Megalakult a Történelmiregény-írók Társasága

Budapest, 2013. június 9. (TRT) – Vasárnap tartotta meg alakuló közgyűlését Budapesten a Történelmiregény-írók Társasága (TRT), melyhez a hazai regényirodalom számos ismert szerzője csatlakozott, abban a reményben, hogy mint az egyesület alapokmánya kimondja „népszerűsítse a történelmi regény műfaját és annak művelőit”,  továbbá „egységbe tömörítse és támogassa a műfajban tevékenykedő írókat”. Az alapszabály szerint az egyesület tagjai lehetnek az irodalmi élet mindazon szereplői – írók, szerkesztők, kiadók –  akik számára ennek a regényműfajnak a fejlődése kihívást vagy szívügyet jelent.

A magát érdekvédelmi szervezetként meghatározó és szigorú politikamentességet hirdető szervezet alapítói szerint ma már a történelmi regényírók egész új nemzedéke tevékenykedik a magyar irodalomban. Ennek tagjai lassan iskolát alkotnak, mely a kritika részéről is figyelmet érdemel. Nem leplezett cél az állami és magánmecenatúra érdeklődésének elnyerése is, mivel a műfaj hitelességének és irodalmi színvonalának további emeléséhez a szerzők kutatómunkájának, tanulmányútjainak elősegítésére is szükség lenne.

Az egyesület tervei között szerepel egy  Gárdonyi Géza emlékplakett évenkénti odaítélése is az év legnagyobb érdeklődéssel fogadott  történelmi tárgyú regényét jegyző szerzőnek. Emellett a társaság csoportos országjáró író-olvasó találkozók, dedikálással egybekötött felolvasóestek, kedvezményes könyvvásárok megszervezésével is segíteni kívánja a tagokat.

Az alakuló közgyűlés titkos szavazással az elnökség  tagjává választotta Benkő Lászlót (alelnök), Bokor Pált (elnök), Fábián Jankát (alelnök), Iván Katalint és Marcellus Mihályt (titkár) A műfaj ismert szerzői közül az alapító tagok között vannak továbbá Nemere István, Fonyódi Tibor, Trux Béla és mások.

———

Sajnos nem tudtam megjelenni az alakuló ülésen, de magam is a Történelmiregény-Írók Társaságának tagja vagyok.

Cikkek: 

Hozzászólások

hzsike képe

Gratulálok a tagságodhoz, kedves Laci!

Szeretettel:Zsike:)