Szilágyi Ferenc Hubart, a Csarnok új tagja

1952-ben születtem a nyírségi homok és az érmelléki mocsárvilág határán, Érmihályfalván (Erdély – Partium). Távol a természet és az építő emberi kéz csodáitól, azon a földön, amelyet Kazinczi, Kölcsey, Krúdy, Ady lábnyoma szentelt meg. A hely szellemiségének örököse lenni megtiszteltetés, ápolni kötelesség, továbbépíteni pedig hivatás.  Írni gyermekként kezdtem, de huszonöt éves korom óta képző-művészettel is foglalkozom. Érmeimmel, plakettjeimmel számos egyéni és csoportos kiállításon szereztem hírnevet és elismerést. Néhány kisebb köztéri alkotás mellett a legbüszkébb az általam tervezett és 2004-ben leleplezett monumentális emlékműre vagyok, amit szülővárosomban a XX. század hőseinek és áldozatainak emlékére emeltünk.

Az ezredforduló után új lendülettel fordultam az írás felé. 2006-ban megjelent az első önálló kötetem, az édesapám világháborús katonatörténeteit feldolgozó regényes emlékirat, Sztálin-csokoládé címmel. 2007-ben adták ki a nagyszüleim életéből merített, két novellafüzért tartalmazó kötetemet, amelynek címe Nagyapám pipái, Családi Panoptikum. Verseimet kezdetben internetes irodalmi portálokon publikáltam, majd a 2010-ben kiadott Tyúkudvari Gregorián, és a 2011-es megjelenésű Napkalászból arany pereg című kötetemben. Több antológiában is szerepelnek a verseim, publicisztikai írásaimnak a megyei lapok adnak helyet. Kéziratban van két regényem, és fél kötetre való novellám.
 Az alkotómunka mellett fontosnak tartom a művészeti szervezőmunkát és az ismeretterjesztést is. Önkéntes alapon, vagy felkérésre kiállításokat szervezek, megnyitóbeszédet mondok, tárlatot vezetek, előadást tartok képzőművészeti és irodalmi témában.
 Nős vagyok, két sikeres felnőtt gyermekem, és három unokám van.

 

 

Hozzászólások

vati képe

Csatlakozom a drága földidhez, Ferikém, itt is szeretettel üdvözöllek.

Varga Tibor

hzsike képe

Kedves Feri!

Szívemből gratulálok, ehhez a megérdemelt kitüntetéshez.

Ott a helyed, a legjobb költők között!

Szeretettel:Zsike:)

 

Gratulálok kedves Feri!

Én már, amikor megismertem a verseidet, akkor tudtam, hogy Itt a helyed...

Őszinte barátsággal: Barna

hubart képe

Köszönöm mindnyájatoknak a kedves szavakat, gratulációt!

Oldalak