Ér-parti gondolatok

Fűzfalevélre ha rajzol a napfény, árnyai kéken
ringnak a víz tetején és visznek a múltba merengve.

Újra folyónk meredélyén ültem a parti füzek közt,
s néztem a csendben, a felszabadító ősi habokban
hogy feleselnek vad rohanással a fények a vízben.
És a folyó, mint szende leányka, ha lépdel a fűben,
úgy libegett tova álmom előtt beterítve a mát, és
gondolatok sebes árján múltba ragadta a létem.

Láttam a percet az égi homályban felmelegedni.
Villan a víz és rátelepülve a múltra az emlék,
gyermeki képzeletemben a nyár most újra feléledt.

~~~

Futva, nevetve, mezítláb, porban az útra szaladtam,
s néztem a nap sugarában anyámat, hogy jön az úton.
Már mosolyogva felém int és szeme szívemig ér el.
Ugrok ölébe, a fáradt asszonyi ölbe vidáman,
s már repülök magasan, tele boldog örömmel a lelkem.

Két keze közt a cipó már; hajnali fénye világít.
Én lesem ülve a lócán és tele már a kemence.
Illata száll a kenyérnek, számban az íze eloszlik,
belseje felfedi álmom, s héja a nap ragyogása.

Mindig a tiszta világra tanított, s felnevelődtem
általa büszke magyarrá. Áldom a sorsomat érte.

Túl hamar elment. És a remény, hogy láthatom én még,
az köt a mához, e földi valóhoz, mert akarom, hogy
tudja meg ő a szememből, életemet köszönöm majd,
hogyha a csillagok útján egybe fonódik a lelkünk.

~~~

Csobban a víz és tágul a fénykoronája a lombnak.
Nézem a fák levelét és látom anyám szemeit már.
Megmelegít a reményem; tiszta az út, amin éltem…

 

A "Haza, Család, Emberiség" verspályázat 1. helyezett alkotása.

Hozzászólások

hubart képe

Kedves Barna, ez gyönyörű! Nemcsak a szelleme érintett meg, hanem a formai tökéletessége is. Megérdemelt győzelem. Gratulálok!

Kedves Barna!

Megérdemelt helyezésedhez, csak gratulálni tudok.

Ágota

Mysty Kata képe

  "Már mosolyogva felém int és szeme szívemig ér el.
Ugrok ölébe, a fáradt asszonyi ölbe vidáman,
"

          Köszönöm sokat adtál, élményt és ihletet is! Kata

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Köszönöm szépen kedves Feri.

Örülök, hogy teteszett:)

Köszönöm szépen Ágota ...

:)

Én köszönöm, hogy itt jártál kedves Kata ...

:)

Köszönöm Joe ...

Örülök, hogy tetszett :)

Haász Irén képe

Csodaszép vers, Barna, gyönyörű sorokat találtam, ami annál is inkább dícséretes, mert időmértékesben még nehezebb lírai hangulatú verset írni. Neked sikerült, gratulálok!

Érdekes, hogy elolvasva a második helyezett verset is, azt gondolom, nem illeszthetők be igazán a megadott témák egyikébe sem. Még a családhoz vannak legközelebb, de összehasonlítást egyikőtök sem adott.

De hát, ami szép, az szép. Megérdemelt sikert arattál. :)))

Szeretettel Irén

Szép vers, hibátlan hexameterek. Gondolatébresztő, melankólikus, tisztaságra ösztönző tartalma példaértékű - szerintem. Gratulálok!

Schvalm Rózsa képe

Gyönyörű vers, csodálattal olvastam. Gratulálok!

Szeretettel: Rózsa

hzsike képe

Csodálatos alkotás, kedves Barna! Szeretettel gratulálok:Zsike:)

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Brauel!

Tényleg csodás míves vers lett gratulálok.

Szeretettel  Dyona

Nagyonszépen köszönöm az új hsz.-okat!

Most egy kicsit meglepődtem. Azt hittem, már el lett felejtve ez a vers...

:)

Meg van hangosban is, saját előadásban. Ha megakarjátok hallgatni itt a cím:

http://www.youtube.com/watch?v=-VBSebMG2hA

hzsike képe

Meghallgattam, és beleborzongtam, kedves Barna. Még mindig a hatása alatt vagyok. Megérdemelten nyert ez a vers, ez a csoda! Szívemből gratulálok újra.

Köszönöm, hogy hallhattam is. :)

Szeretettel:Zsike:)