Hepp Béla: Hozz egy dalt

Egy dalt hozz el nekem. Éppen olyan legyen, 
ahogy vad moraj kél a távoli hegyen, 
és tisztán, valómban legbelül dörögjön, 
mint mikor az utcán az a Nagy Örök jön, 
 
egy dalt, ami úgy kap lágyan karba engem, 
hogy minden gondomat azonnal feledjem, 
röptessen szalagos, színes, széles hátán 
tavaszi szelekben szálló papírsárkány, 
 
egy dalt, ami távoli vad vizekre csalhat, 
ne találjak benne békét, sem nyugalmat, 
hullámai fojtsák háborgó lelkemet, 
míg tiszta kék mélye magába nem temet, 
 
dalt, amitől bennem kinyílnak a rónák 
végtelenjei, s hogy egyetlen lakóját 
megkérdezhessem: Te sosem hallott pásztor, 
milyen édes-búsan fájó nótát játszol... 
 
Egy dalt hozz, amiben felolvad az este, 
hogy ős-magamban halkan térdre esve 
elhiggyem, hogy ott fenn, az a tiszta mélykék 
a jövőt jelenti, nem a lélek végét, 
 
egy dalt hozz el nekem, csepp tündérek csendjét, 
hogy büszke szívembe újra visszacsenjék 
az egyetlen választ ezen a kék bolygón, 
csak egy dalt hozz... és a Te hangodon szóljon.