Az elveszett gyerek

 
A nyár saját tüzébe szenderül,
de fénye titkon éget még belül.
Emlékeim taván most elpihen,
csónakként ring szívem.
 
Lángpernye száll, aranyló napkorom, 
az éjszakába nyúló partokon
csatangol rég egy elveszett gyerek,
fülembe csengenek
apró dalocskák, s könnyű léptei.
Már én tudom csak őt megérteni.
Mint pirkadatra nyíló ablakok,
úgy nézem, s hallgatok.
 
S löknek felé a víznek ráncai;
tudnánk együtt mi újra játszani?
Napom kihűl, az álmom lombtalan...
Veled vagyok magam.
 
 

Hozzászólások

Haász Irén képe

Nagyon tetszik.

Nem először mondom, nem is utoljára...:)

Csilla képe

Úgy legyen! ;)
Köszönöm, Irénke!   

 

hubart képe

Igen, igen, igen! Lám itt is el tudtál játszani azzal a csatangoló kisgyerekkel, aki az én olvasatomban Te vagy, egykori önmagad! :) 

Csilla képe

Hát igen, nem tudom 'elengedni a kezét'... :) Köszönöm szépen, hogy elolvastad és írtál.

 

lnpeters képe

Én is úgy gondolom! A vers kiváló!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Csilla képe

Az jó hír! :) Köszönöm szépen!

 

Kankalin képe

Ötletes, szuper vers, ritmusa visz, nagyon tetszik.
A záró sort rendesen odatetted, de az egészről ez a véleményem. :)

Szeretettel: Kankalin

Csilla képe

Örülök a figyelmednek és a véleményednek! :)

 

hzsike képe

Ragyogó vers, nagyon átélhető... Gratulálok, Csillám. :)

Ölelés ma is.

 

Csilla képe

Ha így van, az nagyon remek! :) Köszönöm, és ölellek, Zsikém!

 

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Csilla!

Köszönöm a remek verset.

Erzsike

Csilla képe

Én köszönöm, Erzsike!  :)