RÁNK KÖVÜLT IDŐ

Néha harang szól, máskor ócska vekker.

Napra múlik nap. Minden csak úgy marad:

a magány meddőjén ostrea darab,

héjában ott búg még az ősi tenger.

 

Apró sóhajok közt bujkál az ember,

előle már az álma is elszalad.

Ami vele maradt, pár féltett kacat,

némelyiket megtalálják majd egyszer.

 

Angyalkönnyek. Hulló meteorzápor.

Boldog idők! Hőst szeretne a jámbor,

és szférák felé hajolva szent zenét.

 

Lebegni valami édeni hitben,

hol Éden kövült fái gyűrűikben

őrzik Isten lángpallos-ítéletét.

 

Hozzászólások

Nagyszerű! Megfogott ez a vers. Szeretettel gratulálok! 

 

lnpeters képe

Ez igen! Remek szonett!

Pete László Miklós (L. N. Peters)