Hepp Béla: Fuss, kobzos!

Ezüst hajó hozta az új Királyt. 
A kínnak vége! ujjongott a nép, 
ezer dobos a hírrel körbejárt 
kiáltani az új Felség hitét, 
és folyt a tánc, mulatság öntudatlan... 
én láttam őt, tudtam... és nem mulattam. 
 
Száz szózatot vitt szereszét a szél, 
hogy Kánaán jön el és jobb jelen, 
a nagyvilág is majd arról beszél, 
hogy lett ezerszer szebb itt hirtelen, 
és folyt a tánc vak hittel, öntudatlan... 
én láttam őt, tudtam... és nem mulattam. 
 
Új zászló lengett fenn a vár fokán, 
szemét, mi volt, most új törvényeket! 
Ki nem ropja, hadd lógjon! Fenn a fán! 
nincs más határunk, csak a képzelet, 
és folyt a tánc dobogva, öntudatlan, 
én láttam őt, tudtam... és nem mulattam. 
 
Szekér jött zenés-szalagdíszesen, 
a Felség szólt, kell egy kis áldozat, 
hogy szép jövőnk elérhető legyen, 
a pénzed kell, s hagyom a házadat... 
Lassult a tánc, még mindig öntudatlan, 
én láttam őt, tudtam... és nem mulattam. 
 
Üres kamrákban port szitál a csend, 
a síp a dob régen elhallgatott, 
bújik a szó. retteg, hogy mit jelent, 
kinél bókolnak sokszínű gazdagok, 
a régi tánc folyik még öntudatlan, 
én láttam őt, tudtam... és nem mulattam. 
 
Alám a fagy, hátamba húr hasít, 
fölöttem tizenkét vak csillag forog, 
a szél szemembe könnyet hogyha csíp, 
alig látom, hogy a tegnap-táncosok 
maguk elé meredve, kábulatban 
már látják őt. Tudtam, nem én mutattam.