Hinta-palinta

 
Nyikorog a régi hinta,
a múltat ringatja a szél.
A hang mintha engem hívna.
A lánc sír. Elfelejtettél.
 
Őrzi egy kicsi lány dalát,
s azt az önfeledt nevetést.
Fülembe cseng, ahogy kiált:
feljebb! Még, magasabbra! Még!
 
Az akácvirág illatát,
a simuló gyermekujjakat.
A kis könnyező panaszát.
Őriz-e súgott titkokat?
 
A kedvenc mesém itt maradt.
Mosolygok, rég volt, nagyon rég.
Felejtett álmokat ringat
a rozsdás lánc, s a kopott léc.
 
Mozdul a kezemben egy kéz.
Jó meleg, édesen puha,
s szinte boldogan nyikordul
újra a hinta-palinta... 

Hozzászólások

hzsike képe

Kedves Ilona!

Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez!