Óarany

Óarany ritmust dobol a láb,
síró kockaköveken csattan,
poros kirakatban viaszbáb,
állott múlt-aszfaltba ragadtam.

A perc, mint tölgy levele hullik,
kés szikrázik életem nyakán,
bánattal laktam jól csordultig,
borostyán-elefánt a magány.

Ölelésed emléke kísér,
a számtalan fájdalom-atom
gyufás-skatulyába belefér,
talpig borít a bánat, hagyom.