A régi ház

 
Már látom a régi házat,
és ahogy közeledem,
egyre nehezebb a levegő,
már látom a hátsó udvart,
amit mindig körbenő
a dudva, és látom, ahogy ott állsz,
a napba mosolyogva.
Mintha… valamit mondanál is,
már mennék feléd,
de az édes emlék elé
bekúszik egy másik,
egy szúrósan sötét,
amin épp táncra kért a halál,
és ahogy a szobádba lépek,
a csend gúnyosan rám kiabál.
 
 
Rám kiabál… harsog, visong
kórusban az ürességgel,
szaladok, de utolér
és a mellkasomra térdel,
hogy még egyszer az arcomba sikítson:
mit akarsz a régi házban,
amiből már kihalt az otthon?
 
 

Hozzászólások

Csilla képe

Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez!

 

lnpeters képe

Szép vers fantasztikusan erős zárlattal.

Pete László Miklós (L. N. Peters)