A magyar Golgota

Arad felett könnyeznek az egek,

Arad felett nagy kósza fellegek,

Arad felett a csípős őszi szél

Tán régi fájdalmas regét mesél,

Hogy mért marad

A szép Arad

Az örök magyar bánat városa.

 

Báró Revitzky Mária szerelme

Krisztust idézte utolsót lehelve,

Sortűz felelt rá, osztrák kegyelem,
Csendesen sírt Arad,

És sörrel ünnepelt a szolgahad.

 

Csak három ív papír

Maradt az öreg huszártiszt után;

Szégyenkezett a Hold,

S a sáncárokban

Madár nem dalolt.

 

Elsőre meg nem ölték;

Gyorsan

Kapkodva

Halálba gyötörték.

 

“Hősök kellettek” - mondta -

A hazának.”

Megjött,

S nem volt bocsánat.

 

A nyelve német, a szíve magyar;

Még utoljára reccsent az avar;

Tudja Arad:

A magyar föld

Magyarrá

Fogad.

 

Vauban-t olvasva
Várt a

Végső útra;

A hazát védő erődöt emelt,

Kötelet érdemelt.

 

“Krisztus mellett áldozatom szerény”

Ha élni nem lehet,

A szép halál: erény.

 

Mikor a kardját Gyulán kettétörte,

Nem a lelkiismerete gyötörte,

Haynau keresztény,

És ő is az,

Rossz kártyás az ördög,

Rossz és ravasz.

 

Látta sok lovas tusa,

Ő lett volna

Görgei Brutusa.

 

Hazánkhoz fűzte őt

A magyar ég,

S egy magyar feleség.

Adott szívet, erőt

És tehetséget,

Élt harminc évet.

 

Tudta, hogy Európa

Nem segít,

De tisztel,

Ő volt az utolsó

Hadügyminiszter.

 

Bár szerb volt minden őse,

Ő a magyar nép

Feledhetetlen

Hőse.

 

Már csak egyedül élt,

Társai mind halottak,

Ő, a gróf,

Úgy mondott búcsút Aradnak;

Kezet csókolt

Legvitézebb bajtársának,

Egy szerb parasztnak.

 

Míg egy magyar marad,

Ne feledd,

Hol van Arad;

Ha útjaid fájdalmasan haladnak,

Küldj a szélben

Egy sóhajt

Aradnak.

 

Ama tizenhárom

Hetedhét határon,

Ezeregy világon

Százegy világon is

Túl lehet azóta,

De mégse lesz hamis

Ama régi nóta,

Hogy rendületlenül..

Most már nem hegedül

Mentében a magyar,

De még tisztességet

És szent békét akar;

S szabad akaratból

Magyarnak megmarad -

Esküszünk

Örök, szép

Bánatodra:

Arad!