KIMTE 2011 - Évértékelő

2011 az áttörés éve volt a KIMTE életében mind a szerkezeti és szervezeti változtatásokat, mind a terveket és megvalósításukat illetően. Sajnos a nyári közgyűlésen felvetett tervek közül néhány még nem valósult meg, egy-kettő nem az előzetes tervek szerint valósult meg, vannak elmaradásaink, azonban mindezek ellenére elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel, hiszen váratlan sikereket is elértünk, és ha mérlegeljük a jókat a rosszakkal, egyértelműen a jók javára billen a mérleg nyelve.

Az első félévben a tagsági rendszerben felmerült visszásságokat kellett orvosolnunk, és ez remek tanulságul szolgált a jövőre nézve. Nem volt könnyű egyensúlyt teremteni az egyéni érdekek és a közösség érdeke, a személyes elvárások és az egyesület hosszú távú céljai és lehetőségei között. Sajnos néhány tagunktól meg kellett válnunk, és át kellett szerveznünk az egyesület belső rendszerét is, de a második félév sikerei bizonyságul szolgáltak a legtöbb döntés helyességét illetően.

2011 eseményei röviden

  • Két közgyűlést tartottunk.
  • Új Alapszabályunk lett, és új elnökhelyettest választottunk Tárcza Zoltán (Druida Borealis) személyében.
  • Pártoló tagjaink közül Pete László Miklós és Bacsó Gábor a teljesítményük értékelése alapján, elnökségi javaslatra bekerültek a rendes tagok közé.
  • Néhány tagunktól megváltunk, többek között Gáspár András tiszteletbeli tagságát megvonta a Közgyűlés.
  • A KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj zsűritagjainak tiszteletbeli tagságát megszavazta a Közgyűlés. A zsűritagok az írásos elnökségi felkérést előzetesen elfogadták.

Zsűritagok: Bán János, Bihari Péter, Kollárik Péter, Dr. Pálinkás Imre, Dr. Sohár Anikó

  • Három pályázatot megnyertünk (két OTP és egy NCA), hármat nem nyertünk meg (Pilis Város Önkormányzata, egy NCA és egy NCSSZI), a nyertes pályázatokkal elszámoltunk a kiírók felé.
  • Megjelentettük az Álmodj saját mesét! című nyomtatott mesekönyvet, a Pillantás a pokolba című nyomtatott antológiát és az antológia zenei anyagát CD-n (a mesekönyv kedvezményes példányai elfogytak a raktárunkból, viszont a könyv még kapható az Alexandra és Líra könyvesboltokban).
  • Lezártuk a monstre „Magyarország és Budapest 200 év múlva” elnevezésű pályázatot és a Történelmi és utópisztikus pályázatot. Elindítottuk a folyamatosan működő Padlástér pályázatot.
  • Befejeztük a tavaszi rajzpályázatot és az őszi új meseíró pályázatot, melyeket az OTP BANK Nyrt. Támogatott.
  • A KIMTE néhány tagunkkal képviseltette magát a HungaroConon Salgótarjánban.
  • Új honlapot indítottunk Az Élő Magyar Líra Csarnoka címmel a KIMTE líra szekciójának fejlesztésére.

Főszerkesztő: Pete László Miklós
Főszerkesztő helyettes: Tomasovszki István
Vezető szerkesztő: Bódai-Soós Judit
Szerkesztők: Brád József, Fábián József, Kovács Andrea, Kosztolányi Péter, Kőszeghy Miklós, Meziou Király Klára, Mysty Kata, Rimanóczy Ildikó, Sea Miller, Szoby Zsolt, Vassné Szabó Ágota, Várkonyi Miklós.

  • Kapcsolatokat építettünk hazai iskolákkal és határokon túli szervezetekkel.
  • Működtettük a Pehelytoll Műhelyt.

Vezető: Jánószky Beáta
Szerkesztő: Gyurics Gergely
Konzulens: Szaszkó Gabriella
Webfejlesztő: Kiss Tamás

  • Adakoztunk magánszemélynek, gyermekintézménynek, erdélyi iskoláknak.
  • Befejeztük a KIMTE Magyar Fantasy Irodalmi Díj nevezési rendszerének kidolgozását, a pályázatot meghirdettük.
  • Honlapjaink fenntartási költségeit kifizettük.

Honlapjaink:
http://kimte.hu
http://fantasy.kimte.hu
http://lira.kimte.hu
http://pehelytoll.hu

Az egyesületnek jelenleg 19 rendes tagja, 5 pártoló tagja és 12 tiszteletbeli tagja van.
28 szerkesztő munkálkodik különböző posztokon, közülük 17 nem egyesületi tag.

Egyesületi szerkesztők: Czinkos Éva, Fazekas Beáta, Kiss Tamás, Kovács Andrea, Kovács Péter, Papp Norbert, Ripp Gábor, Tárcza Zoltán, Tóth Beáta, Vágvölgyi Attila
Webmester: Tóth Gábor Ádám

2012 első félévének tervei röviden

  • Jelenleg az egyesületi honlap fejlesztés alatt áll (új külsőt kap és kialakítjuk a KIMTE-klub rendszerét).
  • Elindítjuk a KIMTE-klubot.
  • Folytatódik a Padlástér pályázat.
  • Verspályázatot írunk ki, márciusban megtartjuk az első Líra-napot.
  • Pályázatokat adunk be különböző szervezetekhez.
  • Rajzpályázatot írunk ki gyermekeknek.
  • Megjelentetjük a tervezett köteteinket (verseskötet, mesekönyv, antológia,).


Összességében elmondhatjuk, a KIMTE sikeres évet tudhat maga mögött, a megkezdett úton szeretnénk haladni 2012-ben is.

A KIMTE ettől az évtől már gyűjtheti az adó 1%-át, ezért arra kérjük a kedves támogatóinkat, hogy tiszteljenek meg bennünket felajánlásaikkal!

Továbbra is nyitottak vagyunk az érdeklődők előtt, szívesen fogadjuk a belépni szándékozókat pártoló tagjaink sorába.

Kérdésekre szívesen válaszolnunk a honlapjainkon vagy a kimte@kimte.hu e-mail címen.

Hozzászólások

Ígéretes jövő, öröm részt venni benne.
Sikeres evet az egyesületnek!


Mysty Kata képe

 Köszönöm szépen a tájékoztatást .További szép sikereket kívánok!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Köszönjük!
A sikernek ti is részesei vagytok! :)

lnpeters képe

Nagy szeretettel gratulálok!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Szeretettel olvastam, és kívánok további sikert e nemes és hasznos tevékenységhez.