Dicső Zsolt: Árpád utca 6.
Reccsen a padló, mozdul a kép a falon. Sose hallott
furcsa neszekkel az éj beköszönt. Nem nyílik az ajtó,
halkul a ház, csak a nagypapa éber, várja a reggelt.
Bőrfoteléből óra futását nézi merengve
és emlékszik. Még magyarul, bár kopnak a színek,
fogynak a szók és múlnak a rég volt gondolatívek:
Nagy komor udvaron áll, langyos eső szemetel.
Áznak a szürke kukák, csöndes a négy emelet.
Két keze zsebben időz, szisszen a szél, eloson,
alszik a régi cipő fönn, a nyitott folyosón.
Nyílik a szája, s a szó gördül a gangon: Anyám,
jöjjön! Apánkat a bor bántja, dülöng, kiabál.
Nem jut eszébe, mikor, s az sem jut eszébe, miért vár.
Már csak az utca nevét sejdíti, s hogy mi a házszám.
Árpád utca hat. Akkor a város még Magyarország,
immár kívül a város, lelkében csak az ország.
Vár némán, nem mozdul, ül. Éberen éri a hajnal.
Féli az álmot, gyötri a múlt, az a ház, az az utca.
A "Haza, Család, Emberiség" verspályázat 2. helyezett alkotása.
Hozzászólások
kingfisher
2012, június 5 - 16:56
Permalink
Kedves Zsolt, szívből
Kedves Zsolt, szívből gratulálok gyönyörű versedhez, mely méltó helyét foglalta el itt, az ormon. Annyira megfogott a mondanivalója, amit csodálatos képekkel tártál elénk... Mint egy valóságos film, ami fekete-fehéren, sercegve szemünk előtt pereg. S a mozigépész, filmcsere közben talán lehajtja torkán azt az egy pohárka bort... Igen, az utca neve az nem mindegy így , Trianonra emlékezve. S ilyenkor az én szeretett nagypapám jut eszembe, kinek szülővárosa Komárom volt. Ma Komarnonak hívják... Versedhez szívből gratulálok.: Zsolt
stapi
2013, március 22 - 12:31
Permalink
Azt hiszem, mesterművedre
Azt hiszem, mesterművedre illik a leoninus kifejezés... Remek rímes időmértékes vers. Ráadásul megosztva: a pentameteres szakaszt öleli a két hexameterben írt szakasz. A tartalma és mondanivalója pedig azt hiszem, nem szorul külön magyarázatra. Gratulálok!