A lantos dala

 

Aludtam épp, de Vesta szólt

reám rivallva, mérgesen:

Ne álmodozz, te szertelen,

az összes írnok elpucolt!

Elégiát skribál Horász

után, babért remélve mind,

s a nép feléje csókot int.

Mit állsz? Eredj, ne tétovázz!

Dalold ez arc szép tónusát,

regéld Junói termetem,

de nyikkanni se merd nekem

kecses Venust, se Fortunát!

 

Rohanni készen álltam én,

de Vesta tűnt, s fülön fogott

a csábitó Venus legott,

ki édes arccal állt elém.

Ma győzni fogsz te, láss csudát!

A dalnokok babérja vár,

csak engem énekelj ma már,

ne Vesta-bájt, se Fortunát!

 

Míg elértem a Főrumra,

az összes isten elkapott,

s megénekelni nógatott,

csupán csak ő nem, Fortuna.

 

Mit is tehettem, én herélt?

A lant dalolt kezem alatt,

elénekelt követ, falat,

s Danúbius felől regélt.

 

Lezárva már a vers-tusa,

kemény az istenek szeme.

De mit törődtem én vele,

reám mosolygott Fortuna!

 

( Az Aquincumi Költőversenyen döntőbe került másik versem)

 

Hozzászólások

Csilla képe

Nagyszerű vers, gratulálok a döntőbe jutáshoz!

 

Haász Irén képe

Örülök tetszésednek! Köszönöm.

hubart képe

Nagyon szép vers. Büszke vagyok Rád! 

Haász Irén képe

Köszönöm, Ferikém!

hzsike képe

Milyen jó is, hogy megénekelted, drága Irénkém. Remekeltél. Nagyon testszik.

Szeretettel gratulálok a döntőbe kerüléshez! :)

Haász Irén képe

Köszönöm, Zsikém. Ez egy kicsit könnyedebb, mint a másik, jambusban írtam.