A nyírfa halála

 
Fűrész bődül a síri csendben
s megremegnek az almafák,
e sorscsapástól, mit rettegtem,
némán feljajdul most az ág.
  
Megrázkódik, kérgébe marnak
orvul kegyetlen vasfogak,
végakkordján egy múzsadalnak
vezeklek, vesztett harcokat
 
siratok én, akár a nyírfa,
s megborzongok itt legbelül,
beszédes ez a néma kín ma,
ahogy a lélek megfeszül.
 
Hányszor figyeltem, amint árad,
zenél a napfény fürtjein,
és lüktettek aranyló vágyat
sál-selyem lenge perceim.
 
Most itt állok kövülten, furcsán,
álmom hiába hordozom,
s keresem azt a dalt s a múzsám
meggyötört, szétdúlt roncsokon.
 

Hozzászólások

hzsike képe

Kedves Gitta!

Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez! :)

zelgitta képe

Köszönöm.

A ragrímeket határozottan visszautasítom.

Jobban ida kell figyelni!

       

Csilla képe

Nagyon szép vers, Gitta, gratulálok hozzá!

 

Haász Irén képe

Kedves Gitta, igényes, szép vers, mint mindig!

lnpeters képe

Szép, helyenként igen merész szóhasználattal.

Pete László Miklós (L. N. Peters)