Gyöngyös Imre - Antik óda antik magamról

Küzdő menetben versfokosom segít

a léthegyemnek hágni az ormait,

alig, ha álmom megvalósul:

Összezilált a siker kudarccal.

 

Ámokfutásom rossz, honi hajsza volt.

Régen feladtam otthoni életem,

mégis magyar maradt a nyelvem,

s méltat az érdem az áldozatra.

 

Homokszemekként hulltak az évek el.

Hálát lehelt a néma fohászom is,

hogy távol is  magyar maradtam:

Ének a bábeli nyelvzavarban.

 

Áthágtam éltem torz, rideg ormait.

míg el nem értem, s  vártam a látomást,

                                   tallóztam bátran ismeretlen,

                                   rémületes meredélyeken fel.

 

Most már a lejtőn lassan ereszkedem

a völgybe, melynek hantja örökbe vesz.

                                  A fent kinyílt csalóka látvány

                                   ösztönzött a jelenben élni.

 

Nem gyűjti össze könyv tunya szellemem

termékeit már, úgy rohan életem.

                                  Babér s mirtusz helyett a lelkem

                                   érzelem-ékszere, dísze fonnyad.

 

Gyúlékony érzést festeni nem serény,

zord szellemem csak zordonan ösztökél.

                                   Lelkem - törött, fakó szivárvány -

                                   lábadozó erejét veszíti.

 

Könyörtelen rám múlik a vén idő:

Jövőmet irtja, múltamon üszkösít.

                                  Mindent az illanó jelenbe

                                  oszlani összesodorva késztet.

 

Tündéri hattyú tűnt tüneményeként

a perc elúszik pillanatok taván.

                                  Régóta már a Mostnak élek.

                                  Vézna jövőm csak a múltba széled.

 

Élethegyemnek torz, rideg ormain

áthágva tündökölt ez a talmi  kép.

                                   Kiábrándultam, megpihentem.

                                   Újrasoroltam az eszmerendem.

 

 

Túloldalon le dísztelen érkezem

a völgybe, melynek hantja örökbe vesz:

                                    Békés, galambnyi szürkeségben

                                    emberi szívemet őrzi majd meg.

 

(Újítva 2015 dec. 7-én)

Hozzászólások

Nagyszerű, ünnepi, emelkedett vers. Szeretettel gratulálok a vershez és a megélt évekhez!