A nyíradonyi vers-forrás - Interjú Gólya Györgyné igazgató-tanítónővel, felkészítő tanárral.

 

-       Szeretettel köszöntelek a Magyar Parnasszus Szerkesztőségének nevében.  A "Szülőföldem"című pályázatunkra Nyíradonyból érkezett legtöbb vers, ezért a Szerkesztőségünk úgy gondolta, hogy Téged, mint felkészítő tanárt választ ki interjúra. Sok-sok  munkát,  energiát,  időt fektettél bele, jól sikerült és szép verseket kaptunk.                   

    Szerintem egy versenyre nem lehet úgy készülni, hogy meglátom a verseny kiírását, s írjunk verseket vagy prózát, vagy rajzoljunk ilyen képet. Véleményem szerint ez is folyamat. Ha a tanulók már korábban is végeztek ilyen tevékenységet saját maguk és társaik örömére, akkor fogékonyak az ilyen megmérettetésre. Talán csak egy gyakorlatnak fogtuk, fogták fel ezt a versenyt is. Nem igazán lepődtünk meg, amikor egymás után születtek a versek. Egyenként felolvasták, elláttuk egymást jó tanácsokkal, itt-ott igazítottunk egy kicsit. Újragondolták s újraírták, ha úgy érezték, van rajta javítani való. Egy kicsit ilyenkor csak szemlélődöm, hagyom, hogy ők beszélgessenek. Élveztük a versírást.

-       Az egyházi  iskola gazdasági keretei  mennyire szabnak határt a  szakköröknek, a  színjátszásnak például? Biztosít-e a lehetőségeket kreatív, tehetséges gyermekek számára?

    Az egyház kiemelten kezeli a művészeti oktatást. Sikerült beépíteni a tanórák rendjébe a bábozás, furulyázás tantárgyakat illetve a drámajátékot az alsó tagozatban. Erre építjük felső tagozatban a színjátszószakkört, a heti 2 énekórát, amelyekből az egyik óra zeneelmélet. Talán ennek látható már az eredménye, mivel az iskola csapata az országos versenyen a nyolcadik helyet szerezte meg.

    13 szakkör működik az iskolánkban. Képzőművészeti az alsóban és felsőben, valamint van még az idegen nyelvi, a „Kis biológusok” szakkörünk, és az énekkarunk. Sporttevékenységből is több szinten és több „műfajban” foglalkoztatjuk tanítványainkat.

   A tanulóink tehetséggondozását fakultáció- és szakkörkeretben is végezzük: az iskolánkban van matematika-szakkör, filmszakkör és természetesen a színjátszószakkör is. A színjátszószakkör már többször bemutatkozott. Láthattuk tőlük  többek között Petőfi Sándor János vitéz c. művének  egyedi változatát. Irodalmi műsorokkal kápráztattak el minket. Jelenleg is folyik a műhelymunka, mivel ősszel  a Szent Mihály-hét zárásaként megrendezzük a jótékonysági bált, és ott is számítunk rájuk. Ezek a programok megtanítják a ma gyermekét a szabadidő helyes eltöltésére, az aktív pihenésre. Fel tudják mérni képességeiket, lehetőségeiket. Az önkifejezés, önismeret területén szerezhetnek tapasztalatokat, és megtanulják, hogy sok mindenre képesek.

    - Az első kudarc után ne hátráljatok meg! Kezdjük újra! Ne ess kétségbe! - szerintem ezek kulcsfontosságú mondatok. 

    A gyermeki megismerés  egy folyamat, amely alapja a tehetséggondozásnak és a felzárkóztatásnak. Mindig a gyermek erősségeire építve fejlesztjük a gyengeségeit. Az iskola  speciális rendszer, szervezet, amelyben a diák–pedagógus viszony meghatározó. A siker nem mindig számszerűsíthető, a minőségi munka azonban érzékelhető a tanulók viselkedésében, értékrendjében, tanulmányi munkájában, és versenyeik eredményeiben. Személyes visszajelzéseikben is a sikerek miatti örömüket fejezik ki, amelyeket a Gyöngyszemek c. iskolaújságunk hasábjaink  jelentetnek meg.     

-       2011. szeptember 1-jétől kezdte meg működését a Nyíradonyi Szent  Mihály Általános Iskola.  Személyedben iskolátok igazgatóját köszönthetem. Kérlek, hogy mutatkozz be az  olvasóinknak!

     Gólya Györgyné vagyok, és 32 éve tanítok Nyíradonyban. 2011. szeptember elseje óta vagyok az intézmény igazgatója. Tanítói végzettségem van, tanítóként szinte minden tárgyat tanítottam. Ezen évek alatt nagyon sok gyermekkel sikerült megszerettetnem az irodalmat. Szívesen és nagy kedvvel tanítom ezt a tárgyat is. Úgy gondolom, hogy egy verssel, egy novellával leülni, csöndben egy sarokba, pihentető, új gondolatokat ébresztő tevékenység. Erre buzdítom a tanítványaimat, és próbálom ébren tartani kíváncsiságukat. Gyakran olvasok, olvasnak fel egymásnak verseket vagy részleteket irodalmi művekből a tanulók is, amelyek egy-egy tananyaghoz kapcsolódnak. Esetenként nyitva hagyjuk a művek, történetek végét, s nekik kell befejezni. Ekkor bizony érdekes művek születnek. Gyakran szembesülünk azzal is, hogy mennyire hasonlít a befejezés az eredetihez. Szívesen írják az ötsorosokat, amely általában lezárja a témát vagy az új témakört.

-       A   líra közel áll hozzád?  Van-e pedagógiai ars poeticád, kedvenc idézeted, versed ?

    Nagyon szeretem a verseket, szívesen olvasom, gyakran adnak útmutatást. Például ez is: „Amit teszel, okosan tedd, s lebegjen előtted munkád célja!” (Margittai S.)                         

    Voltak és vannak korszakaim. Egy időben nagyon szerettem a történelmi témájú regényeket. Szívesen olvastam rövid terjedelmű elbeszéléseket, novellákat. Kedvenceim között tartom Márai Sándor tanításait. Az új munkakörrel sajnos kevés a szabadidőm. Jelenleg szívesen olvasom Böjte Csaba gondolatait.

    Ha bármiben szeretnék valami „okosat” cselekedni, a versidézetek,  az író mélyen szántó gondolatai irányt mutatnak. Heltai Jenő írja a Szabadság című versében.

  „Tudd meg: szabad csak az, akinek 

   Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

   Aki üres jelszókat nem visít,

   Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.”

 Mi ösztönzött arra, hogy gyermekeket indíts a pályázatunkon? Talán az, hogy ezzel egy új hagyományt is teremtesz?

    Tetszett a feladat. A mai világban a haza nagyon fontos fogalom számomra, persze korábban is az volt mindig. A szülőföld az egyik legszebb magyar szó. A magyar nyelv művelése és helyes használata felelősség.

    Iskolánkban most folyik a hagyományteremtés szép munkája, hiszen 2011. szeptember elseje óta tart a magvetés az intézményünkben. Minden szép és értékes feladat, minden, ami értékteremtő lehet ­­- így ez a pályázat is -, azt meg  kell mutatni tanítványainknak.  Így nem verbuváltam őket, hanem megmutattam, hogy milyen szép verseket írtak költőink, milyen gyönyörű festményekben jelenítették meg festőink a hazát, szülőföldet. Zenét hallgattunk, beszélgettünk közvetlen környezetünkről. Ízlelgettük a szót. Ez lett az eredménye.

-       Idézek egy szerkesztőtársaim véleményéből:  

       "  Érdekes, hogy a Guthi erdőt, mindegyik tanítvány beleírta. Látszik, hogy jó felkészítő tanárként megkönnyítette a nebulók munkáját Gólya Györgyné, és igyekezett a gyerekeknek támpontokat adni.”

-       Volt-e tematikád a felkészítés időszakában, hiszen a versekből ez egy kicsit látszik? Szerkesztőtársaim is észrevették, hogy a versekben jelen van a guthi erdő, a nyíradonyi hagyományok,  az erős kötődés. 

  A guthi erdő jelen van az életünkben, ide járunk kirándulni. Innen is merítjük az erőnket, itt töltődünk fel. Itt szerzünk ismereteket a növényekről, állatokról. Utalnék egy személyes példára: ha én rácsodálkozom egy virágra, megsimogatom egy fa törzsét, vagy együtt bujkálok a gyerekekkel a mókusok után, akkor ők is ezt fogják tenni. Ha a felnőtt szereti a szülőföldjét, a gyermek is szeretni fogja. Szeretem a hagyományaimat, gyakran mesélek a gyermekkoromról. Akkor ők is megtanulják, hogy fontos a hagyományápolás, s ha nagymamám keresztszemes hímzését szeretettel megmutatom, ő is meg fogja keresni az ő dédijét.                              

-       Mi volt nagyobb hatással a fiatal szerzőkre: a motivációd és az ösztönzés, vagy a saját elképzeléseik?

Szerintem ezek erősítették egymást. 

-       Volt-e tipped a győztest illetően?

      Nem volt. Mi a versírás öröméért írtunk. Őszintén szólva, ha nem Te kéred, eszembe sem jutott volna, hogy ezeket a verseket elküldjem. S itt jegyzem meg, hogy sokat segített az osztályfőnökük, Szilágyiné Csatlós Mária, aki szintén nagy lelkesedéssel segítette a munkát a tanulószobán.

-       Mondj  Petráról  néhány szót! Gondoltad-e, hogy verse esélyes?

  Petra  csendes, szemlélődő kislány, akinek az édesapja Guthon dolgozik. Több testvére van. Nem kitűnő tanuló, de rendkívül érzékeny és fogékony a jóra, szépre.

      Nagyon komoly véleményt kapott:   "Mindenek előtt nagy pozitívumként emelem ki, hogy  a szerző egységes ritmikai vázra építi fel a szövegét - nem teljesen  hibátlan,  de már maga a törekvés többet ígér,  mint versenytársai többségének szövegei.  Most a páros rímeknél tart…”

    Tetszettek a versek, az ő versének gyönyörűsége is ámulatba ejtett, de nem gondoltam, hogy esélyes.

    Remélem, ez a megerősíti és arra ösztönzi, hogy többet foglalkozzon a versekkel. Én mindenesetre ajándékozok neki egy üres füzetet, amit teleírhat, és egy tollat is persze.

-       Kitty verse 2. helyezést ért el, fölkerült a Parnasszus "dombtető" szintjére . A nyár folyamán a szerkesztőség is postázza számára a könyvjutalmat.

             A vers megtekinthető :http://lira.kimte.hu/versek/kurtyan-kitti-nyiradony-eszakkelet-magyarors...

-       Milyen volt  a siker visszhangja? Lesz-e folytatása a "költőmesterségnek"

    Mindenki nagyon örült, el sem akartuk hinni. Később a folyosón, és mindenütt erről beszélgettek. Remélem a szülei is nagyon büszkék a lányukra.

-       Mik a későbbi terveitek? „Be vannak oltva” a tanulóid, beindult egy folyamat.  Van-e "Suliújságotok „? Az is megfelelő terep az írás gyakorlására.   

    Az iskolaújságunkban már jelentetünk meg verseket, természetesen ez is bekerül, és büszkeségeink között szerepeltetjük. A munka nem áll meg, folytatjuk az elkezdett folyamatot.

-       Végül, de nem utolsó sorban, azt szeretném megkérdezni,  hogy hogyan látod a mai magyar líra szerepét, a költészet jövőjét?  "Lesz-e értelme a magyar igéknek ?"

     Azoknak mindig.  Lehet, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, különösen verset. De nem szabad feladni. Most van csak nagy szükség a magyar költőkre, írókra. Olyanokra, akik mernek szabadok lenni.   

 

         Köszönöm szépen a beszélgetést!   Még egyszer gratulálok szeretettel a  sikerhez ! 

 Erőt, egészséget, Isten gazdag kegyelmét kívánom életedre, további munkádra!  A gyerekeknek alkotó ihletet és szép verseket a folytatásban!   Végül vidám, gondmentes vakációt a szerkesztőség minden tagja és a magam nevében !

                                                                                               

dr Miszti Lajosné

szerkesztő munkatárs

Magyar Parnasszus

 

 

Cikkek: 

Hozzászólások

M. Karácsonyi Bea képe

Tegnap este olvastam, igazán összefogó képet kaptunk. Gratulálok a nyerteseknek, a felkészítő igazgatónőnek, a riport készítőnek, és az iskolának.

Mysty Kata képe

  Köszönöm ÉdeSeám, kedves kollégám nevében is!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"