Drága Földünk

 
H.Gábor Erzsébet
Drága Földünk
 
Drága Földünk, öreg szülénk,
beteg karod fonod körénk,
levegőt is lassan veszel,
s kapzsi fiad, kifoszt, vedel,
 
amíg te a harcod vívod,
s nem éli át kínzó kínod,
míg a létért sírva küzdesz -
neki minden pénz, és üzlet!
 
Nincsen mérték, nincsen határ!
Kopasz fákon él a madár,
ember ember ellensége -
mi lesz ennek, mondd, a vége?
 
Sokat adtál, mégsem elég,
bűnbánatunk térdel eléd,
eltékozolt kincseidet,
termőfölded, tiszta vized,
 
visszasírnánk, de már késő!
Testedet, mint éles véső
szabdaltuk szét ezer részre,
s nem is vettük közben észre;
 
haldokolsz! A medred szárad,
ott, hol régen folyó áradt,
kopár, szikes, minden kihalt,
s hol az állat tízet fialt,
 
nincs már élet, meddő világ,
hol a féreg mindent kirág!
Nem érdemelsz ilyen véget -
drága Földünk, féltünk téged!
 
Hátha az Úr, megkegyelmez,
megbocsát - vagy mindent elvesz -
s elűzi a  kapzsiságot,
megfizettük már a vámot.
 

Hozzászólások

gosivali képe

Szépen írtad ezúttal is...  Megérintő.

hzsike képe

Köszönöm szépen, drága Vali! :)

Csilla képe

Nem tudom, hogy megfizettük-e a vámot, vagy ezután fogjuk...

Nagyon szép vers, sajnos igaz is. Ölellek

 

Haász Irén képe

Fizettük és fizetni is fogjuk...drága Zsikém, gratulálok.