A HÓNAP VERSE: 2017. MÁJUS

A hónap verse: 2017. Május

 

Nagygyörgy Erzsébet
Tél hava olvad

 

Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész,
késik a rügy most, nem jön az úton szembe a május.
Kerget-e vágyat majd ez a szív még, pezsdül-e lelkem?
S hordja-e szellő illata selymét kék ibolyának?

Csurran a jégcsap, tél hava olvad, Holdanya ringat,
dallamot áraszt szét e vidéken, s őrzi az álmom.
Langyul a föld már, leng a faág kint, éled az erdő,
szép tavaszom jő, hű szerelem vár, új csoda készül.

 

A műértékelésnek, a kritikának, az elemzésnek vannak szakmai szempontjai – végig lehet ezeken menni, kiváló elemzést alkotni úgy, hogy az elemző személy kimarad belőle, és úgy is, hogy a műértékelés legalább annyira róla szól, mint az értékelt műről.

Én csak akkor tudok érdemben értékelni egy művet, ha „átengedem önmagamon”, ha hagyom, hogy megérintsen, és megfigyelem a műre adott saját rezdüléseimet. Ettől az értékelés persze erősen szubjektív, ám talán valamivel színesebb, mintha valahonnan „kívülről” szólna.

Jónak tartom azt a verset, amely komolyan meg tud érinteni, de szerencsére sok ilyen van. A „Hónap verse” mindig egy választás eredménye. Egy verset választunk, kiemelünk a többi közül. Egy jót, a többi jó közül. Erzsike verse a Parnasszus legmagasabb fokára került a Szerkesztőség együttes döntése alapján, vagyis, a legjobbak közül való, ám van a Hegyormon rajta kívül még sok kiváló költemény. Miért választottam hát mégis ezt a verset? Erre a kérdésre kellett először megtalálnom a választ magamban, amikor az értékelés megírásába belefogtam. A válaszom pedig: azért választottam legjobb verseink közül éppen Nagygyörgy Erzsébet „Tél hava olvad” című versét, mert ajándékot kaptam tőle, általa; megtanított valamire, amit eddig nem tudtam önmagamról. Ez volt az a bizonyos plusz, ami a választásomkor dominált. Mert azzal szembesített, hogy hajlamos vagyok elengedhetetlennek hinni egyébként nélkülözhető/elengedhető dolgokat is. Úgy érzem, hogy ennek a versnek köszönhetően most egy kicsit nyitottabb lettem.

Az egyik első észrevételem az volt ugyanis a verssel kapcsolatban, hogy nincsenek sorvégi rímek. Márpedig én úgy voltam ezzel, hogy a rím a versben olyan, mint az illat az ibolyánál, többé, teljesebbé teszi, nélküle pedig bizonyos szempontból üres lenne – talán nem is nevezhetnénk igazi ibolyának. Persze, az ibolyát lehet szeretni illat nélkül is, de számomra ez elképzelhetetlen volt. Nos, a vers is lehet jó a sorvégek összecsengése nélkül, de én úgy nem szeretem, nekem úgy nem az igazi, mert valami hiányzik belőle. Megszoktam a rím csengőit a versekben, és elhittem, hogy egy igazi költeménynél ez elengedhetetlen. És mégis, íme, Erzsike fenti verse bebizonyította, hogy lehet egy vers a sorvégi rímek nélkül is olyan kiváló, hogy semmi hiányérzet nem társul hozzá. A virágos hasonlatomnál maradva: létezhet olyan szépséges ibolya, aminek nincs szüksége arra, hogy még illatozzon is, sőt, az illat akár el is rontaná a tökéletes szépségét, mert az már túlzás, giccs lenne.

Miből ismerjük fel a verset azonnal – minden verstani ismeret nélkül is – és mi különbözteti meg a prózától? Azért kérdezem ezt, mert az emberek nagy része, a sorvégi rímben véli felfedezni a költészet jellemző vonását. Igen, a rím valóban jellemző a versekre és fontos része is, de csak ott, annál a versnél, ahol van rím és ott sem mindig ez a legfontosabb.

Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?

Így kezdődik Vörösmarty Mihály verse a „A merengőhöz”. Ha tovább olvassuk, megérkeznek a rímek is:

Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?

De azt gondolom, hogy nem kell megvárni a harmadik-negyedik sort, mert már a legelső sorból is egyértelműen kiderül, hogy ez bizony vers (és nem azért, mert középre igazítottam).

Hová | merült el | szép szemed | világa?

Érezzük, a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozását.

Bizony, van olyan vers, ahol hiába is várnánk a sorvégi rímeket, mert nincsenek. És Erzsike verse éppen ilyen. Itt a szótagok hosszúságának és rövidségének jut főszerep. Ez a hosszabb, vagy rövidebb szótagok közötti időkülönbség hoz létre valami törvényszerűséget.

Olvassuk csak hangosan a „Tél hava olvad” első sorát!

Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész,

Már az első sor egyértelművé teszi számunkra, hogy itt bizony versről van szó, akár lesz rím a későbbiekben, akár nem. Énekelni lehetne, olyan dallama van. Akár el is tapsolhatjuk:

–  ᴗ  ᴗ │ –  –│ –  ᴗ  ᴗ │ –  – │ –  ᴗ  ᴗ │ –  –│

 tá ti ti │ tá tá │ tá ti ti │ tá tá │ tá ti ti │ tá tá │

Időmértékes verselés. Daktilusok és spondeusok váltakozása. Hat verslábból álló sor. Tökéletes hexameter.

Már a cím is ezt a ritmust előzi meg: egy daktilus, egy spondeus. De bátran végigtapsolhatjuk az egész verset, mert Erzsike sehol sem vétette el a ritmust, minden sora ugyanilyen szép hexameter.

Tartalmát tekintve a vers nagyon távolról nézve tűnhet akár időjárás jelentésnek is, de természetesen ennyire távolról azért nem szoktunk verset szemlélni.

A tél nehezen érkező vége, a tavaszvárás aggodalma és reménye, majd a kikelet megérkezése szép ívet ad a versnek, irányt mutat, utat jelöl. Érzésem szerint itt az egész költeményen végigfutó szimbólumról van szó. Mely jelképezheti egy fájdalmas, nehéz időszak végét, a megújulás kezdetét, akár a szerző életében, akár egy család, vagy nagyobb közösség életében is, tehát, szó lehet itt a nemzet, vagy akár az egész emberiség hasonló életszakaszáról. A lényeg nem is ez, hanem az érzés, az átmenet bemutatása, és ehhez valóban kiváló szimbólumként szolgál az évszakváltás leírása.

Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész,
késik a rügy most, nem jön az úton szembe a május.

Az első sorban megfogalmazódik némi bosszúság, ezt hangsúlyozza a „buta” jelző, ráadásul a „szélvész” szó még baljóslatú hangulatot is fest hozzá, mellyel megalapozza a második sor aggodalmát: „késik”, „nem jön” – mi lehet vele? Lesz-e tavasz? Lesz-e ébredés? Lesz-e változás?

A következő két sor költői kérdései éppen erről szólnak:

Kerget-e vágyat majd ez a szív még, pezsdül-e lelkem?
S hordja-e szellő illata selymét kék ibolyának?

A harmadik sorban megjelenik a lírai én, ezzel kilépünk egy kicsit a teljes versen átívelő szimbólumból, ezáltal azonban csak megerősödik az az olvasói hipotézis, hogy itt valóban egy nagyon szépen felépített szimbólumról van szó. A kitekintés csak egy pillanatig tart. A negyedik sor már ismét a szimbólum eleme, és tökéletes párhuzamban áll az előző sorral.

Szinte szóról-szóra ugyanazt a kérdést fogalmazza meg Erzsike ebben a két sorban. Előbb direkt módon, majd a szimbólumok nyelvén, egy szépséges szinesztéziával díszítve (illata selymét).

Aztán megérkezik a második versszak, melyet akár szembe is állíthatnánk az első négy sorral, hiszen az első sorokban bosszúság, kétely, aggodalom fogalmazódik meg, a második versszakban pedig már a remény, sőt, a reményen túli bizonyosság.

Az első versszak az előző életszakasz lezárása, a második pedig az új életszakasz nyitánya.

Csurran a jégcsap, tél hava olvad,                                  .

A jégcsap is olvad, a hó is olvad – érezhetjük a felsorolásból, hogy minden felolvad, ami egykor megfagyott. Ez már nem is csupán remény, hanem tény, ez már egyértelmű jele a tél végének, biztos jele a változásnak. Ez már nem várakozás, hanem ez már maga a változás folyamata.

A folytatás pedig megadja a hitet ahhoz, hogy a változás valóban végbemehet:

                                               Holdanya ringat,
dallamot áraszt szét e vidéken, s őrzi az álmom.

Biztonságban vagyok, nem kell tovább aggódnom – mondja ez a mondat. A Hold, mint anya, a legősibb szimbólumok egyike, ha ő ringat, ha ő őrzi az álmot, akkor az az álom biztos kezekben van.

Langyul a föld már, leng a faág kint, éled az erdő,
szép tavaszom jő, hű szerelem vár, új csoda készül.

A záró sorokban pedig egyértelműen megérkezik a tavasz, az ébredés, az új élet. Valóra válik az álom, és már nyoma sincs aggodalomnak, kételynek.

A vers kiváló felépítését mutatja az is, hogy a befejező sor a legelevenebb, magával sodor a lendülete; tavasz jön, szerelem vár, csoda készül – mind-mind izgalommal, reménnyel teli. Nyitás az új életszakasz felé.

Az utolsó két sor tagolása is ezt az elevenséget mutatja, hiszen a korábbi két tagmondatra osztott sorokkal szemben itt három tagmondat jut egy-egy sorba, követve az időmértékes osztást.

Az ötödik sor kivétel, mert szintén három részre tagolt – ami érthető, hiszen ott indul meg a változás folyamata. Térjünk csak vissza egy kicsit erre a kérdéses sorra!

Csurran a jégcsap, tél hava olvad, Holdanya ringat,

A három mondatrész az első versszak után határozottan felpörgeti a vers iramát. Holott a ritmus változatlan, a hexameterek itt is olyanok, mint korábban. Mi történik hát mégis ebben a sorban? Csak a tagolás? Hát tagoljuk sortöréssel is!

Csurran a jégcsap,
tél hava olvad,
Holdanya ringat,

Úgy tűnik, hogy mégis csak vannak rímek ebben a versben. Az ötödik soron belül, a harmadok végei összecsengnek egymással. Ezzel a belső rímeléssel éri el Erzsike azt a hatást az állandó ritmusú versben, mintha felgyorsítaná a ritmust. Bravúros megoldás. Az első versszak után garantáltan felkapja rá a fejét az olvasó. Igen, itt van, megjött a változás!

És vajon a végén is találunk rímeket? Lehet, hogy ott sem pusztán a hármas tagolás pörgeti föl a verset?
Találunk bizony belső rímet. Kettőt is:

A hetedik sor első harmadára válaszol a nyolcadik sor második harmada:

Langyul a föld már…
… hű szerelem vár

Illetve:

éled az erdő,
szép tavaszom jő,

A hetedik sor végére felel ezzel a nyolcadik sor első harmada.

Különös szerepet kaptak ebben a versben a rímek, nem csoda hát, hogy engem teljesen lenyűgözött.

 

Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. A művészet pedig ott kezdődik, ahol az ember az ilyen előadással még élvezetet is szerez hallgatóinak.” – mondta Illyés Gyula.
Nagygyörgy Erzsébet verse maradéktalanul megfelel ennek a definíciónak.

Köszönöm az élményt, Erzsike, és szívből gratulálok nagyszerű költeményedhez!

 

Bódai-Soós Judit
2017. május

Hozzászólások

Judit képe

Kedves Erzsike,
örülök, hogy sikerült örömet okoznom neked. Megérdemelted. :-)

Csilla, Laci! Köszönöm figyelmeteket, elismerő soraitokat.


Nagygyörgy Erzsébet képe

Bizony, nagyon boldoggá tett... :)

Erzsike

hubart képe

Drága Judit, örülök, hogy az Erzsike remekét választottad a hónap versének, és nagyszerűen domborítottad ki ezen alkotás erényeit. Bebizonyosodott, hogy nem szükséges hosszú litániát írni, egy nyolc soros vers is lehet remekmű, még akkor is, ha a szerző mellőzi a csengő-bongó rímeket. A ritmus a vers szívdobogása, és ennek a versnek a szíve nagyon is a helyén van! Mindkettőtöknek szeretettel gratulálok!

Judit képe

Köszönöm, Feri.


Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Feri!

Köszönöm, hogy olvastad e remek elemzést, köszönjük...

Erzsike

Haász Irén képe

Szeretettel gratulálok mindkettőtöknek! Remek vers, nagyszerű elemzés, érdemes volt "átengedni magadon", Juditka!

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Irénke!

Köszönjük, nekem is élmény volt olvasni e remek elemzést.

Erzsike

Judit képe

Köszönöm, Irénke. :-)


Szepesi Zsuzsanna képe

Köszönöm az élményt! Igazi verset olvasva elmerülni benne, aztán egy remek elemzéssel találkozni, ez felemelő irodalmi élmény! Gratulálok mindkettőtöknek: Erzsike, Juditka!

Hűen mutatja a Csarnok hitvallását, célját!

Szepesi Zsuzsanna

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Zsuzsi!

Köszönöm, köszönjük, négy éve a semmiből előbukkanva nem gondoltam, hogy idáig jutok, de bennem volt, van a szép, magasszintű versekre való igény, már gyermekkoromban is erről álmodoztam. :)

Ölellek: Erzsike

Oldalak