Gyertyafény-homok

Gyertyafény-homok
 
Tetőcserépre hulló égi jóslat,
rozsdás ereszről csillagfény csorog,
a hold kivénhedt felhőket hajóztat,
szobám faláról gyertyafény-homok
pereg, hűlt álmokat hazudva rólad,
s a telt idő köröttem úgy robog,
mint szél hátára szórt, eltűnő szavak,
mik szárnyszegetten avarba hullanak.
 
Fáradt, ívbehajló lámpaoszlopok
elejtett fénye a kőre koppan,
mit régről zsebem zugában hordozok,
megmártózik eleven titokban,
belőled mindent imákba morzsolok,
bűneimtől örök kárhozottan,
bezárva a négy fal ölelte csendbe,
pergő homokszemek közé rekedve.
 
Úgy alszom el, hogy falakon az árnyék
sosemvolt, vak életem lobogja,
mintha hullt csillagok fényében járnék,
kihűl mellettem a gyertya csonkja,
és álmaim közt felsejlő ajándék
a fényt szivárványszalaggá bontva,
függönyszitán a hajnalba átzokog,
mindent eltemet a gyertyafény-homok.

Hozzászólások

hzsike képe

Szerkesztőségünk nevében nagy szeretettel gratulálok, gyönyörű versed Parnasszusra kerüléséhez.

Zsike :)

titus56 képe

Köszönet a Szerkesztőségnek a megtisztelő helyért.

Csilla képe

Tartalom és forma egyben. Örülök, hogy ezt, az aránylag ritka strófaszerkezetet, az oktávát választottad, szépen hozza a mondanivalót. Szeretettel gratulálok a vershez és a megérdemelt helyezéshez! :)

 

Judit képe

Gratulálok ehhez a nagyszerű költeményhez!


Bieber Mária képe

Szép versedhez, kedves Titus, szeretettel gratulálok!

 

Bieber Mária

(Hespera)

titus56 képe

Ölelgetlek Csilla, nagyon köszönöm.

titus56 képe

Ölelgetlek Csilla, nagyon köszönöm.

titus56 képe

Mindenkinek nagyon köszönöm.

Csilla képe

Inkább kétszer, mint egyszer sem. :)

 

 

lnpeters képe

József Attila némelyik művére emlékeztet...

Pete László Miklós (L. N. Peters)

M. Karácsonyi Bea képe

 Azt gondolom, hogy az egyik legjobb vers az oldalon. Picit fáj, hogy a harmadik strófánál (csillagok fénye, gyertyacsonk, átzokog pl.)  általános jelzőket használtál. Azt gondolom egy ilyen volumenő kötő sajátos, egyéni jelzőket is tud használni.Nem szólítottalak meg mert nem tudom kicsoda Titus. -:)

Gratulálok mégegyszer a versehz!