A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja

A fák megritkult lombjai között

Beküldte Bolgárfalvi Z Károly - 2017, november 4 - 12:06
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
A fák megritkult lombjai között
Fogócskát játszanak az őszi ködök.
Hol van már a vidám, illatos nyár?
A szerelmünk jelképe odavan már,
 
Mert lelkünk, mely fennakadt a gátnál,
Ereklye lett az útelágazásnál.
Fájó érzés, mit ha felkap a szél,
Fordít erre-arra, de ő nem beszél.
 
Őrzi titkát, mint a málló kövek,
Elhagyatottan, hisz nincs már feszület,
Áldás, mely óvná. A vágy is kopott.
 

A szülői házat

Beküldte Bolgárfalvi Z Károly - 2017, szeptember 28 - 14:29
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
A szülői házat az ősz már körbeülte.
Hullik a szilva, a körte a fűbe.
Vöröslik levele majd’ minden bokornak.
Elmúlást hirdet, pusztulást csokorban.
 
A vén fák gesztje már korhadoz,
de a szíjácsuk még él.
Az út szürkésfehér szalagján
vidáman nyargal a szél.
 
Bugás fűcsomók fakó arany haja,
hullámos dombokon terül, úszik, szalad.
Kopottas ruhájában néz körül az erdő.
Napbarnított kérges arca, barnás, vörös, felhős.
 

Ringató

Beküldte Magyar Éva - 2017, március 20 - 19:43
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Szép ez a nyár,
szép vagy te is,
vágy vagy te is,
meleg fényár.
 
Jó most így ez,
jó vagy te is,
jel vagy te is,
szavad üzen.
 
Halk ez a csend,
halk vagy te is,
rend vagy te is,
biztos kezed.
 
Kell ez a láng,
kellesz te is,
lágy vagy te is,
hullámringás.
 

Napsütésben

Beküldte kékszem - 2017, március 5 - 21:56
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja

 

Együtt élünk ma is,
mint ahogyan eddig,
a hű barna szemed
szerelmet sugárzik.
 
Jönnek a sugarak,
megtalálnak engem,
s tőlük azt is tudom:
mi van a lelkedben?
 
Vágyod a szerelmet,
és te meg is kapod,
hogyan kell szeretni
igazán, te tudod!
 
Napsütésben élünk,
nem látunk árnyékot,
hogy tartjuk meg a fényt?
azt te megtanítod.
 
 

Hókristály

Beküldte MMarcsi - 2017, január 8 - 17:49
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
Hókristály
 
Hulló hókristályok szitálják a tájat,
ónos fénycseppjeik karolják a fákat.
Bájos ridegségük merev fehér álca,
üvegkönnyeiktől síkos fű s fa ága.
 
Lámpák árnyékában mélán tétováznak,
hűs tükörképeik fénylőn haloványak.
Ezüst ruhát kapott sarkon a vén fenyő,
tűhaját befedi, mint fehér keszkenő.
 
Számos huncut szikra orrom előtt táncol,
arcom rideg páncél, szívem mégis lángol.
Hajamra tapadnak jeges kristályszemek,

Együtt

Beküldte Jégmadár - 2016, december 20 - 13:44
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Múlik a reggel, tétova útra kel, indul a hajrá.
Illan a nappal, lépdel alélt lelkem tova, szépen,
pontosan ébred. Vágy-ölelésen ring ma a szellő,
csönd-szerető belekapva a szoknyám szélibe szaggat.
És csak mindig baktat a vágyam utánad egész nap.
 
Fodros felhőn gondola úszik el és vele jár az idő.
Fénylőn érint, napsugarán evez életem. Érzem,
nézi a boldog szép mosolyom, mert éled a holnap.
Látod Kedves! Nélküled én már nem leszek asszony. Hisz

Szólj helyettem!

Beküldte MMarcsi - 2016, december 10 - 21:21
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Szólj helyettem!
 
Szólj helyettem, ha hallgatok!
Szólj, ha némák a dallamok!
Kiálts, ha éppen csend honol,
kiálts, ha lelkem kóborol!
 
Szólj helyettem, ha nem tudok,
ha elmém zavarban bugyog!
Kiálts, hisz én már nem bírok,
szóljanak sípok és dobok!
 
Szólj, ha nem hallod hangomat,
ha furcsán leszek hallgatag!
Kiálts inkább, hisz rád bíznám, 
szócsövem legyél, ne bírám!
 

Az Őszhöz

Beküldte seni - 2016, szeptember 28 - 20:54
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Még nyílik a rózsa, szirmait bontja,
mintha nem hinné, ősz közeleg,
egy másik bokorban krizantém mondja,
vége a nyárnak, add a helyed.
 
Sötét a felleg, már bármikor eshet,
villan a villám, dörren az ég,
a levelek szívják az esőcseppet,
így a faágtól nem válnak még.
 
Hűvös a szellő, lassan szárad minden,
hátha fog sütni még ma a Nap,
tücsök is zenével kérlel szelíden,
ne fuss el Ősz, sokáig maradj!
 

A lélek törvénye

Beküldte kékszem - 2016, szeptember 28 - 09:53
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Hosszú-széles út
ismeretlen kilométerei
hoznak lázba, nem az,
ami ígéretesen kígyózik előttem. 
Az idő porszemei vakítanak, 
életsétámat megfosztják 
a bizonyosság leheletétől. 
Átlátszó üvegen keresztül 
sejtetik velem: hol vagyok, 
és hová érkezem. 
Zároltak minden lehetőséget. 
Kimért porció az, 
ami nekünk adatik. 
Annyi marad, hogy írt, 
vagy nem írt törvényt 
csak a lélek szabhat.
 

Őszköszöntő

Beküldte seni - 2016, szeptember 13 - 12:12
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Amikor a reggeli Nap rámosolygott,
s fénynyalábbal karolta a rózsabokrot,
megcsillantak közte az ökörnyálszálak, 
üzenet, hogy érkezel, s vége a nyárnak.
 
Időt lopsz, hajnali hűvöset csempészel,
de nappal engedsz még meleget, s beérlel
számtalan portékát: gyümölcs, termés, levél,
tőled oly zamatos, s veled válik szebbé.
 
Szeretlek, pedig a jöttöddel öregszem,
hiszen számos évem megpihen öledben.
Nekem gyönyörű vagy, festőien színes,

Salome tánca

Beküldte barnaby - 2016, augusztus 20 - 16:58
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Táncolj az éjen át, holdszemű szépség!
Atyád, és anyád féld, rémség a tettük.
Megfizetnek ma még mindenért!
 
Mint Ezüstmadár, fehérvállú galamb,
ki ritkán énekel, Salome Ő, lánynak tünemény.
Próféta jő, átkot szórva szól:
Mily dicstelen a frigy, ha férjt emészti el,
és testvér a gyilkos ágyasa.
Az álnok nőszemély
ezt már nem szívlelheti. Ágál ellene.
 
Mert, ki bűnébe lát, délceg, daliás, 

Az augusztus

Beküldte Koránkelő - 2016, július 27 - 14:40
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Az augusztus egy érett, jó nő.
Nappal napfény-sminkjében tetszeleg,
de este szép arcán hold-szemölcs nő,
csillag-ráncain hűvös éj remeg.
Mégis ragyog, fényes útjelzője
a nyár végén tomboló vad vágynak.
Ő sem, mi sem gondolunk az őszre.
Életünk delére fittyet hánynak
csalfa érzelmeink, vagy keresztet
vetünk elvirágzó édenünkre.
Az augusztus sem figyelmeztet;
tetszeni akar, szemünk a tükre.

Egy kép a falon

Beküldte Bánlaky László - 2016, július 22 - 14:45
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Szemben velem egy kép függ a falon,
megfogott, rabul ejt, nem engedi
másfelé kószálni gondolatom.
 
Vén fa, vastag törzse elágazik
kettéhajolva, nem is egy fa,
egy tőről fakadó kettő volna.
Sűrű ágaik kopáran állnak,

Holdfogyatkozás

Beküldte DJ - 2016, május 14 - 22:36
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Te a nap, én a hold,
ébren ezt álmodom,
felettünk csillagok,
tengerben, zátonyon,
hullámsír, csendes mély,
s míg nappalt éj kísér,
megfagyok.
 
Te a nap, én a hold,
vánszorgó múlt idő,
utadon, utamon,
akadály-vár ledől,
fényedtől ragyogva
egyedül remekül
elvagyok.
 
 
Te a nap, én a hold,
bújócska, más világ,
ugyanazt akarjuk,
vagy épp pont ezért mást,

Az évszakok csatái

Beküldte Koránkelő - 2016, május 4 - 14:39
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
 
Hő-hadait gyűjti még a nyár,
véres alkonyát körbehordja.
Köd-kabátot hajít a határ,
lándzsákkal szitál légiója
 
az ősznek, a győztes vas sasnak.
Hullatja, színekkel foltozza
betegeit a tűnő nyárnak.

Hétköznapi eset

Beküldte Koránkelő - 2016, május 3 - 14:01
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Akár az ér-alagútban a rossz vér,
robog a metró. Megálló: Moszkva tér.
Karcol a levegő, szúr és feszítő.
Két nehéz lépés, és lesz mozgólépcső.
Odafent furcsán zúgnak a torz hangok.
„Jó lesz, ha engedtek! Jó lesz, ha hagytok!”
Szúrt sebbel jött. Mintha ellökné őket,

Révbe értem

Beküldte Koránkelő - 2016, május 3 - 13:43
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
Gyermekkorom: lecsöppenő harmat.
Felszívja az emlékek virága,
de szellőztet, pitvara kitárva
a dobbanó szívnek. Mert a múltat
 
őrzi és tartja, akár a vérkört.
Bennem van, él a tegnapi élmény.
Vezetek, de az útról letérvén

A tükör előtt

Beküldte Koránkelő - 2016, május 2 - 21:54
A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
 
 
A tükröm néz belém, megtükrözi lelkem.
Mint zúzmara a fán, úgy rám tekerődtem.
Magány-endoszkóppal társalog a fekély,
szótagolva szaggat a felköhögött vér.
Nem lehetsz vérrögöm, vérem szép szülötte!
Kevés lesz a holnap, nem elég örökre!

Oldalak