Gyöngyös Imre művei - Jézust-kiáltóknak

Jézust-kiáltóknak hadára esküdtünk:

Ott lesz a győzelmünk! Benne legyen üdvünk!

Muzulmánoknak mi csak gyaurok vagyunk,

s úgy tűnik, örökre azok is maradunk!

Sok új esemény nyújt ma aggasztó szemlét:

Világlik bennünk sok történelmi emlék,

miket iskolában, mint gyermek tanultunk,

népünk múltjaképpen, mégis a mi múltunk.

Balassa korából végvári vitézek

országhatárt védő harcokat idéznek,

amint menekültek fáradt seregének

lesújtó képéből szomorúság széled:

Időnk pogányai sövényen és falon

áttörnek, átbújnak süketen és vakon.

Az új tatárjárás e korcs, modern korban,

nincs gát, nincs akadály, amire megtorpan.

Csapzott, rongyos, tépett menekülő csordát

határunkon páni félelem sodort át.

Mindmegannyi népét, ki jött és jöhet még,

szánalomra méltó tömegnek hihetnéd,

de ne higgy szemednek, jótékony eszednek,

mert, ha hiszel, mérged önmagad eszed meg

Mohamed áldozó tucat gyilkos "szentje"

Párizsba sem, mint rég, egy falóban ment be.

Százharminc gyaurt vitt magával e tucat,

Allahnak ajánlva az áldozatukat.

Jusson hát eszedbe a hódolt, régi gyász:

Ne sajnálj meg senkit! Országunkra vigyázz!

Dicső történelmünk szentebb, áldásosabb,

Európát védi a sok véráldozat.

Dugonits Titusz és Szibiányi Jankó,

nem csak értetek szól a déli harangszó!

 

                                        Wellington 2O15 nov. 24.