Azonosulás
Nem akartam mást, csak látszani;
pergő dobszóban szünetként játszani
a csendet, és lenni a levegő,
lépcsőre dermedt jövő.
Ütemre lépdelő gyászhuszár.
Önfeledten játszani, ahogy
lágy ólak közé szorulva a napsugár,
míg karcos csendben ázottan,
önmagát keresve liheg a táj, és
barázdák közé bújva vajúdik a határ.
Vagy csillagok közt zuhanó térben
a kéklő égben - én nemes ékkő
oldódtam, mint kacér, büszke nő,
és vágyódtam a végtelenbe -
s mint fénybe ragadt apró lepke
koppanok a nyirkos levelekre.
Szorgos hangyaként hordom
hátamon az életem;
s akartam vagy nem megállni,
múló arcok közt meglátni mindazt,
mi értem volt vagy ellenem -
gyorsvonatként száguldott körben
néma évgyűrűin az idő velem.
S úsztak vele állomások, fényes arcok,
ismerősök - majd egyre mások,
vér és könnyek öntözték a földutat.
Most hulló levelek közt büszkén járok,
de jöttödre még mindig várok,
sziklaléptű, nemes öntudat.
BZS 2018.12.30.
Hozzászólások
Csilla
2019, március 8 - 20:34
Permalink
Kedves Zsolt!
Szeretettel köszöntelek körünkben. Gratulálok a vers Parnasszusra kerüléséhez!
https://rukkola.hu/termek/versek-egi-pasztorok/