Akkor még nem tudtam, mit is ér a szó,
s nem tudtam azt sem, mit illik, mi való,
bohókás Nagyapám miről is mesél,
míg szőke fürtömet csigázta a szél.
Nem hittem el azt, hogy elhagy valaha,
eljön majd a perc, és elakad szava,
játékból hódolva sose "kalapol",
s fentről hallgatja a dalom valahol.
Azt sem hittem el, hogy vigaszt nem nyerek,
s hogy kifosztott sorsomtól ennyit szenvedek;
szívszaggató imám meghallod talán,
annyira hiányzol, drága Nagyapám!
Álmaimban olykor gyermekké leszek,
s arcomhoz szorítom gyenge, vén kezed.