábú semmiképp,

s habár

ma már,

 

nem ejt rabul a kellemem,

se nőt, se mást, csak nyelvemen

acél 

a cél,

 

hogy rímbe öntsem versemet,

Attila biztos felnevet

felül, 

s derül

 

heverve égi pázsiton,

mert én úgy nem taníthatom

e hont, 

kivont

 

Rőzseparázs

Beküldte titus56 - 2016, november 12 - 15:41

Rőzseparázs 

 

Rőzseparázs, halk dallam a lét, sorsom kijelölték,

harsog a csend, és körbe szalad tompán a világon,

vén kezeit - nézd csak - rám tárja nevetve az éjfél,

kormos az ég, ráncos kérgét behasítja a holdfény.

Hull a sötét, elvérzik a fény, elringat a bölcső,

égre kapart keserű álmokban verdes a csillag.

Szívre borul hosszú, nyugalom hímezte terítő,

és a sok emlék lomhán ballag utánam az égen.

Képein összeszedem létemnek volt birodalmát,

Megmaradsz

Beküldte titus56 - 2016, november 2 - 15:28

Megmaradsz

(halottainknak)

 

Az idő küszöbén rekedve

körbeölel a végtelen,

Isten tenyerébe rejtve

lépsz át a foszló végzeten,

 

csak a tegnap jött el temetni,

a holnap megkövült kereszt,

feledés jön elszeretni,

az időt bárhogy is nevezd,

 

belőle sarjadsz halhatatlant,

míg órája bennünk zajong,

legyőzve írott, s iralant',

marad egy időtlen facsonk,

 

mi mindig új hajtásra ébred,

Halott igazság

Beküldte titus56 - 2016, november 2 - 15:27

Halott igazság

 

Csak a halottak születnek igaznak,

ki él, az csak igazságot keres,

a magunkban vívott forradalmat

közönyös, árulásainktól vegyes,

 

szürke önsajnálattá aszaljuk,

hol nincsen golyóütötte villamos,

és keserűségünk' magára hagyjuk,

ahol a lánctalp vértől iszamos,

 

éles nyikorgását kabátként hordjuk,

az árulást hazudjuk igaznak,

a pesti srácot magunkba fojtjuk,

pedig mibelőlünk halt forradalmat.

Őszi ritmus

Beküldte titus56 - 2016, november 2 - 15:26

Őszi ritmus

 

Felcsavarodnak az őszi ködök,

suta felleg a táncát járja,

libben a szoknya, és kipörög,

tolakodnak a fák szalutálva.

 

Koccan az ág, és égfele markol,

beleolvad a fény szép halkan,

bodza tövében nótát hangol, 

dallam gesztenyebarna avarban.

 

Szürkületégre csavarnak sálat

a szélpuha, tétova fények,

varjúecsettel ráfirkálnak,

szárnyas éjipihék feketéllnek.

Árnyékvilág

Beküldte titus56 - 2016, szeptember 15 - 11:55

Árnyékvilág

 

Sötét az ég, halotti fénnyel

vetülnek rám a képek,

a hold mögötti ajtókon át

árnyékomból kilépek.

Szilánkos tükör a képzelet,

álmom sebembe marja,

szemedből reámhullt végzetet

tündöklésed takarja.

 

Féltem mi belőled itt maradt,

magamba nézve nézlek,

az alaktalan esthomályban

csak fényeidtől fénylek.

Halvány egemből egyre hullnak

az elkószált csillagok,

járatlan utakat tanulnak,

Jeltelen

Beküldte titus56 - 2016, szeptember 15 - 11:54

Jeltelen

 

Szavakból összerakható vagyok,

akár a szirtté vált kövek,

a ki nem mondottak halott

zenéje, bebörtönöz, eltemet.

 

Kifaragtalak egy látomásból,

és beleálmodtam magam,

hamuvá halt lángolásból

lépek, hol minden szónak súlya van,

 

leránt a csendesség aggodalma,

behorpadt szavak szeliden'

rakódnak álmos halomba,

csiszolt kavicsaimat felviszem,

 

hová nem ér fel semmi félelem,

Szép adósság

Beküldte titus56 - 2016, augusztus 26 - 18:09

Szép adósság

 

Szép adósságát a nyár lerótta,

törékeny őszi csendek jönnek,

pislákol még félszegen halódva,

amott már felhők gőzölögnek.

 

Elszöktél, együtt a nyár tüzével,

lakatlan semmi maradt nekem,

mit kezdjek az ősz színes dühével,

foltok melegítik hűlt zsebem.

 

Mikor majd az ősz is hátat fordít,

talpamra ragad a hullt levél,

szívmeleg sóhajt is faggyá torzít

sálamba kapaszkodva a tél,

 

Estkorom

Beküldte titus56 - 2016, augusztus 26 - 18:08

Estkororm

 

A nappal vérbő szirmait

bevonja most az estkorom,

sötéten lengő csend tanít,

mit feledtem, s mégis tudom.

 

Vállamra hulló csillagok

vergődő, lassú tánca ez,

az égre szálló illatok

közt, lassú dobbanás neszez,

 

az égre bársony gyolcs feszül,

rólad a távolság zenél,

a holdra álmok fénye ül,

lábamhoz zizzen egy levél,

 

üzen az ősz, van mulandó,

a nyár is félve elszelel,

Ragyogásod

Beküldte titus56 - 2016, augusztus 26 - 18:07

Ragyogásod

 

Kihuny a fény, s az éjszaka

bársonnyal bélelt halk szava

csillagot hint a kertre.

A fák közt szentjánosbogár,

fényét az elárvult, kopár,

bús törzsek közt feledte.

 

Villan a tűz, és elragyog,

mint pilleszárnyú angyalok

égő, halotti tánca,

mit a pillanat eltemet,

csak a gondolat menti meg,

mint szemed ragyogása.

Őszi hírnök

Beküldte titus56 - 2016, augusztus 26 - 18:06

Őszi hírnök

 

Hulló levél, te bús őszi hírnök,

te parázsló nyárból szőtt szép halál,

ércszínű, vad felhőkből kiöntött

színek, ködmélyü koporsója vár.

 

Szürke szalaggal átölelt fejfát

állít majd sírodra a röpke szél,

és a bukó nap csöpögtet hennát

oda, hol remélőn megszülettél.

 

Pókhálók lengik köréd a táncot,

harmatot sírnak rád a hajnalok,

elsodor, mint lepattant zománcot

egy sóhaj, rozsdás-szűz pillanatok

Kopott kötél

Beküldte titus56 - 2016, augusztus 26 - 18:05

Kopott kötél

 

Felbomlik lassan a körnek zárt egésze,

a mindenség tűfokán áthúzott zsineg,

a teremtés ujjára csomózott vége

lehull az éjben, már a fény sem menti meg.

 

Tüzes felhőkről, mint alácsüngő létra,

- mit az idő szélként rohanva megcibál -

úgy lóg alá fonalunk nyűtt maradéka,

szakadt szálain terpeszkedik a halál.

Reptelen

Beküldte titus56 - 2016, augusztus 7 - 09:46

Reptelen

 

Reptelen szárny taszít az égig,

ősi ösztön, lent ne maradjak,

meglelni ott, csak egy tenyérnyit,

mik álmaimból megmaradtak.

 

Fentről nézni e holt világot,

ahol a lélek mindig veszít,

falakról csorgó árulások

fénye új árnyképeket vetít.

 

Ha belém látnál - szárnyam rebben -

nem is látnál, csak szürke árnyat,

lehullt csillagodon rekedtem,

mint fogja a szép kínhalálnak,

 

Attila-szonett

Beküldte titus56 - 2016, augusztus 1 - 09:21

Attila-szonett

 

Sírodnál egykor de sokan tolongtak,

és sajnálta mind, mit meg nem tett soha,

piciny zártságodra hallgatást fontak,

morzsákat szórtak feléd, s egy mostoha

 

sorsot hagytak vállaidra leülni,

- otthonnak láttad a rakodópartot -

dinnyehéjon tudtál mélyre merülni,

kilopták tekintetedből a rangot.

 

Igaz fejfát csak hű versed állított,

neked a szó volt a végtelen határ,

meg megannyi szíved mögé zárt titok,

 

Utolsó vacsora

Beküldte titus56 - 2016, augusztus 1 - 09:20

Utolsó vacsora

 

Itt kéne hagyni e kifordult világot,

keresni valahol magamnak másikat,

hol nem fog lelkemen az édeni átok,

nem virít homlokomon égő vádirat.

 

Itt kéne hagyni, és téged perelni,

azért, amit megteremtettél Uram,

hogy odafönn könnyű angyalnak lenni,

lenn ezernyi ördög vigad boldogan,

 

mert te teremtetted körénk a rácsot,

igéidből kovácsolt, kemény vasat,

és mindig annak jut feloldozásod,

Oldalak