A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka

Az éjjel hegedűse

Beküldte Szalayné Komlós... - 2018, október 19 - 20:38
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka


Susog a lomb, távolban dallam kél az éjben,
Sötét az ég, homlokán csillagfények égnek,
Parázs a lég, táncba kezd minden édes álom,
Kacag a húr, holdvilág keringőz a tájon.

Boldog a nyár, arcába arcod van bevésve,
Neked dalol, hozzád hajol csókért cserébe,
Szíve szavát, szerelmét rábízza a szélre:
Hintse szét  titkot őrző, forró, brokát égre.

Ezüst a tó, hűs tükrét tartja a Holdnak,
Alant a hab rajzolja, mit váltott valóra,
Amíg a dal tajtékán lágyan ringatózik,
Kelet felöl lassan hajnali pír lopózik.

Ma még a Holddal táncolok

Beküldte virginás - 2018, szeptember 26 - 12:54
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Sok sebet ejtett rajtam a félelem,
átvergődtem a sötét álmokon.
Gyerekként hittem, az élet végtelen,
s hogy most rövidül, nem csodálkozom.
 
Azért kaptatón túl lesz még ránc-remény,
s a perc csodája szerteszét hever.
Ha majd ott leszek az idő peremén,
szednem belőle ne legyen teher.
 
Távolabb lucskos a torlasz-gördület,
tegnap-foltját fonnyasztva szétterül.
A hitben-pirkadat nem fog már tüzet,
s fújom a pernyét tehetetlenül.
 

Napkelte

Beküldte József - 2018, július 16 - 21:11
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Ma itt járt az égi vándor,
ablakomon benézett,
úgy csodáltam, milyen jámbor,
s gondolatom emésztett:
 
mit hozhatott vajon nekem?
Ősnapkelte! A remény
vagy a mámor, mi megterem
rajtad, s azzal jössz felém?
 
Nyughatatlan szívem belül
ébredéskor téged lát,
míg a lelkem feléd repül
csalódások fényén át.
 

Jönnél-e?

Beküldte József - 2018, július 9 - 21:02
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Ha elrabolna majd a félelem
s mint ló a zabot, tán úgy felzabál
a kín belülről, vajon meseszép,
türkizkék szemed egyszer rám talál?
 
Ha vágyaimnak leszek a rabja,
és láncra verve szolgálom őket,
vajon megvetés vagy csak szánalom,
amit várhatok s kaphatok tőled?
 
Jönnél-e, mikor mindenki elmegy?
Lehetnél minden, amire vágytam,
egy boldogító kis mátka, és te
lehetnél végső, halálos ágyam.
 
 

Lesz-e még?

Beküldte József - 2018, május 22 - 14:21
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Ki lesz majd, ki erre jár,
s jó szívébe belezár,
hogyha létem porrá hull,
s nem kap több fényt forrásul?
 
Ha csónakom léket kap,
s elmerülne majd egy nap,
ki lesz még, ki engem lát,
majd a partra ki visz át?
 
Ha ágyam lesz a halál,
ki lesz az, ki rám talál,
s kezem fogja, nem ereszt,
míg hátamon a kereszt.
 
De addig is, lesz-e még
fejem fölött szép az ég?
Arcom sápadt, bús komoly,

Télutó

Beküldte zelgitta - 2018, március 19 - 22:41
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Az ég ősrégi, szürke sziklatömb,
agyonnyom minden élőt s holtakat,
a háztetőkre, kopár fákra döng,
s vak víz fölött a hídra rászakad.
 
Vérerekben a Hold úszva járkál,
szunnyadó hang az elmúlt nap szeme,
andalog még, s ott a régi háznál
tántorgó gondja alszik el vele.
 
Egy kutya ugat elnyújtva, távol,
s a kerítésen át a fagy matat,
halott pelyva már, szélfúva vádol,
üres-roskatag minden gondolat.
 

Tükröm és én

Beküldte Z.Konkoly Juci - 2018, március 12 - 13:13
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Bátran szembenézek veled,
kézen fogva szép és csúnya,
hintáznak az évek ráncán
egyetértőn összebújva.
 
Gyűrűzik az évek száma,
de szememben élet ragyog,
és amikor rád figyelek,
tudom, így is boldog vagyok.
 
Szeretsz engem, nem kétséges,
ha az árnyék szememre ül,
rám pirítasz, tekintsek szét,
hányan élnek fedél nélkül.
 
Volt idő, hogy féltem tőled,
megfejtettem már a titkod,

Rám dobott inged

Beküldte Z.Konkoly Juci - 2018, február 22 - 19:46
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Fogak közt szűrt szitok,
vádol a szó.
Kemény köpet, mi
karcolja arcomat.
Izzó lávaként
csorognak a szavak,
égetnek, sértenek.
Mint kőzápor,
sodornának a földre,
mivoltomat semmisítve.
 
Számban válasz íze érik,
...de nem...
nem veszem fel,
rám dobott inged!
 
Hagyom...
csússzon csak tovább,
míg földet ér.
Így nem fojt,
a tehetetlenség szava,

Épül-e újra

Beküldte Z.Konkoly Juci - 2018, február 22 - 19:44
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Most didereg a természet,
ködös reggel fagyot sóhajt,
a szürkére meszelt égbolt,
halvány fénysugarat óhajt!
 
Most mégis árny uralkodik,
bársonyfekete a határ,
sötétségbe belehuhog,
oly közelről a vészmadár.
 
Most gyöngyöket sír a felhő,
fájdalmat arat a kaszás,
torz kínt rajzol az arcokra,
a halálos csókolgatás.
 
Most hol van a mindenható
mikor zsákmány közt válogat,

Ábránd

Beküldte virginás - 2018, február 3 - 09:53
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
Ábránd
 
Kerestelek a könnyeimben,
nem találtalak semelyikben.
Zeppelineknek kosarában,
minden összedőlt kártyavárban.
 
Úgy kutattalak fagyban, jégben,
szépről lemondó szenvedésben.
Tengerek mélyén, a hullámban,
karmazsinvörös paplan-ágyban.
 
Fekete-fehér szegénységben,
az ablakpárkány-repedésben.
Patakvizeket gyűjtő gátban,
eső utáni pocsolyákban.
 
A bizarr sorsban kémleltelek,

Keserédes szellő

Beküldte MMarcsi - 2018, január 14 - 18:22
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Keserédes szellő
lehelete kísér,
hallgatózom csendben,
boldogságot ígér.
 
Ígéri, hogy holnap
kékebb lesz az égbolt,
zöldülő rét fölött
megszépül a régvolt.
 
Ígéri, hogy arcom
többé nem lesz komor,
nekem nyílik minden
mosolyvirágbokor.
 
Ígéri, a tenger
hűsét nekem adja,
gyöngyökkel szórt medre
lelkem álompartja.
 
Fülembe zsongj tovább,

Még...

Beküldte MMarcsi - 2017, december 27 - 16:56
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
Mitiner Mária 
Még…
 
Még érintem ajkamon tested ízeit,
még illatod körbeölel,
még izzó lángolásod heve szétfeszít,
még érzem, hogy itt vagy közel,
még füleimben hallom  kéjes sóhajod,
még reszketőn karmolsz belém,
még mardosón csókolom körém font karod,
még nevedet üvölteném,
még élvezem fogaid tomboló  vágyát,
még ölellek tébolyultan,
még elvarázsol, ahogy a gyönyört vágynád,
még testedre ráborultam,

Arra a napra még emlékszem én is

Beküldte Bolgárfalvi Z Károly - 2017, szeptember 28 - 14:33
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Arra a napra még emlékszem én is,
izgalmas volt, mikor a csepergős esőben
sétáltunk végig, le egész a térig,
s a vizes ernyőnk védelme alatt
csókban forrtunk össze, a világ közben haladt,
de a világ már nem érdekelt, azt se tudtuk, hol van,
az sem érdekelt már, lesz-e holnap,

Suttog az avar

Beküldte lewis51 - 2017, július 17 - 12:14
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Lehull a levél.
Oly egyszerű a képlet:
az ág búcsút int,
átengedi a szélnek.
 
Sebesen szárnyal,
azt hihetnéd, hogy élve.
De csak a remény
kapaszkodik az égbe.
 
Végül is zuhan,
mert a világ szakadék.
Az elmúlt jelzi
a végtelen peremét.
 
Fekszik a földön.
Ennyi maradt a jövő.
Megpihen végre,
de nyughelye temető.
 
Megmozdul néha,

Tükrök és évek

Beküldte virginás - 2017, június 2 - 18:30
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Futó éveim tükrökben mérem,
Naptármutatók lettek ráncaim,
Unokámat kérem, hogy meséljen,
Jókat nevetek csacsiságain.
 
Zöldre festem megmaradt reményem,
Sors-maradékom tovább koptatom,
Míg perceim úsznak a medrében,
Színes könnyeket sírjon mosolyom.
 
Száz tükörszilánk alig egy marék,
Mindegyikkel bátran szembenézek,
Mert a ráncaink - örök hagyaték,
Te is tudod, hogy miről beszélek.
 

Tűznek festelek

Beküldte Zajácz Edina - 2017, május 24 - 15:59
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Te maradtál minden mondanivalóm,
felkészülök naponta a múlásra,
nem félek végigmenni a folyosón,
téged festelek fénylő kapujára. 
 
Rád omlik hajam, gyönge árvalányhaj,
bennem a remény harangjai zúgnak.
Az idő ostromol, az álnok tolvaj,
míg halk lüktetései elmorzsolnak. 
 
Így is szeretlek rezzenéstelenül,
kivirágzott már létem kavicságya,
levehetetlen vonásaimra ül
a hazatérés meghúzódó vágya. 
 

Örökség

Beküldte zelgitta - 2017, május 21 - 16:03
A Magyar Parnasszus Talpazata - Dereka
 
Anyám, a génjeink sohase hazudnak,
jelt vésnek jelenbe, tanúi a múltnak,
véred a véremben, így kódolva a lét,                      
reám testált örök ez ősi hagyaték. 
 
Zúgnak az emlékek, cikáznak a képek,
ha veled lehetek, én sohase félek,
apró kéz kezedben, alig szűnő varázs:
sudárderék-Anyám, napfényes kacagás.
 
Te sohase kértél, mindig csak te adtál,
elkopott a cipőd, lábadon a szandál,
alig jutott árnyék, elégtél a tűzön,

Oldalak