Bőrömre égtél

Péntek volt.
Este.
Én hatéves voltam,
színes álmaimat
szivárványból fontam.
Apa, s Anya karja
házam volt, és váram,
féltőn ölelték,
bontakozó szárnyam…
Péntek volt.
Este.
A lángok égig értek,
őrjöngő sikolyban
égett a hámréteg.
Csontig hatolt a hő,
a füst torkomat marta,
közben, Apám, a láng,
bőrödet–bőrömre varrta.
Bőrömre égtél,
húsod szagát érzem,
bár a fájdalomtól
hiányos emlékem,
de arra emlékszem,
ahogy ölbe tartva,
mint lángoló főnix,
szeretettől hajtva,
lobogva rohantál,
mentettél,
védtél,
közben, Apám,
már félig,
már félig elégtél…
Péntek volt.
Este.
Szívfalamra égtél,
hamuvá porladtál,
mert testeddel védtél.
Hős lelked megfürdött,
megfürdött a napban,
míg én hitet, reményt,
pompás szíved kaptam.
Szikrád belém égett,
bíborfénye-éledt,
bátor főnix édesapám,
most én ringatlak téged…
Péntek volt.
Este.
Én hatéves voltam,
Édesapám, tiszta fényed,
égi fénnyé fontam.

/ A Bátonyterenyei tűzesetben meghalt édesapa emlékére. /