A HÓNAP VERSE: 2016. OKTÓBER

A HÓNAP VERSE

 

2016. október

 

Mihály Csilla:

Mint összebújó csermelyek

Mióta, s hogy kerestelek,

miközben tudtam, jössz felém,

csobogva futsz, s egy új regény

kezdődik el velem, veled,

 

mint összebújó csermelyek,

belőlünk nő e csepp patak,

csend-tükrén mélye felfakad 

és földöntúli fényt rezeg.

 

Hulláma hosszú életű,

tíz éve, hogy te ringatod,

köszönni nincs elég betű,

 

amíg ölelsz, a friss habok

dalát adom, szerény, de hű

szerelmet vall, erőt ragyog.

 

2016.október 21.

 

 

A szonett a legkötöttebb lírai műfaj. Születése óta (feltehetően II. Frigyes császár palermói udvarában keletkezett egyéb lírai formákkal együtt) metamorfózisok egész során ment keresztül, számos változata keletkezett. Tematikai bősége gyakorlatilag kimeríthetetlen. A nagyon időtálló formák közé tartozik.

 

Az október hónap bőséges lírai terméséből a hónap versének egy szonettet választottam, Mihály Csilla Mint összebújó csermelyek című alkotását.

 

A költemény formájában az itáliai, petrarcai hagyományokat követi. Négy strófára, négysorosokra (quadrinákra) és háromsorosokra (terzinákra tagolódik. Rímrendszerében a hagyományos ölelkező rím dominál. Terzinái keresztrímesek.

 

A klasszikus, magyaros tradíciók azonban a formában is megmutatkoznak: ez a műben egyértelműen a hangsúlyos verselés uralkodik. A remekbe szabott felező nyolcasok a magyar költészet legkorábbi formai hagyományait elevenítik fel, de jelentősen modernizálva, hiszen a négyes jambusok zenéje ezt a ritmust állandóan színezi. A szonettet akár bimetrikus versnek is tekinthetjük.

 

Mihály Csilla művének tárgya a szonettek legősibb témája: a szerelem.

 

A legmeghittebb és legszemélyesebb emberi érzelem a líra legfontosabb tárgya. A szerelem – mint belső emberi tartalom – korról korra talán nem változik érzékelhető módon (egyes szociológusok azon légből kapott elméletét, hogy a szerelem csak az újkor során alakult volna ki, komolytalannak tartom, több ezer év szerelmi lírája cáfolja), de változik a korhangulat, a nemek közötti viszony és a közízlés, ennek tükrében pedig mindig változik, a kor közérzéseihez igazodik a szerelmi költészet. Ha nem igazodik a szerelem aktuális, kifejezhető tartalmához, modorossá, hiteltelenné válik.

 

A szerelmi líra kifejezi mindazt, ami a szerelmet a hétköznapi profanitás dimenzióin túlemeli. Nem pusztán a szexualitást, nem pusztán a házasságot, nem pusztán a gyermeknemzést, vagy gyermeknevelést, nem is pusztán két ember életre szóló szövetségét. Ezek mind részei a szerelemnek, de nem azonosak vele, sem külön-külön, sem együttvéve. A szerelem mindezeknél több, és nem fejezhető ki részeinek összegével.

 

A szerelem állapot, amelyben az egyéni lét részesül és részt vesz a világegyetem általános harmóniájában. Ilyen értelmű jelentőségét a filozófia egy igen fontos áramlata – Platón, a reneszánsz neoplatonisták, Ficino, Pico della Mirandola; a magyar gondolkodók közül például Ancsel Éva – régen felfedezte, és a maga korának szintjén meg is fogalmazta.

 

A szerelem nem profán állapot. Benne teljesíti ki, és haladja meg önmagát az egyéni lét. Profán fogalomrendszerben nem definiálható.

 

Ha profanizálni próbálják, lényegét hagyják figyelmen kívül. Emiatt jut oda a mai, gyakorlatilag teljesen profán alapon álló kanonizált líra, hogy a szerelmet vagy egyszerűen tagadja, vagy trágárkodik, rútul emlegeti a kedves nemi szervét, mert azt képzeli, hogy a trágárkodás – „modern”. Maga is érzi, hogy erőlködik, hogy a közelébe sem kerül a lényegnek, ettől egyre ingerültebb lesz, és mániákusan igyekszik a szerelmet tagadni, vagy lefokozni. Vagy – ami még rosszabb – eljut a devianciákig, sőt azok ünnepléséig. A puszta profánra épített gondolkodásmód mindig önfelszámoló.

 

A racionális anyagelv sem boldogul a szerelemmel. Megpróbál valami mérhetőt keresni, és a fogalmat annak alárendelni, de azzal csak egyre sötétebb dimenziókban lyukad ki. a többnejűség vagy többférjűség fogalma a szerelemmel nem is érintkezik. A partner anyagi értelmű megvásárlásának és birtoklásának jelensége csak a gazdasági, vagy hatalmi hierarchia leképeződése a magánéletre. Az önfelszámolás mozzanata az ilyesfajta okoskodásokban is jelen van, és az erkölcsi alapról való lemondás – a puszta anyagelv – önmagában is garantálja az egyre silányabb fogalomköröket.

 

Ha pedig a fogalom tengelyébe a szexualitást állítják, az anyagelv itt is elvégzi romboló munkáját. Végeredmény: devianciák és a különféle álneveken megjelenő promiszkuitás ünneplése…

 

A valódi lírától mindez nagyon távol áll. Az igazi szerelmi költészet az emberi élet lényegéről, értelméről szól, ami nem kézzelfogható és nem profán. Az emberi lényegnek anyagi valósága nincs (amit még a marxista filozófia is készséggel elismert). Voltaképpen az emberi lényegnek az a vonása teremtette meg a költészetet¸ a líra ennek mentén létezik. Mivel az emberi lényeg a profán jelenségek világában nem érthető meg, ebből egyenesen következik, hogy a szerelmi költészet sem lehet mindenestül profán. A költészet küldetése az emberi lényeg kifejezése, erre született, ezért létezik.

 

A szakralitás a költészet lényegéhez tartozik. Természetesen ennek a szakralitásnak semmi köze a vallásokhoz, a liturgiákhoz, de egy tőről fakad velük. Ehhez a szakralitáshoz azonban nem kellenek sem misék, sem székesegyházak, sem kisböjt, sem nagyböjt. Nem kell keresztes háború, nem kell dzsihád. Nem kellenek hozzá szertartások, katekizmusok. Nem kell szerzetesség, vagy templomi rendtartás. Egyházi adó különösen nem. Fölösleges a teológiai apparátus, vagy a Korán-iskola. Nincs szükség hozzá egyházi hierarchiára, vagy eretneküldözésre. A vallásháború ebben a dimenzióban értelmetlen. Dogmái sincsenek.

 

A költészet ugyanis nem képvisel semmiféle szervezett szakralitást, hiszen MAGA a szakralitás. De nem teljesen abban az értelemben, ahogy a szót általában használni szoktuk.

 

A szakralitás a létnek az egyéni életen túli dimenziója. Az egyéni lét azonban csak ehhez kapcsolódva válhat értelmessé, teljessé. A társadalomban fülrepesztő hangerővel üvöltött egyéb motivációk – vagyongyarapítás, hatalomszerzés és növelés, „önkiteljesítés” – profán tévutak.

 

A szakralitás legfontosabb  eleme a szeretet. Ahogy annak idején Ficino írta: Istent nem valami elvont szertartásban, vagy imában, hanem a másik emberben szerethetjük igazán.

 

A szeretet az ember legfontosabb igénye, egyben az élet és a világ alaptörvénye. Erről szól az emberi élet. Társat választunk, hogy szerethessük. Gyermeket nemzünk, szülünk, nevelünk, hogy szerethessük. Barátkozunk, hogy szerethessük a barátainkat. Házi kedvenceket tartunk – hogy szerethessük őket.

 

Még a második világháború idején Amerikában járt honfitársaink mondták és írták először, hogy odaát „fordított értékrend” van. később Habsburg Ottó is azt mondta egy interjúban, hogy „az ottani fordított értékrend miatt” nem óhajtott az Egyesült Államokban letelepedni.

 

Ez a „fordított értékrend” mára világjelenséggé vált. Nálunk is elterjedt. Önfelszámoló jellege könnyen felismerhető. A munka, a megélhetés, illetve a család és a szeretet az ember életének mind-mind fontos részei, de nincsenek egy dimenzióban. Szembeállításuk katasztrófához, az élet valódi értelmének feladásához vezet.

 

A líra nem állhat a fordított értékrend szolgálatába, hiszen azzal önmagát profanizálja, önmagát fosztja meg küldetésétől, és nem lesz egyéb, mint önmagát exkluzív művészetnek feltüntető nyelvi játszadozás. Ennek példáját látjuk, kár több szót fecsérelni rá.

 

A líra – a szerelmi költészet meg különösen – mindenkor az élet, illetve az élet folytonosságának szolgálatában áll. Az élet nem engedelmeskedik a termodinamika második főtételének. A líra sem.

 

A szerelmi költészet korról korra változik. A társadalmi nyilvánosság, és a nemek egymáshoz való viszonya jelentősen színezheti. Volt idő, amikor szinte kizárólag a férfiak által írott, esengő típusú művek maradhattak fenn. Semmi okunk azt képzelni, hogy annak idején hölgyek sohasem írtak szerelmes verseket. Azt sem, hogy nem született egyetlen alkotás sem a beteljesült szerelemről, sem pedig a családi szerelemről. A társadalmi nyilvánosság akkori helyzete azonban nyilván megakadályozta ezek elterjedését, ismertté válását. Régészeti objektumokon természetesen maradtak fenn falfirkaszerű rigmusok, ezek azonban nem érik el a minőségi líra nívóját. Ahogy a mai pályaudvarokon és hasonló helyeken található falfirkák sem.

 

A szerelmet megélni és megérteni képtelen ember számára persze minden szerelmi költészet „giccs”, de ez több szót nem érdemel.

 

A szerelemben férfinak és nőnek erkölcsi értelemben egyenlőnek kell lennie. A társadalmi konvenciók változása teszi lehetővé, hogy ez ma már a líra külső kommunikatív formáiban is megvalósuljon. Ma már nem ritka, hogy női költők írnak szerelmes verset férfi társuknak.

 

Ennek fényében vizsgálom Mihály Csilla alkotását.

 

A klasszikus petrarcai szonett szerkezeti hagyománya szerint az oktáv (vagyis a két quadrina), illetve a szextett (azaz a terzinák) egy-egy szerkezeti egységet alkotnak. Láthatjuk, hogy Mihály Csilla művében is ez a helyzet.

 

Következzék a vers részletekbe menő elemzése.

 

Mióta, s hogy kerestelek,

miközben tudtam, jössz felém,

csobogva futsz, s egy új regény

kezdődik el velem, veled,”

 

Igen erőteljes indítás. Részleges lírai önéletrajz, a lírai Én elmeséli előéletét, egyben meg is állapítja életében a szerelem jelentőségét.

 

Mióta, s hogy kerestelek,”

 

Az ifjúság, a társkeresés emléke. A retrospektív lírai szituáció eleve arra szolgál, hogy a lírai Én életében kiemelje a társ fontosságát.

 

Mióta, s hogy kerestelek,”

 

Mivel a sornak van címzettje, nyilvánvaló, hogy a Költő nemcsak kereste, meg is találta a párját. Ettől a befejezettségtől a sor különösen szép és meghitt lesz.

 

Mióta, s hogy kerestelek,”

 

A szonettben nem ritkaság az ódaszerű indítás. Az óda műfaja is a szerelmi költészetben keletkezett, és csak utána lett az ünnepélyes, alkalmi líra legfőbb eszköze.

 

Mióta, s hogy kerestelek,”

 

A befejezettség azonban nem leplezi a múlt erőfeszítéseit:

 

Mióta, s hogy”

 

Voltaképpen két kérdés.

 

  • Mióta?
  • Hogy?

 

Jelzik a lírai Én erőfeszítéseit, amelyeket élete korábbi korszakában a társa megtalálása érdekében tett.

 

Mióta, s hogy kerestelek,”

 

Hosszú ideig tartott, és nem ment könnyen a társra találás.

 

miközben tudtam, jössz felém,”

 

Az emberi gondolkodás egyik alapja a legfontosabb célok elérésében való hit. Ennek alapja sohasem valamiféle végzetszerű elrendeltség képzete, hanem az egészséges önbizalom. Szépre, jóra vágyom, a kívánságom nem árthat senkinek – valóra válthatom.

 

A két sor együtt érdekes kontrasztot ad:

 

Mióta, s hogy kerestelek,

miközben tudtam, jössz felém,”

 

„Kerestelek, közben tudtam, hogy te is keresel engem”. Maga a gondolat már nem új, tudomásom szerint Platón szerelemfelfogásában jelenik meg először. A társak keresik egymást, és minél többen találnak életük igazi párjára, annál jobb lehet a világ. A reneszánsz neoplatonizmus is megismétli.

 

Mióta, s hogy kerestelek,

miközben tudtam, jössz felém,”

 

A két sor közötti kontraszt alapja a két igealak:

 

Kerestelek ↔jössz

 

A tárgyas ragozású, múlt idejű „kerestelek” alakra rímelő tárgyatlan, jelen idejű „jössz” voltaképpen hidat ácsol múlt és jelen közé. Mutatja a kapcsolat múltját és jelenét.

 

Mióta, s hogy kerestelek,

miközben tudtam, jössz felém,”

 

Most láthatjuk csak, mennyire jól megválasztott felütése ez a versnek. Nagy múltú, szép és virágzó kapcsolatról van szó, amely két ember életét köti össze. Múltja, jelene és jövője van.

 

Nézzük a folytatást:

 

csobogva futsz, s egy új regény

kezdődik el velem, veled,”

 

Az előre vetett összefoglalás után a vers felidézi a kapcsolat elejét.

 

csobogva futsz,”

 

Váratlan és eredeti szóhasználat.

 

csobogva futsz,”

 

Természetesen itt valószínűleg nem a vízben futás filmes melodrámában gyakori képzetéről van szó. A kifejezés igen eredeti, több egyenértékű képet is generál.

 

csobogva futsz,”

 

Ha a lírai Én retrospektív nézőpontjára helyezkedünk – tehát a múltat helyzetünkből adódóan a jelenből visszanézve, annak tapasztalataival gazdagodva szemléljük, ahogy azt az ember általában teszi – láthatjuk, amint az emlékek ködéből, a gyermek- és ifjúkori történések tengeréből lassan előbukkan a kedves alakja.

 

csobogva futsz,”

 

A másik lehetőség, ha visszahelyezkedünk a Költő életének abba a pillanatába, amikor még nem találkozott a kedvesével. Ebben az esetben az a képzet tárul elénk, hogy valaki láthatatlanul, az idő ráncai mögött, takarva közeledik, hogy az életutak a nem nagyon távoli jövőben egymásba futhassanak.

 

csobogva futsz, s egy új regény

kezdődik el velem, veled,”

 

Új korszak kezdődik. A társak külön-külön egyéni élete közös életben folytatódik.

 

mint összebújó csermelyek,

belőlünk nő e csepp patak,

csend-tükrén mélye felfakad 

és földöntúli fényt rezeg.”

 

Egyértelműen ebben a strófában található a vers érzelmi-hangulati súlypontja.

 

„mint összebújó csermelyek,

belőlünk nő e csepp patak,

csend-tükrén mélye felfakad 

és földöntúli fényt rezeg.”

 

Érdemes olvasgatni, ízlelgetni.

 

„mint összebújó csermelyek,

belőlünk nő e csepp patak,

csend-tükrén mélye felfakad 

és földöntúli fényt rezeg.”

 

Remek strófa!

 

„mint összebújó csermelyek,

belőlünk nő e csepp patak,

csend-tükrén mélye felfakad 

és földöntúli fényt rezeg.”

 

A szerelmi élmény szép és frappáns összefoglalása.

 

„mint összebújó csermelyek,”

 

Nem véletlenül lett éppen ez a mű címadó sora. Gyönyörű hasonlat, benne foglaltatik a szerelmespár múltja, jelene és jövője, folytatásában a kapcsolatuk természetét is ritka szép líraisággal jellemzi.

 

„mint összebújó csermelyek,”

 

Egymás felé törekvő, egymásban feloldódó folyócskák. Megkapóan szép jelképe az emberi szerelemnek.

 

„mint összebújó csermelyek,”

 

A folyócskák egymásba olvadnak, egymásra találnak, közös életet teremtenek.

 

„mint összebújó csermelyek,”

 

Önmagában is telitalálat volna ez a hasonlat. De a Költő tovább is viszi:

 

belőlünk nő e csepp patak,”

 

Folytatódik a hasonlat. A „csepp patak” a szerelmesek közös léte, esetleges családjának élete.

 

csend-tükrén mélye felfakad”

 

A szeretetteljes nyugalomban a közös élet elmélyül. Közös titkok keletkeznek, szokások alakulnak ki, egyre tartalmasabbá válik a közös lét.

 

és földöntúli fényt rezeg.”

 

A szerelem lelki értékeket hoz létre, széppé, értelmessé varázsolja az életet. Szakralizálja a hétköznapokat.

 

és földöntúli fényt rezeg.”

 

Lehet ezt ennél szebben elmondani?

 

Az egész versszak igen szép, tömör összefoglalója a versnek:

 

„mint összebújó csermelyek,

belőlünk nő e csepp patak,

csend-tükrén mélye felfakad 

és földöntúli fényt rezeg.”

 

Nézzük meg egyben is a teljes oktávát:

 

Mióta, s hogy kerestelek,

miközben tudtam, jössz felém,

csobogva futsz, s egy új regény

kezdődik el velem, veled,

 

mint összebújó csermelyek,

belőlünk nő e csepp patak,

csend-tükrén mélye felfakad 

és földöntúli fényt rezeg.”

 

Előttünk ezzel a vers első, terjedelmesebb szerkezeti egysége. A jelenből kiindulva feltérképezte a kapcsolat kialakulását, elmondta lényegét. Eljutott a szakralitásig.

 

A második szerkezeti egységre – a szextettre – maradt szerelmük távlatainak sejtetése, a szentség érzésének elmélyítése.

 

 „Hulláma hosszú életű,

tíz éve, hogy te ringatod,

köszönni nincs elég betű,

 

amíg ölelsz, a friss habok

dalát adom, szerény, de hű

szerelmet vall, erőt ragyog.”

 

A szerelem jelene, távlatai – átvezetés a szakrális síkjára. Minden, amit manapság egy igazi szerelmes verstől elvárhatunk.

 

„Hulláma hosszú életű,”

 

A közös „folyó” – maga az élet. valóságos magán örökkévalóság.

 

tíz éve, hogy te ringatod,”

 

Az én nézőpontomból nézve a Társam tartja fenn a szerelmet. Az ő nézőpontjából szemlélve pedig én.

 

tíz éve, hogy te ringatod,”

 

Tíz évet ért meg a kapcsolat. Folytatódik most is – amíg tart az élet. A tíz év az emberi kultúrában már az állandóság, a megállapodottság jele szokott lenni.

 

köszönni nincs elég betű,”

 

A szerelem az emberiség igen régi közös tulajdona. Egyetemes emberi tulajdon. Ezen a téren igazán „újat hozni” nemigen lehet. Voltaképpen itt bukik el minden olyan esztétika, amely a művek értékét a bennük foglalt újdonságok, az újat hozás kényszere alapján óhajtja meghatározni.

 

A szerelmi érzés régi tulajdonunk. Fiatalon talán hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy mi fedeztük fel a szenvedélyt, pedig azt korábban már minden emberi generáció átélte.

köszönni nincs elég betű,”

 

Hogy a szerelemre „szó nincs”, hogy „szavakkal kifejezhetetlen”, hogy „elmondhatatlan” – a költészet régi toposzai közé tartozik. sokan elmondták, leírták. Itt mégsem közhelyes. Ellenkezőleg: egyszerű és természetes.

 

„„Hulláma hosszú életű,

tíz éve, hogy te ringatod,

köszönni nincs elég betű,”

 

A szextett első terzinája összefoglalja, mit kap kedvesétől a lírai Én. Az utolsó nyilván arról beszél, mit ad:

 

amíg ölelsz, a friss habok

dalát adom, szerény, de hű

szerelmet vall, erőt ragyog.”

 

Láthatjuk, pontosan erről van szó.

 

amíg ölelsz, a friss habok

dalát adom, szerény, de hű

szerelmet vall, erőt ragyog.”

 

Ez egyben a vers lehető legegyszerűbb és legkövetkezetesebb lezárása is.

 

amíg ölelsz”

 

Természetesen nem egyszerűen egyedi testi érintkezésről van itt szó, illetve arról is, de az európai szerelmi költészetben a csóknak és az ölelésnek mindig igen fontos szimbolikus értelme van – önmaguknál sokkal többet jelentenek. A szexualitáshoz kötődő egyetlen fogalom sem hordozhat a valódi szerelmi lírában csupán közönséges, profán jelentést. Akkor a líra elveszíti értékét, és közönséges rigmussá degradálódik.

 

A szexualitás a világ igen sok vallásos kultúrájában hordozója valamiféle szakrális üzenetnek. Nem elsősorban az igen sok régi vallásban jelen lévő szexuális, vagy szexuális eredetű rítusok miatt, hanem a boldog testi kapcsolat elemeinek általánosítása folytán. Nem kell nagyon messze mennünk. Számos modern magyarázat született arról, miért képezi az eredetileg erotikus tartalmú lakodalmi költemény, az Énekek éneke az ószövetségi kánon részét. A nyakatekerten tudálékos magyarázatok zöméből az derül ki, hogy szerzőjük csak önmagát akarja meggyőzni valami éppen divatos, vagy valamiféle kánonhoz hűséges elgondolás helyességéről, az igazságról fogalma sincs, de talán nem is kíváncsi rá.

 

Pedig voltaképpen a dolog nagyon is világos. Az emberi élet legszebb élményei kötődnek szerelemhez, házassághoz, szexualitáshoz; az életnek ez a dimenziója minden boldog kapcsolatban voltaképpen önmagától nemesül szentté, válik szakrálissá.

 

A középkor egy részének templomi vallásos költészete annyira telítve van szexuális utalásokkal – pedig valójában Isten és ember kapcsolatáról van szó bennük – hogy profán olvasatban tökéletesen félreérthetők. Babits Mihály kötetnyit fordított magyarra ezekből Amor Sanctus (Szent Szerelem) címmel.

 

amíg ölelsz”

 

Az ölelés (átkarolás), mint meghitt, szeretetteljes testi érintés, igen nagy jelképértékkel rendelkezik. Egymás intim terében összekapcsolódunk. A meghitt testi érintés szakrális jelentőségű élmény, igen fontos testi és lelki szükséglet. A testi érintésnek igen sok fokozata van, ebből a teljesen idegen embereket sem zárjuk ki. Az érintés legtöbb típusának valamelyik társasági rítusban van jelentősége, és legfeljebb az intimitás szélső dimenzióit érinti. A szerelmi érintés élménye ezeknél milliószor nagyobb. A személyes autonómia legfontosabb megnyilvánulása, hogy szabad akaratunkkal választjuk ki a személyt, akivel kölcsönösen óhajtjuk egymás meghitt testi érintését. Ezt a jogot nem ruházzuk másra. Akaratunk ellenére történő lopása vagy bitorlása profán, durva és gusztustalan. Voltaképpen bűncselekmény.

 

amíg ölelsz”

 

Az ölelés szexuális értelemben is jelenthet önmagánál sokkal többet, de annak itt legfeljebb távoli jelentősége lehet, hiszen a líra a nyilvános személyesség művészete, az intim személyesség a költészetnek tárgyát nem képezi.

 

amíg ölelsz”

 

Itt az ige voltaképpen a kapcsolat folytonosságát jelenti. Szerelmesünket átkarolva tartjuk, vagy fogjuk a kezét egy életen keresztül. Természetesen nem konkrét értelemben, az lehetetlen. A kifejezés jelképi értelme a kapcsolat tartósságára állandóságára vonatkozik.

 

amíg ölelsz”

 

Amíg a kapcsolatunk tart, azaz – halálig.

 

a friss habok

dalát adom, szerény, de hű

szerelmet vall, erőt ragyog.”

 

Érdemes újraolvasni:

 

a friss habok

dalát adom, szerény, de hű

szerelmet vall, erőt ragyog.”

 

Múzsa, szerelmes társ ennél szebb vallomást aligha kaphat.

 

a friss habok

dalát adom, szerény, de hű

szerelmet vall, erőt ragyog.”

 

Addig él bennem a Költő, amíg tart a szerelmünk.

 

a friss habok

dalát adom, szerény, de hű

szerelmet vall, erőt ragyog.”

 

Egyben ars poetica is.

 

a friss habok

dalát adom”

 

Szerelmünkből táplálkozik a költészetem.

 

szerény, de hű”

 

Mint minden jó líra.

 

„szerelmet vall, erőt ragyog.”

 

Azaz: teljesíti a líra küldetését. Méltó és szép lezárása egy nagyszerű versnek.

 

„amíg ölelsz, a friss habok

dalát adom, szerény, de hű

szerelmet vall, erőt ragyog.”

 

Szeretettel gratulálok a Költőnek!

 

 

Hozzászólások

hubart képe

Gyönyörű a versed, Csilla, Laci igen jól választott. Nagyszerű az elemzés is. Mindkettőtöknek szeretettel gratulálok! 

hzsike képe

Gyönyörű ez a vers. Nagyon jó volt elmerülni ezekben a sokat adó és sokat ígérő habokban, és Laci, remek, elemző szavaiban.

Megérdemelten kapta e csodás alkotás a "Hónap verse" címet.

Remek választás.

Szeretettel gratulálok mindkettőtöknek.

Zsike :)

vati képe

Valóban csodás a vers is, az elemzés is...

Varga Tibor

Judit képe

Mestermű, mesteri elemzéssel. Jó ilyeneket olvasni. Köszönöm az élményt mindkettőtöknek.


Nagygyörgy Erzsébet képe

Remek vers és elemzés, öröm volt olvasni.

Erzsike

lnpeters képe

Sok kiváló vers volt októberben is, de ez a gyöngyszem önmagáért beszél.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Haász Irén képe

Remek szonett kitűnő elemzését olvashattam, ismét örömömet lelve.  Gratulálok mindkettőtöknek!

Csilla képe

Valóban rengeteg jó vers született októberben, megtisztelő és köszönöm szépen, hogy erre esett a választás! Főleg azért örülök, mert saját magamat eddig úgy könyveltem el, mint aki nagyon ritkán ír szerelmes verset, mert kevésnek érzem a szavakat ahhoz, hogy a legszebb érzések egyikét át tudjam adni. Tanulságos volt olvasni a vers elemzését, köszönöm még egyszer, kedves Laci és a gratulációkat is Mindenkinek! 

Mysty Kata képe

Kicsit lemaradtam, de kellő időt és figyelmet kellett találnom,

Megérte, elmélyülhettem , élvezhettem a verset, minden vonatkozásában.

Gratulálok az elemzéshez , Laci zseniális ez a "tárlatvezetés!"

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Csilla képe

Szívből köszönöm Laci nevében is az idődet és figyelmedet, amit a műértékelésre szántál, drága Kata! :)

 

Oldalak