Gyöngyös Imre művei - Wellingtoni alkony

Már hatvan éve félteke távra van

a régi holdas, tolnai éjszaka,

hol ajnároztuk új szerelmünk,

mint csoda-álmot az életünkben.

Ha hittük azt, hogy vége sosem lehet,

vágyunk valóhoz is közelít ma már!

Helyes döntésünk volt az is, hogy

összekötöttük az életünket.

Egymásban érlelt állhatatos remény

meglágyította szikla-szilárd, kemény

sorsunk kegyetlen osztalékát

s zord szigorában erősen enyhült.

Lelkünkben oly rég mindenik est felér

a régivel, hol tolnai este él

s tömjénez annyi régi vágyat,

mintha  pap összead, újra esket.

                   P.S.

Terhes tavasz volt, ál-tavaszunk kopott,

korán kiégett, lázbeteg üszke: Nyár!

Alélt, kihűlt és nyirkos ősz jött

s tél jege fagylal az ősz helyébe.

Életkorunk is évszakainkra oszt:

Nem volt hibátlan, bajtalan életünk.

Gyötrelmeinket jól leküzdve

elköszönünk felemelt fejekkel.

(Alkaioszi strófák) (újra szerkesztve pár napja!)