A pőre ég alatt

 
Olyan sivár e táj, üvölt a kerge szél, 
a múltnak árnya jár körül, nekem beszél.               
Ezüst lámpás a Hold, lyukas fedél az ég, 
a szívem egy vacak, kopott cserépfazék.
 
Tudom, fölém sosem terülhet oltalom,
hisz életem csupán egy üszkös romhalom. 
E sorscsapás jutott nekem hát, Istenem?
A szép, szerelmi tűz hevét sem ismerem.
 
A pőre ég alatt az ember oly parány,
a tél nagy úr, fagyos lepelt terít ma rám.

Fehér a táj

 

A zord vihar, ha útra kél,
ma porhavat sodor sután.
Pihét cibál a fürge szél, 
de fény dereng a hósubán.
 
Fehér a táj, hisz ünnepel, 
a fagykirály nekem dalolt.
A hó befed, s e csöndlepel 
szelíd, akár a néma holt.
 
A hamvas ég fölém hajol,
csodás, sötét selyemdamaszt.         
A tél puhán ma átkarol,
e bársony éj reményt fakaszt.
 
 
 
 
 

A magány lett tanyám

 
Gyermeki szívemben kis tüzek lobognak,
nem érzem melegét tenélküled, anyám.
Csak én sejtem súlyát e sajgó soroknak,
s hogy viseltem ezt el? A magány lett tanyám.
 
Talán az illatod az, ami hiányzik,
a hangod selyme. Kint a téli fagy arat,
s olykor, mint rettegőt el-elkap a pánik,
arcod homályba vész, s örökre ottmarad.

Az ÉLŐ MAGYAR LÍRA CSARNOKA éves frissítése

Figyelem!

Holnap, azaz 2017. január 5-én éjfélkor letelik a Csarnok frissítésének idei határideje.

Ezennel nyomatékosan felkérem az Élő Magyar Líra Csarnokának azon tagjait, akiktől az elmúlt év során egyetlen verset sem kaptunk, tagságuk fenntartása érdekében a hiányosságot holnap 24 00 óráig pótolják.

Ellenkező esetben elveszítik a tagságukat!

Pete László Miklós

főszerkesztő

 

A HÓNAP VERSE: 2016. OKTÓBER

A HÓNAP VERSE

 

2016. október

 

Mihály Csilla:

Mint összebújó csermelyek

Mióta, s hogy kerestelek,

miközben tudtam, jössz felém,

csobogva futsz, s egy új regény

kezdődik el velem, veled,

 

mint összebújó csermelyek,

belőlünk nő e csepp patak,

csend-tükrén mélye felfakad 

és földöntúli fényt rezeg.

 

Hulláma hosszú életű,

A HÓNAP VERSE - 2016. szeptember

HAÁSZ IRÉN:

 

Csillagvadász

 

„Kívánhatsz bármit, súgta anyám, 

ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé. 

                      

Kívánhatsz bármit, és teljesül! – 

ez az ígéret hajtott belül, 

anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.

Lobban a vágyam

 
Én ma a nyári meleggel töltöm az őszi kabátom, 
s nézem az égen a bűvös csillagok éteri táncát.
Csillan az éj szeme, féltőn őrzi az esteli tájat,
nő a remény idebenn, mint árnyak az éji homályban.
 
Éneke zeng ma a szívnek, s messzire száll el a sóhaj. 
Holdanya szórja a fényét, most veled álmodom égőn.
Lobban a vágyam, a testem, rengeti lelkem az érzés,
ím közel érzem az édent, hisz te vagy újra a mátkám.

Leszáll az éj

Leszáll az éj, nekem regél,
eső szitál, s a csend se fáj.
Tücsökzenész vonót cserél,
a tájba dal vegyül, s a báj. 
 
A hegytetőn bolyong a vén
időapó, szakálla leng,
de jő a Nap, ruhája fény,
a fellegek fölött mereng.

Lisszaboni császárfák

 
Fehér lángokban szikra, pára 
vakítón csorog ház falára,
ezüst hálóban ring a május,
sikátor alján mór zugárus
életén borong, fátyol a szemén.
 
Villamos csenget, elnyűtt hangja
Alfamán kaptat, lármát csapva
siklik a szűkös csempe-estben,
képzeletem is kékre festem,
hulló napkorong sugara felém
 
táncol a Tejón, mint fény-kajüt,
Szent György harangja épp nyolcat üt,
szívem útra kész, véle kondul,

Búra derű

 
Ősz citerázik a fán, senki se hallja talán
bánatos, árva zenéd, szél fütyörészi köréd.
Mennyire reszket az ég! - rengeti Napnak ölét,
színehagyott sugarán táncol a fecske, parány;
lombkoronán kikacsint fénysuhanásnyi magány.
 
Lépted után egyedül porzik a lég keserűn,
vágyakat űz, megidéz félbeszakadt nevetést,
hajnali szív örömét tördeli, jól belevésd:
benned a fény hegedül! Mennyei ék-veretű
dallama hinni tanít: majd jön a búra derű.
 

Fénysugár

Csodákat álmodó fénysugár
merre jársz, merre vagy, jössz-e már?
Látod-e, tombol az éjsötét,
sirámunk jajszavát szerteszét
hordja a szél bágyadt szárnyain,
adagolt félelmek árjain.
Hályogos szemünkön bűvölet,
hittelen sodródunk nélküled
káprázat létben, és látszatok
mögött az Isten is rég zokog.

Vitorlás

Lombba süppedő, nehéz levegő:
vihar előtti csend oson a fákon,
álmokat szedő, homlokán redő;
bújj ide kicsit, mert ma nagyon fázom.

Bitang vágyaink árbocán megint
csüggedve leng a kifeszített vászon.
Az ég nem kacsint, megdördül, amint
reszketeg kezem mégis összezárom.

Napfényt látok, és parázs lüktetés
ringat idebent, a sugara bársony,
lelkem hol recés, simít egy kéz, becéz,
élettel telve a bizalom átfon.

Egyedül

 
 
Megannyi szó után a néma csend,
riadt a szív, a lélek összetört.
Az elme zúg, a fénye csak dereng,
a kéz remeg, a bánat újra tölt.
 
Sivár szobádba kényszerít az éj:
hamis gyönyör fakad, sovány vigasz.
Tükörbe suttogod, ma sincs esély,
egy árny felel csupán, ez így igaz.
 
Vörös szemedre festi fátylait,
s a hajnalokra átkot ír a múlt.
Az ég eléd teríti ráncaid,
ma gyűrt papír, mi egykor elsimult.
 

Lét suhan

 
Lét suhan, s e csendes órán
ezüsthajnal esőt szór rám,
hangtalan. 
 
Cseppjében az örök élet,
reményt súgó, friss ígéret,
súlya van. 
 
Pókhálón ring bíbor álmod,
bebábozott sóhajtások
lengetik. 
 
Szürke árnyban fehér lépdel,
dobbanásnyi fényben ér el
lelkedig.

Mit jelent a szó: Líra?

 
Mit jelent a szó: Líra ?
 
Értelmét a görög líra, a lant szó adja meg. A vers a legrégibb időkben ének volt, a görögöknél az éneket lanttal, vagy fuvolával kisérték.
A költők mindmáig ritka esetekben térnek el a vers énekelhető formájától. A költeményeket gyakran szokták megzenésíteni. A költő nemegyszer mondja magáról, hogy énekel. Közkeletű kifejezés: megénekelni valakit, vagy valamit.

BEKÖSZÖNTŐ AZ ÚJRAINDULÁSKOR

Cikkek: 

Kedves Szerkesztőtársaim! Kollégáim! Barátaim! Költők és Olvasók!

 

Szeretettel köszöntök mindenkit az újra indulás örömteli napjaiban!

 

Az Élő Magyar Líra Csarnoka és a Magyar Parnasszus nem szűnt meg, nem tűnt el, hanem újra indul változatlan formátummal, tartalommal és programmal, de új helyen és teljesen önállóan.

 

Továbbra is a minőséget keressük.

 

Hazájából számkivetve is magyar (Gyöngyös Imre újabb művei elé)

Csak a leghosszabb út vezet el a tökéletességhez". Paolo Santarcangeli a torinói egyetem magyar irodalom tanszékének vezetője volt, A labirintusok könyve című művéből idéztem e cikk indító mondatát. Innen már csak egy lépés az ő másik gondolata: az igazi alkotók személyes sorsukban is a poklot járják már a mitológia szerinti első költő, a lantmuzsikával varázsló Orpheusz óta. A krétai labirintusban Ariadné fonalára, a Pokolban Vergilius szellemére volt szükség, hogy vándoraik az útvesztőkben el ne tévedjenek.

Oldalak