A kő

Belé botolva leltem én e kőre,
a partra tán egy áradás vetette, 
lenyúltam érte - így csinál a dőre -,
ki szépnek látja, át nem lép felette!
 
Oly óvakodva tettem ott szatyorba
a sérüléstől féltve ritka kincsem;
vajon, mitől lett széle mégis csorba? 
Ilyen talányos titka másnak nincsen!
 
Hisz szívalakja volt a parti kőnek,
folyó-csiszolta (rajta még a nedve); 
a kőszirének édes álmot szőnek, 
de megrepednek kőfiút epedve.

Hozzászólások

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Feri!

Megint remek vers, köszönöm.

Erzsike

hubart képe

Én köszönöm, hogy olvastad, kedves Erzsike!