Magyar komédia 13. fejezet

13. VADÁSZTÁNC

 

A győztesek mély lélegzetet vettek. Koffán Dánieltől, bűneik szenvedő alanyától, egyik koronatanújától megszabadultak, már Balla Dénes is halott oroszlán, jöhet a lakoma. A vadásztársaság tagjai felkerekednek hát az ódori erdő felé, mert egy ilyen győzelem ritka étkeket kíván. A fővadász ifjabb Barna Lajos, társaságában pedig ott az öccse, meg a vezérek, Regéczi párttitkár, Stettner István, Bapczi Kálmán.

A Barna fivérek elégedetlenek. Emlékeznek még, hogy – majdnem tíz éve – hogyan bánt az apjukkal Balla Dénes, hogyan szűnt meg a jól jövedelmező sajtüzem, ezért nem tudták még bevakoltatni új házaik külső falait. Ballának ugyanúgy a börtönben lenne a helye, mint Koffánnak, sőt, Balla nagyobb bűnt követett el ellenük, mint Koffán. Minden, ami most a világban történik, az ő igazukat harsogja.

A dolog felett nem tudnak sokáig elmélkedni, mert amint az erdő széléhez érnek, egyszeriben eléjük bukkan a vadászszerencse. Egész kondányi disznó tűnik elő a fák közül, hatalmas, vagy kétmázsás kan vezeti őket. Kétcsövű, ólmos patronokkal töltött puskáikat a vállukhoz emelik, mind az óriásra céloz. Bürkös Béla, a fiatal legény fegyvere dörren először, a találat tökéletes, az állat azonnal összerogy. A többiek a maradékot mészárolják, leterítik a kocát és még két, talán egyéves süldőt, a konda többi tagja eltűnik az erdőben. Regéczi Sándor is céloz, de aztán leereszti fegyverét anélkül, hogy elsütötte volna. A gyors, mindössze néhány percig tartó öldöklés nem elégíti ki őket. Barna Lajos amúgy sem csak vaddisznópörköltre gondolt, elindulnak hát a fák között az álén újabb prédára lesve. Egy fiatal őzsuta legel a nyiladék szélén, nekik háttal, amint meglátják, megtorpannak, mindenki fedezéket keres, puskáik csőre töltve, a kakas felhúzva. Figyelik a vadat. Valami szél csapja az emberi szagot az állat orrához. A suta megriad, átvágna a nyiladékon a fák közé, de a fővadász tüzel. Az őz teste hirtelen félkörívbe hajlik, a golyó becsapódásának energiája földhöz csapja, fordul egyet a hossztengelye körül, és így marad.

- Lapocka! Gyönyörű találat!

Odamennek a földön fekvő, remegő testhez, az üveges szem rájuk bámul, a két mellső láb térdben és csülökben behajlik, miközben az ártatlan szív utolsókat dobban, ez a mozgás még látható. Ám ők nem a szemét, hanem az ólomtöltény ütötte, vérrel gyűrűzött sebet nézik, a vadász dicséretét zengik, kezet szorítanak a legjobbal, hangosan kacarásznak.

- Erre inni kell.

- Mégpedig törkölyt. Pincehidegen.

Elő is kerül a laposüveg, meghúzzák sorra, csak a párttitkár szabódik.

- Nem lehet. Tudjátok, a fekélyem. De azért egészségetekre!

A társak mindezt megértik, nincs érzékük a hang és a test beszédének felfogásához. Belső vívódásainak eme rezdülésnyi külső jeleire amazok süketek és vakok. Nem tudják, hogy Regéczi Sándor gyomrát nem a fekély gyötri, hanem a csömör. Mert az eszme szerint ő volna itt a politikai hatalom legfőbb letéteményese, még sincs befolyása az események menetére. A szocialista humanizmus jegyében nem tudta megvédeni három éve az öt „közvagyonrablót”. Feltette életét egy eszmére, amelynek gyakorlata ellent mond a gondolatnak. Neki ez az élete, az elsők között regisztrált az új pártban, amely most odafönt tobzódik a vérben. Nem, nem tehetett semmit most sem Koffán Dánielért, Mester Jánosért, Perjés Istvánért. A párt idelent emberek, családok életében tapos, és neki, a politikai hatalom legfőbb képviselőjének nem lehet szava.

 

Az áldozatokat egy kétlovas szekér derekában viszik a fővadász udvarára. Mire is szolgálhatna ott a szomszéd ház fala mellett az a két, tetején ipszilonban végződő, földbe döngölt dorong, átvetve rajtuk a harmadik, ha nem egy ilyen hatalmas állat testének a felkoncolására? Két hátsó lábára kötelet kötnek, úgy húzzák, emelik fel, természetesen a legerősebb, majdnem kétméteres, százhat kilós fővadász veselkedik neki a legjobban, a többiek segítsége is alig elég, felnyög a nagy erőlködéstől.

- Ó hogy… Akasszon fel téged a Balla Dénes!

Nevetés fakad a név hallatára, Barna Károlynak pedig furcsa víziója támad. Balla Dénes akaszt. Embereket. Például őt, Barna Károlyt. A törköly már dolgozik. A nagy kan orra szinte a földet karcolja.

Az udvaron, mert a portának még kerítése sincs, arra se volt pénz, amióta a sajtüzem megszűnt, gyülekezni kezdenek a környék asszonyai, fémedényeket hoztak, s ahogy a megnyúzott állatok húsa fogy a csontjaikról, úgy telnek meg vele méretlenül az edények. A fiatal őzsuta teteme titok, az majd az esti, közös orgiához kell, egyelőre eldugták a bámész szemek elől a hátsó fészerbe. A disznók húsának maradéka is a vadászok és asszonyaik közös vacsoraasztalára kerül, csak úgy, mint az elvett Koffán féle szőlő zamatos vörösbora. Ezzel a vörösborral készítik el az asszonyok a vadpörköltet, külön a két állat húsából, tetszés szerint vehet belőle mindenki, kinek melyik ízlik jobban. Az alvégről a fiúk hívására közben megérkezik az idősebb Barna Lajos is.

A vacsora természetesen törköllyel indul. Sorra koccintanak a vadászat sikerére, csak Regéczi párttitkár nem kér belőle, nem kér a borból sem, mert hát a fekélye óvatosságra inti, azzal pedig, hogy tán a gyomor fekélyes állapotának a vadhús sem válna éppen előnyére, senki nem foglalkozik. Csak ők ketten – az asszony is jelen van – látják folyamatosan, végig józanon, hogy az étkek és a bor, meg a törköly fogyásával párhuzamban hogyan fogy az ész is.

Tarhonya és galuska a köret, a finom, fáintos, szaftos húsdarabokkal telnek a bendők, néhány falat után egy-egy pohárka Koffán féle bor, máskor a törköly, újra falatozás, tíz ujjak szopogatása, nyelvek csettintései, egyre gyakoribb botlásai közben alakul az orgia. Meg kell ereszteni a nadrágszíjakat. A jóllakottság böfögései közepette, a folyó bor és pálinka mellé Barna Károly nótába kezd.

- Elszaladt a kese ménes…

Itt megakad, miközben a többiek is hirtelen elhallgatnak.

- No. Ez nagyon szép nóta lehet. Folytasd, Kari!

Két ajka már zsibbadni kezd, kissé nehezen illeszti a száján kibukkanó hangokhoz, de belekezd. Reszelős, kellemetlen hangja senkit se zavar, mert hallani akarják az új nótát, amit talán éppen a Kari talál ki, éppen most.

- Elszaladt a kese ménes.

- No? Hogy van tovább?

- Eeeelszaladt a kese méééénes, levadászunk, Balla Déééénes.

Óriási kacaj tör ki a friss nótaszövegre, percekig jobbra-balra dől a társaság az eszelős röhögéstől, csak a párttitkár és az asszonya dermed meg. Gondolataik cikáznak, nem tudják, hogy nem sírni kellene-e inkább. Amint elül a kacaj, Barna Károly megszólal.

- Tudjátok, hogy fel akar minket akasztani?

- Kicsoda?

- Hát a Balla Dénes.

- Téged?

- Meg a Lajost. Meg téged, Pista, meg téged, Kálmán, meg…

- Meg még kit?

- Hát… Találjátok ki!

Barna Lajos felnevet.

- Hogy engem? Az a kis mitugrász? Ha kinyújtja a karját, akkor sem ér fel a nyakamig.

Feláll, egy ismert nótába kezd, táncra kéri asszonyát, forgolódnak, kacarásznak.

Az öreg Barna Lajosnak is eszelős gondolata támad. Megállj csak, Balla Dénes! Most jött el a te időd. Egyre több pár csatlakozik a tánchoz, kurjongatnak, a nők sikoltoznak, s mikor úgy érzik, túl sok alkoholt izzadtak már ki, megállnak újra tölteni.

- No! Hát kit akasszon még fel a Balla Dénes?

Ez jó tréfa lesz. Barnáné papírt, ceruzát vesz elő, felírja rá a már elhangzott neveket, mind a jelen lévő férfiakét, de minél több legyen, annál jobb. Regéczi Sándor. Hát persze. Te vagy közöttünk a legnagyobb bűnös. Hahaha! A párttitkár hangosan reagál.

- No, látjátok, ez igaz. Nagyon is igaz.

Bürkös Béla már mozdulatlanra itta magát, nevének hallatán épp csak egy pillanatra emeli fel nehéz szemhéjait, aztán a széke támlájának dőlve, feje a mellkasán, alszik tovább. Kacagás, jókedv kísér minden elhangzott nevet. Bapczi Kálmán elkiáltja magát.

- Perjés István!

Egy pillanatra csend lesz.

- Perjés? Hát azt meg miért?

- Hát a Koffánt miért? Azt is a Balla mártotta be. – Az alkoholtól ferde képpel, ördögi módon felkacag. A többiek is követik, újabb töltés a törkölyből, koccintás, dal, helyeslés, igen, Balla Dénes akassza hát fel a tanítót is, ahogy majd a kulákot felakasztják. Így áll össze szépen a tizenöt ember listája, mert hát az egész falut azért mégsem lehet felakasztani.

- Ez így is több mint ahányan az aradiak voltak – jegyzi meg Regéczi csak úgy magának, meg az asszonynak. – Menjünk innen!

A szédelgő, vibráló, beszűkült látású társaság érzékeli ugyan, hogy a házaspár feláll, de az, hogy éppen távozni készülnek, mégpedig búcsúzás nélkül, hogy már ki is léptek az ajtón, hogy az undor vitte el őket, nem jut el a tudatukig.

Az utcán az asszony belekarol a férjébe. Didergető a február végi este, szorosabban simul egymáshoz a két test, a férfit valami melegség járja át, az érzés, hogy nincs egyedül, hogy ez a nő, a már felnőtt gyermekének anyja, neki a másik fele.

- Milyen tréfás emberek – szólal meg az asszony, csak hogy feloldja végre a némaságot.

- Azok. Csak én attól tartok, hogy ez tréfa halálosan komoly.

- Azt hiszed?

- Azt. Nem láttad az arcukat? A Barnákét, a Stettnerét, meg a Bapcziét?

Képtelen magában tartani a szót, áradni kezd belőle.

- Irénkém, drágám, én itt egy viharzó tengeren érzem magam, hullámok csapnak össze a fejem felett, a lábam nem éri a talajt. Téged a politikától eddig megkíméltelek, úgy gondoltam, a közéleti harcaim közepette te legyél a békés oázis, az otthon, ahova nem hallik be a kardok, a hadak csörtetése.

Kis szünetet tart, nehéz, mély lélegzeteket vesz.

- Tudod, hogy a párt az életem, a pártért hagytam el veled Abonyt, a szülőföldet, hála neked, hogy követtél, de most úgy érzem, áruló és halál fia lehetek, ha a lelkiismeretem szerint cselekszem.

Ismét szünet, az utca kavicsai ropognak a lépteik alatt. Hallatszik a férfi lélegzése.

- Hányszor kerültem már szembe önmagammal, és hányszor veszítettem el ezt a harcot! Azt kell kérnem, oldj fel a neked tett fogadalmam alól, mert nélküled gyenge, csak egy fél ember vagyok.

Az asszony megállásra készteti. Az egymástól távoli, utcai lámpák közt, a sötétség egy kis szigetén szembe fordul vele, átöleli párjának nyakát, lassan leküzdi a könnyeit, s így köttetik meg kettejük között az újabb szövetség.

- Eddig csak a férjem egyik fele volt az enyém. Hányszor kellett lenyelnem a kérdést, mi bánt, amikor láttam elmélyülni a homlokod ráncait! Pontosan tudtam, milyen harcokat vívtál ott belül, nem tudtad őket az ajtón kívül hagyni. Most politikai szövetségesedül is hívsz. Cselekedj hát ezután a lelkiismereted szerint! Veled leszek.

 

Hozzászólások

Judit képe

1956-ban édesanyám 16 éves volt. Néhány hónapja lépett be a tsz-be. Jött a forradalom, ami mindent felforgatott. A mi falunkban is készült egy lista, akiket akasztani kell. Anyu is rajta volt, mert téesztag mert lenni...
Emiatt van nekem mindig egy kics rossz szájízem az '56-os forradalommal kapcsolatban. Sajnos, minden oldalon vannak túlkapások, érdekek és ellenérdekek, és bizony számító, sőt, gonosz emberek is...


vati képe

Vajon kiderült-e később, kedves Judit, hogy a ti falutokban kik és milyen célból készítették azt a listát? Ha itt még nem volna egészen világos, hogy a somfalvi listának kik voltak az összeállítói, milyen céllal tették (saját maguk voltak a névsor elején), akkor a következő, záró fejezetekben minden egyértelművé válik...

Varga Tibor

Judit képe

Nem derült ki, Tibor. Anyu még túl gyerek volt ahhoz, hogy ennek utánajárjon. Neki csak megmutatta a listát egy jóakarója, hogy meneküljön, de anyu nem menekült, csak rettenetesen félt. Állítólag azt is látta, ahogy ácsolják a bitófát, de mire az elkészült volna, megjöttek a "felszabadító" oroszok...


vati képe

Nézem a Wikipédián Bogyiszlót. Akkoriban mintegy 3-4 ezres település lehetett, tehát nem ismert mindenki mindenkit. Akik viszont összeállították azt a listát, azok nyilván édesanyád ismerősei között voltak, a bukásuk után megszökhettek, mert ez halálos bűn volt akkor, a tetteseket tehát a szökevények között lehetett volna keresni. Hogy egyáltalán ilyen terv megfogalmazódott valakikben, "mert téesztag mert lenni", ahhoz igazán vérszomjasnak kellett lenniük. 

Varga Tibor

Csilla képe

Ez a "levadászás" gondolom, a következő fejezetekben meg is történik...  Nagyon jó a párhuzam a vadászat és a tényleges történések között. Talán az őzsuta az előző fejezet végén északról érkező széllökést érzi meg?

Az önmagával szembekerülő Regéczit nem tudom hová tenni, de nagyon szép a párbeszéd, amit a feleségével folytat és a zárás: "Cselekedj hát ezután a lelkiismereted szerint! Veled leszek." 

 

Haász Irén képe

Remek rész volt ez is. Ugyanazt gondolom, mint Judit, akkoriban is, ma is vannak rongy emberek.

vati képe

Igen, kedves Csilla, jól gondolod. Az önmagával szembekerülő, vívódó Regéczi az egyetlen becsületes ember ott, ahol a becstelenség tobzódik, itt még maga is keresi a helyét. Már a következő fejezetben látni fogod, hogyan cselekszik a lelkiismerete szerint, s ebben az asszony hogyan támogatja.

Irénke kedves, én az egészségem megromlását köszönhetem az olyan embereknek, akikről beszélsz. Köszönöm, hogy itt voltatok...
 

Varga Tibor

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Tibor!

A mi családunkban is volt rossz elmék ezzel az időszakkal kapcsolatban, nagypámra néztek ferde szemmel, mert a felesége, Váry Nagy Erzsébet néven volt anyakönyvezve, voltak durvább dolgok is, de mélyen hallgatott róla, anyu bizonyítványa meg van még, volt a neve neki, először, Vári Nagy Erzsébet, azután azt is levették a tisztes pátvezérek és maradt végül Nagy Erzsébet.  

Jó rész volt ez is...

Erzsike

vati képe

Igen, kedves Erzsike, az "y"-végű előnév afféle vörös posztó volt akkoriban sokak szemében, mert előkelő származásra utalt... 

Varga Tibor

KÍváncsi vagyok a folytatásre, hogy a becsület, nem szenved e csorbát?? Nem darálja e be a hatalom.??  Nagyon jó rész volt.Titta