Hatások

Tizenéves fiatal voltam, amikor verskedvelőként találkoztam Juhász Gyula költészetével. És rögtön meg is ragadott, a hatása alá kerültem, és mindennapi olvasmányom volt a Testamentom. Ma sem tudom, miért hatott rám olyan erősen ennek a költészetnek a búslakodó, levert, komor hangulata, miért foglalkoztatott az elmúlás érzése.
Aztán már most, középiskolás koromban "az Új Messiás" Ady Endre verseit olvastam. Kisnemesi ivadék, én mégis paraszt rokonomnak éreztem, és különösen verseinek bátor, új hangja, igen-igen gazdag és változatos színvilága ragadott meg, az, hogy szerette, ha szerették, hogy érezte, tudta: "ifjú szívekben" él. Ezekhez a versekhez ma is gyakran menekülök.
Na és, észrevétlenül visszakanyarodtam Vörösmarty Mihályhoz. A Csongor és Tünde maga teremtette színes, ízes, szép magyar nyelve hódított. Az ő világa a szabadságra vágyó, a függetlenségért küzdő, a társadalmi-gazdasági fejlődést óhajtó magyarok világa. A "tiszta ég" fénye világította be nekem ezt a költészetet, és "A vén cigánnyal" együtt sirattam el a magyarok hősi küzdelmeinek bukását.
Az Újmódi pásztorok éneke vonta magára a figyelmemet ez után. Számomra mind a mai napig Radnóti Miklós a tiszta ember és költő: Ö a költő. Az idilli hangot és világot érzem magaménak, de mélyen érint az üldözött ember tragédiája. Az Erőltetett menetet Nem bírta hát, és a "nem tudok én élni sem, meghalni sem nélküled immár" őszinte vallomással szépíti meg az emberi tragédiát.
Most meg együtt ünneplem a verset fogyasztó széles tömegekkel Weöres Sándort: kicsi termet, nagy költő. Az újdonság erejével ható képei, verseinek sajátos hangja, formateremtő ereje, gazdag formavilága bizonyság arra, hogy kiváló költőért rajongok pillanatnyilag. S ha szerény írásaimban is ott érzi valaki az Ő hatását(én érzem!), az igencsak megtisztelő számomra.
József Attila sajátságos, külön világ számomra: az én igazi világom. A szegénységet, a szenvedést, a külső és belső fájdalmat: az átélt szegénységet, szenvedést és fájdalmat ő vitte be a költészetbe, ő emelte költői rangra. Ez a világ, a megszenvedett szegénység pedig számomra is nagyon ismerős. Hogy tanultam-e valamit tőle, ami a verselést illeti? Azt hiszem, igen! Ott él bennem - tudat alatt - akkor is, ha nem beszélek róla. Utánozni - természetesen - nem akarom, és nem is tudnám, mert az ő művészete, költői világa annyira társtalan, sajátságos és egyedi, hogy utánozhatatlan. Szerencsére! Valami közös mégis lehet bennünk: "csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam" - írta, s én magamra vonatkoztatva így ültettem át: kommunistának tartottak, pedig csak szegény voltam. " Eladó" élete nem kellett senkinek, még az ördögnek sem! Költészetét meg egy pillanatra sem bocsátotta áruba. Magát és népét szolgálta mindaddig, míg a gőzös maga alá nem temette. Az élet, az élete "fájt nagyon" neki, mert otthont csak "másoknak remélhetett". A szerelem is kisemmizte, számára sosem, csak másoknak "derült föl". Gondolatai, képei gyakran jelennek meg nekem az ő egyszeri megfogalmazásában. Azt is, amit fejből tudok idézni, szeretem újraolvasni. Mindennapi társként kísér a költészete.