Azonosulás

 

Nem akartam mást, csak látszani;
pergő dobszóban szünetként játszani
a csendet, és lenni a levegő,
lépcsőre dermedt jövő. 
Ütemre lépdelő gyászhuszár. 

Önfeledten játszani, ahogy 
lágy ólak közé szorulva a napsugár,
míg karcos csendben ázottan,
önmagát keresve liheg a táj, és 
barázdák közé bújva vajúdik a határ.

Vagy csillagok közt zuhanó térben
a kéklő égben - én nemes ékkő 
oldódtam, mint kacér, büszke nő,
és vágyódtam a végtelenbe -
s mint fénybe ragadt apró lepke
koppanok a nyirkos levelekre.

Szorgos hangyaként hordom 
hátamon az életem;
s akartam vagy nem megállni,
múló arcok közt meglátni mindazt, 
mi értem volt vagy ellenem - 
gyorsvonatként száguldott körben 
néma évgyűrűin az idő velem.

S úsztak vele állomások, fényes arcok, 
ismerősök - majd egyre mások,
vér és könnyek öntözték a földutat.

Most hulló levelek közt büszkén járok,
de jöttödre még mindig várok,
sziklaléptű, nemes öntudat. 


BZS 2018.12.30.

Hozzászólások

Csilla képe

Szeretettel köszöntelek körünkben. Gratulálok a vers Parnasszusra kerüléséhez!