Még el kell mondanom
Beküldte Sztancsik Éva - 2019, május 21 - 19:08
(Nekrológ helyett)
Bennem maradt a történeted, Eszter.
Nem gondoltam, hogy van még itt hely,
hiszen annyi már a mese, a nyomor...
annyi a baj, hogy magam sem tudom
mi az, ami ebben a rengeteg jelen és
múltdobozkában raktározódik és hol
alulra kerül, hol felülre, hol csak lebeg;
van, hogy felrázkódik, én pedig
meglepődöm, netán elszomorodom:
Jé, még ez is itt van, az is...talán az idő
mégsem old meg mindent úgy, ahogy
azt sokszor emlegetjük, szeretnénk,
várnánk. A fájdalom nem bújik el...
nem múlik el, csak belepi egyfajta
emlékköd, s kicsit nehezebb már
tisztán látni, tisztán érezni, de mindig
sajog, mindig velem van. A hangodon
szól, a nevetéseddel váj szívembe,
pörgeti előttem beszélgetéseinket...
kétkedéseinket, útkeresésünket -
anyai rágódásokat, a cicás sztorikat
(remélem kedvenced jó gazdára lelt).
Bennem maradt a történeted, Eszter.
Amit egyáltalán nem furcsállok, hiszen
olyan friss, olyan közeli, olyan megrázó.
Még felkapom a fejem, amikor megáll
a lift az ajtóm mögött és látlak magam
előtt, ahogy mélabúsan avagy bájos
reménytelin köszönsz - szia, évike -
felnyalábolod a papírokat, adsz egy-két
levelet postázásra és már itt sem vagy.
Már itt sem vagy. A képzeletem játszik.
Bennem maradt a történeted, Eszter.
Aranymasnival kötöttem át lelkemben,
hogy sosem tévesszem össze egyéb
históriákkal, tragédiákkal, sorsokkal,
s mindig lelki szemeim előtt legyél,
hogy bármikor rádnézhessek...
hogy vigyelek magammal, hogy...
te is velem jöhess tovább
maradék utamon.
(2019. május végén)
Hozzászólások
Haász Irén
2019, május 22 - 15:09
Permalink
Bárki is volt, szépen
Bárki is volt, szépen búcsúztál tőle!
Sztancsik Éva
2019, május 28 - 18:34
Permalink
Köszönöm szépen szavaidat,
Köszönöm szépen szavaidat, Irénkém.